ISTEN KEGYELME ÁLTAL VAGYOK, AMI VAGYOK❣️

"...az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló" (1Kor 15,10)

Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. 

Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. 

Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások.

"Ó, nem kellene azt mondanom, hogy megszentelődtem, nem vagyok én szent." 

Mondd csak ki ezt Isten előtt és ott azt jelentené: "Uram, neked lehetetlen, hogy megszabadíts és megszentelj engem; vannak lehetőségeid, de nem az én számomra; annyi tökéletlenség van az agyamban és a testemben is, Uram, hogy ez lehetetlen."

Talán az emberek fülének csodálatosan alázatosnak hangzik ez, de Isten előtt bizalmatlanság. 

És megfordítva: azok a dolgok, amelyek Isten előtt alázatról tanúskodnak, az emberek előtt éppen az ellenkezőjének tűnnek.

Ha ezt mondod: "Köszönöm Istenem, tudom, hogy megszabadítottál és megszenteltél engem", ez Isten szemében az alázat tetőfoka; ez mutatja, hogy teljesen átadtad magad Istennek és tudod, hogy Ő hű.
Sohase törd azon a fejed, hogy az emberek előtt alázatosan hangzik-e, amit mondasz: csak Isten előtt légy mindig alázatos, legyen Ő neked mindenben minden.

Csak egyetlen kapcsolat számít: a te személyes kapcsolatod a személyes Megváltóval és Úrral. 

Engedj el minden mást, de ezt az egyet őrizd minden áron, és Isten véghez viszi tervét az életeddel. 

Egyetlen emberélet felbecsülhetetlen érték lehet Isten céljai szempontjából - és ez lehet éppen a te életed.

JÉZUS KRISZTUS EGYEDÜLÁLLÓ VOLTA❣️

"Az engem dicsõít majd" (Jn 6,14)

A kegyeskedõ ébredési mozgalmak mit sem tudnak az Újszövetség kemény valóságáról és igazságairól, semmit arról, ami Jézus Krisztus halálát nélkülözhetetlenné teszi; csak kegyes légkörre, imádságra és áhítatra vágynak.
Az ilyenféle vallásos élmény sem nem természetfeletti, sem nem csodálatos. 

Nem Isten szenvedése árán kellett megszerezni, nincs ott rajta a Bárány vére, nincs rajta a Szent Szellem ismertetõjele, amit látva az emberek csodálkozva mondják: "Ez a mindenható Isten munkája".
Pedig errõl beszél az Újszövetség, nem másról.
Személyes, szenvedélyes odaszántság Jézus Krisztusnak - ez az a keresztyén tapasztalat, amirõl az Újszövetség beszél. Minden más keresztyénnek mondott tapasztalat független Jézus Krisztus személyétõl. Az ilyennek nincs új élete, nem született bele abba a birodalomba, ahol Krisztus él.
Az Újszövetség szerint Jézus Krisztus Megváltó, csak így lehet példaképünk is. 

Sokan csupán egy vallás cégérének, nagy példamutatónak tekintik Õt. 

Pedig Õ ennél sokkal több: Õ maga a megváltás, Õ maga az Isten evangéliuma!
Jézus azt mondja: "Amikor eljön Õ, az igazság Szelleme, ...Õ majd dicsõít engem" (13-14. v.), 

Amikor rábízom magam az Újszövetség kijelentésére, megnyerem Istentõl a Szent Szellem ajándékát, aki megmutatja nekem, hogy Jézus Krisztus mit tett, és személyes tapasztalattá teszi bennem azt, amit Jézus Krisztus valóságosan elvégzett értem.

A SZEGÉNYSÉG JÓTÉTEMÉNYE❣️

"...megigazulnak ingyen az Õ kegyelmébõl..." (Róm 3,24)

Isten kegyelmének evangéliuma az ember lelkében mélységes vágyódást, de ugyanolyan mély tiltakozást is ébreszt, mert az az üzenet, amit hoz, cseppet sem kellemes. 

Az emberben olyanfajta gõg van, amely mindig csak adni akar, de nehezére esik elfogadni. 

"Testemet a vértanúságra adom, egészen Istennek szentelem: bármit szívesen megteszek, csak ne alázz le a pokolra megérett bûnössel egy sorba és ne mondd, hogy csak annyit tehetek, hogy ajándékképpen elfogadom Jézus Krisztus szabadítását."

Tudatára kell ébrednünk annak, hogy Istentõl semmit sem tudunk sem megszerezni, sem elnyerni; vagy elfogadjuk ajándékként, vagy meg kell lennünk nélküle. 

A legnagyobb szellemi áldás az, ha tudjuk, hogy egészen nincstelenek vagyunk, és amíg ide el nem jutunk, Urunknak nincs hatalma felettünk.

 

Nem tehet értünk semmit, ha azt gondoljuk, hogy elég a magunk erejébõl élnünk. 

A nincstelenség kapuján léphetünk csak be az Õ királyságába. 

Amíg gazdagok vagyunk, amíg van valamink és a gõg és függetlenség útján járunk, addig Isten semmit sem tehet értünk. 

A Szent Szellemet csak akkor nyerjük el, amikor szellemileg kiéheztünk. 

Az isteni természet ajándékát a Szent Szellem hozza létre bennünk. 

Õ adja át nekünk Jézus megelevenítõ életét, amely belénk helyezi az odafelvalót, és amint ez megtörténik, felemelkedünk abba a felülrõl való birodalomba, ahol Jézus él (Jn 3,5).

ISTENNEK SZENTELD SZELLEMI ERÕDET ❣️

"..aki által nekem megfeszíttetett a világ és én is a világnak" (Gal 6,14)

Ha Krisztus keresztjébe igazán belemélyedek, nem lesz belõlem önmagát figyelgetõ kegyeskedõ, akit csak a saját tisztasága érdekel, hanem Jézus Krisztus ügye lesz a fontos és az foglalkoztat majd. 

Urunk nem volt remete, sem aszkéta, nem különült el a társadalomtól, de belsõleg mindig szabad volt. Közelükben volt, de egy másik világban élt.
Annyira benne élt a hétköznapi életben, hogy korának vallásos emberei ezt mondták: nagyevõ és borivó ember.
De Urunk soha nem engedte, hogy bármi beleavatkozzék Istennek szentelt szellemi erejébe.

Meghamisítjuk az odaszentelõdést, amikor tudatosan elkülönülünk dolgoktól, hogy szellemi erõnket felraktározzuk és késõbbre tartalékoljuk: ez reménytelen dolog.
Isten Szent Szelleme sokak bûnét eltörölte, még sincs igazi felszabadulás és teljesség az életükben.
A vallásos életnek az a fajtája, amit ma mindenfelé látunk, homlokegyenest más, mint Jézus Krisztus erõteljes szentsége. "Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól."
A világban kell lennünk, de nem vagyunk a világból valók. Nem külsõleg, hanem életünk alapjaiban kell szabadnak lennünk tõle.

Ne engedd meg soha semminek, hogy szellemi erõd odaszentelésében feltartóztasson!
Az odaszentelés a mi dolgunk. A megszentelés Istené, és nekünk szabadon, de határozottan el kell döntenünk, hogy nem érdekel más, csak ami Istent érdekli.
Bonyolult dolgokat old meg, ha feltesszük a kérdést: olyan ügy-e ez, amiben Jézus Krisztus is érdekelve van?
Vagy a vele szembenálló szellemiség érdekeit viszi elõre?

 

SZELLEMI ERÕNK ÖSSZPONTOSÍTÁSA❣️

"...csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében..." (Gal 6,14)

Ha Isten erejét, azaz Jézus feltámadott életét kívánnád megismerni halandó t

estedben, akkor mélyen bele kell gondolnod Isten tragédiájába.
Hagyd abba, hogy saját érdekedben felkutasd szellemi életed jelenségeit, mindentõl szabadon mélyedj el szellemben Isten tragédiájába és azonnal ott lesz benned Isten ereje!
"Térj vissza hozzám" (Ézs 45,22), figyelj a valóságos forrásra, akkor majd Isten ereje ott lesz benned.
Elveszítjük az erõt, ha nem helyes irányba figyelünk.
A kereszt hatalmából van üdvösségünk, megszentelõdésünk és gyógyulásunk, de ezek közül egyiket sem kell hirdetnünk, csak Jézus Krisztust, a megfeszítettet.

Jézus - ha Õt hirdetjük - maga elvégzi munkáját. Összpontosíts az isteni középpontra igehirdetésedben, akkor hallgatóid nem lesznek többé ugyanazok, még ha nem ügyeltek is rád. 

Ha a magamét mondom, az nem jelent neked többet, mint ha te is a magadét mondod nekem.
De ha Isten igazságáról beszélek, késõbb rád talál és velem is ez történt. 

A szellemi erõ nagy középpontjára, a keresztre kell összpontosítanunk magunkat, hogy bekapcsolódjunk ebbe a központba, melyben minden hatalom egyesül, és akkor felszabadul számunkra az erõ. 

Vannak olyan megszentelõdési mozgalmak és szellemi élményeket hajhászó összejövetelek, ahol nem Krisztus keresztje áll a figyelem középpontjában, hanem a kereszt hatásai.

Ma élesen bírálják a gyülekezetek erõtlenségét és ez a bírálat jogos. 

De gyengeségünk egyik oka, hogy nem a szellemi erõre összpontosítjuk a figyelmünket.
Nem tudunk eléggé behatolni a Golgota tragédiájába és a megváltás jelentõségébe.

A SZELLEMI ÖSSZEFÜGGÉSEK TITKA 💞

"Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében"(Gal 6,14)

Az újjászületett ember eleinte nem látja az összefüggéseket. Érzései rendezetlenül kavarognak, a külsõ dolgok mozzanatai között nem lát összefüggést.
Pál apostol mindenben mély, szoros összefüggéseket látott, ezért külsõ élete is változhatott anélkül, hogy ez elkedvetlenítette volna, mert nála minden Istenre volt alapozva, benne gyökerezett. 

Krisztus keresztje az alapja ezeknek a szellemi összefüggéseknek.
A legtöbben azért nem vagyunk szellemileg rendezettek, mert a dolgok külsõ rendezettsége jobban érdekel, mint a belsõ. Pál az alapokban élt, a kritikusok pedig, akik csak a dolgok külsõ rendjét ismerik el, a "felsõ emeleten" mozognak.

Ez a két világ még csak nem is találkozhat egymással. Pál szilárdsága a fundamentumban gyökerezett.
Ez a nagy alap Jézus Krisztus keresztje, Isten haláltusája volt a világ megváltásáért.
Vess számot újra azzal, mit hiszel, aztán ejts el abból, amit csak lehet és menj vissza Krisztus keresztjének kõsziklájára!

A történelem külsõ lefolyásában a keresztre feszítés jelentéktelen eseménynek látszik, de a Biblia szemszögébõl nézve sokkal fontosabb a világ minden birodalmánál.
Ha igehirdetésünkben nem a kereszt tragédiájából indulunk ki, nem érünk el semmit, mert nem közvetítjük Isten erejét az emberek számára. 

Lehet hogy érdekes amit mondunk, de nincs benne erõ. Prédikáld csak a keresztet, és Isten ereje felszabadul: "...tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket."
- "Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mégpedig mint megfeszítettet" (1Kor 1,21.23)

TÖREKVÉSÜNK IRÁNYVONALAI❣️

"💞Íme, mint a szolgák szemei uruk kezére, ...úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre" (Zsolt 123,2)

Ez a vers leírja, milyen a teljes ráhagyatkozás Istenre.
Mint ahogyan a szolgák szeme mesterük kezére néz, úgy nyugszik meg a mi szemünk Urunk kezén és így ismerjük fel az Úr karját (Ézs 53,1).
Szellemileg léket kapunk, ha tekintetünket levesszük Õróla.
A hajótörést nem annyira külsõ nehézségek okozzák, inkább a képzelõdésünk.
A kelleténél jobban nyújtózkodtunk, lábujjhegyre állva próbáltunk Istenhez hasonlóvá lenni, ahelyett hogy alázatos emberek maradtunk volna.
A valóságban pedig mégsem tudunk eléggé igyekezni.

Ha például válságba kerülsz, amikor bizonyos szellemi döntésre jutottál Isten elõtt és ott van benned a Szent Szellem bizonyossága, hogy minden rendben van, de ahogy telnek a hetek és az évek, lassanként arra a következtetésre jutsz: "Belátom, talán mégis egy kicsit nagyhangú voltam."
Jönnek barátaid, észemberek és azt mondják: "Ne légy bolond!
Mi már akkor tudtuk, amikor szellemi ébredésedrõl beszéltél, hogy csak átfutó lelkesedés fogott el, nem maradhatsz meg ebben a feszültségben, ezt Isten sem várja tõled."
Te pedig ezt mondod: "Igaz, lehet, hogy túl sokat vártam."
Alázatosan hangzik ez a kijelentés, de a valóságban azt jelenti, hogy már nem hagyatkozol Istenre, a közben támadt világi véleményekre figyelsz.
Fennáll az a veszély, hogy már nem bízol benne és nem Õrá emeled a szemed.
Csak amikor Isten hirtelen megállít, akkor ébredsz rá, milyen kifosztott vagy.
Ha léket kaptál, javítsd ki azonnal!
Ismerd be, hogy valami közéd és Isten közé tolakodott és hozd rendbe azonnal.

ELTÉRÍTÉS ISTENTÕL

"Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert igen elteltünk gyalázattal" (Zsolt 123,3)

Nem elsõsorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belsõ állapotunk kárt szenved. 

"Õrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16)

Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensõnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentõl. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtûrnünk magunkban. 

Ha megtûrjük, ráébredünk, hogy eltávolítanak Istenbe vetett hitünktõl és mire visszatérünk nyugalmunkba Istenhez, addigra belé vetett hitünk semmivé lett és felülkerekedett bennünk a testbe és az emberi ügyeskedésbe vetett bizalom.
Õrizkedj "e világ gondjai"-tól, mert ezek azok, amelyek felkeltik a lélekben a rosszkedvet. 

Különös dolog, hogy milyen hatalma van a legegyszerûbb dolognak is arra, hogy elfordítsa figyelmünket Istenrõl. Utasítsd vissza az élet gondjait, hogy el ne borítsanak!
A másik, ami elvonja figyelmünket, a védekezés szenvedélye. 

Augustinus így imádkozott: "Ó Uram, szabadíts meg attól a szenvedélytõl, hogy szüntelenül védekezzem."
Belsõ állapotunk lerombolhatja lelkünknek Istenbe vetett hitét.
"Ki kell magyarázkodnom; meg kell értetnem magam az emberekkel." 

Urunk soha semmiben nem magyarázkodott. Hagyta, hogy a tévedések maguktól tisztázódjanak.
Amikor észrevesszük az embereken, hogy nem haladnak elõre szellemileg, és ez az észrevétel kritikává torzul, akkor saját utunkat torlaszoljuk el Isten felé.
Isten nem azért engedte meglátnunk mások hiányait, hogy kritizáljuk õket, hanem hogy közbenjárjunk értük.

FELSZÍN VAGY MÉLYSÉG

"Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsõségére cselekedjetek" (1Kor 10,31)

Ne engedd meg magadnak a gondolatot, hogy az élet felszínén levõ dolgokat nem Isten rendelte el. 

Azok ugyanúgy Istentõl valók, mint a mély dolgok.
Nem az Istennek átadott szíved veti meg azt, hogy természetesen élj, hanem az a vágyad, hogy másokban ezt a benyomást keltsd: te nem vagy felszínes. Ez biztos jele szellemi önhittségednek.
Vigyázz, nehogy megvetés támadjon benned - mindig errõl az oldalról jön -, és élõ szemrehányásként járj a többiek közt, mert õk természetesebbek mint te.
Õrizkedj attól, hogy mély embernek tüntesd fel magad. Isten gyermekként öltött testet.

A könnyedség még nem gonoszság és nem azt bizonyítja, hogy nincs alatta mélység: az óceánnak is van partja.
Az élet felszínén lévõ dolgokat is Isten irányítja, az evést, ivást, sétát és beszélgetéseket.
Urunk is benne élt mindebben - de úgy élt bennük, mint Isten Fia, és azt mondta:
"Nem feljebbvaló a tanítvány az õ mesterénél" (Lk 6, 40).

A szükséges külsõ dolgok védelmül szolgálnak nekünk.
A hétköznapi élet természetes, megszokott útjain kell értelmes módon járnunk. Amikor jönnek a mélyebb tapasztalatok, azokat Isten a felszínesektõl külön adja. Ne mutasd meg a mélységeket másnak, egyedül Istennek.
Olyan nagyon komolyak vagyunk, oly kétségbeejtõen érdekel a saját jellemünk, hogy nem akarunk az élet mindennapi foglalatosságaiban keresztyénként járni.

Határozd el, hogy senkit nem veszel komolyan, egyedül Istent. A legelsõ, akit nem kellene komolyan venned, mert a legnagyobb csaló, akit valaha is ismertél - saját magad vagy.

ELVÉGEZTETETT❣️

"Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt" (Jn 17,4)

Jézus Krisztus halála Isten akaratának történelmi beteljesülése volt. 

Helytelen dolog, hogy Jézus Krisztust mártírnak tekintsük. Halála nem egy vele történt szerencsétlenség, amit meg lehetett volna akadályozni.

Halála volt földre jövetelének a célja. Ha megbocsátásról beszélsz, ne arra építsd a mondanivalódat, hogy Isten Atyánk, tehát megbocsát, mert szeret. Ez meghamisítja Jézus Krisztusnak Istenről adott kijelentését, feleslegessé teszi a keresztet és akkor a megváltás csak "sok hűhó semmiért".

Ha Isten megbocsátja a bűnt, egyedül Krisztus haláláért teszi. Másképpen nem tud Isten az embernek megbocsátani, mint Fia haláláért. 

Az Úr Jézus azért lett Megváltó, mert meghalt. 

"Látjuk, hogy Jézus... a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg" (Zsid 2,9).

A legmagasztosabb diadalének, amely valaha is fülébe zúgott a rémült világnak, ott hangzott el a kereszten: "Elvégeztetett!" (Jn 19,30). Az ember megváltásában ez az utolsó szó.
Bármi homályosítja is el és kisebbíti meg Isten szentségét szeretetének helytelen beállításával, az egyúttal meghamisítja azt a kijelentést, ami Jézus Krisztusban adatott. 

Soha ne támadjon benned olyan gondolat, hogy Jézus Krisztus szánalomból és könyörületből pártunkat fogja Istennel szemben, vagy hogy azért lett átokká, mert együtt érzett velünk. 

Jézus Krisztus átokká lett értünk Isten akaratából (Gal 3,13).

Ennek az átoknak borzalmas jelentőségére ráeszmélve a mi részünk az, hogy elítéljük a bűnt.
A szégyen és a bűnbánat Isten nagy irgalmának az ajándéka. 

Jézus Krisztus gyűlöli a gonoszt az emberben és a Golgota fejezi ki ezt a gyűlöletét.

ISTEN BOCSÁNATA❣️

"💞A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint." (Ef 1,7).

Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol nincs helye az ilyen gondolkozásnak. 

Isten egyetlen alapon bocsáthat meg nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. 

Más indokot keresni a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. 

Isten csak Krisztus keresztje által bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá!

Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába került. 

Lehet, hogy a hit egyszerűségével elfogadjuk a bűnbocsánatot, a Szent Szellem ajándékát és megszentelődésünket, de elfelejtjük, milyen iszonyú nagy árat fizetett Isten azért, hogy mindez a mienk lehessen. A bűnbocsánat a kegyelem isteni csodája. 

Jézus Krisztus keresztje volt az ára annak, hogy Isten megbocsáthassa a bűnt és mégis szent Isten maradjon.

Soha ne fogadj el olyan nézetet, amely Isten Atya voltára hivatkozva elhomályosítja a megváltást.
A kijelentés azt mondja Istenről, hogy nem bocsáthat meg.
Saját természetének mondana ellene, ha megtenné.
Egyetlen módon nyerhetünk bocsánatot, ha a kiengesztelés visszavisz minket Istenhez. 

Isten bocsánata csak a természetfeletti birodalomban természetes.
A megbocsátás csodájához képest a megszentelődés megtapasztalása csekély.

A megszentelődés egyszerűen a bűnbocsánat csodálatos kifejeződése az emberi életben.
Az emberben a legmélyebb hálát Isten iránt a bűnbocsánat ébreszti.
Pál soha nem tudott betelni ezzel a csodával.
Amikor végre rájössz, mibe került Istennek, hogy megbocsáthasson, Isten szeretete úgy megragad, mintha satuba lennél szorítva.

AMIKOR Õ ELJÖN❣️

"És ha eljön, meggyõzi a világot bűn... tekintetében" (Jn 16,8)

Közülünk nagyon kevesen vannak, akiket Õ meggyõzhetett bûn tekintetében. Ismerjük azt a belsõ zûrzavart a rossz miatt, amit tettünk. 

De ha a Szent Szellem meggyõz bûn tekintetében, ez elfeledtet velünk minden földi kapcsolatot és csak azt az egyet hagyja meg: "Egyedül Te ellened vétkeztem" (Zsolt 51,6). 

Amikor valaki így gyõzõdött meg a bûnrõl, lelkiismerete hatalmasan tudtára adja, hogy Isten nem bocsáthat meg neki; ha megbocsátana, akkor az embernek erõsebb igazságérzete lenne, mint Istennek. - Isten megbocsát, de saját szívének kellett megszakadnia Krisztus halálra adásában, hogy ezt megtehesse. 

Hogy megbocsát, az az Õ kegyelmének nagy csodája. Egyedül Krisztus halála által volt képes arra az isteni természet, hogy megbocsátva is hû maradhasson önmagához. 

Értelmetlenség azt mondani, hogy Isten azért bocsát meg, mert Õ szeretet. 

Mihelyt Szelleme meggyõzhetett a bûn felõl, soha többé nem mondunk ilyet. 

Isten szeretete a Golgota és semmi más! Isten szeretetét csak a keresztrõl tudjuk leolvasni, sehonnan máshonnan.
Az egyetlen alap, amelyre nézve Isten megbocsáthat nekem: az én Uram keresztje! 

Lelkiismerete ott megnyugodott.

A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, hogy a pokoltól megszabadít és felkészít királysága számára.
Hogy megbocsát, annyit jelent: visszahelyez egy újjáteremtett kapcsolatba. 

A vele való azonosulásba Krisztusban.
A megváltás csodája, hogy Isten engem, a szentségtelent átváltoztat Õ magához, az egyetlen Szenthez hasonlóvá azáltal, hogy új természetet ültet belém, a Jézus Krisztus természetét.

BELSÕ SZABADSÁG ÁLTAL GYÕZÜNK❣️

"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek..." (Jn 8,36)

Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: 

"Nem tudom megtenni." 

A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. 

A személyiség egyre többet és többet kíván Istenbõl, ilyennek vagyunk teremtve. 

Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. 

De a bûn és az egyéniségünk visszatart. Isten megszabadít a bûntõl, egyéniségünktõl nekünk kell megszabadulnunk azáltal, hogy természeti életünket átadjuk Istennek és feláldozzuk, míg engedelmesség által át nem változik szellemi életté.

Isten figyelemre sem méltatja természettõl való egyéniségünket szellemi életünk kifejlõdésében. 

Parancsa egyenesen keresztülhúzza természeti életünket és vigyáznunk kell, hogy Isten mellé álljunk, vele tartsunk, nehogy szembe kerüljünk vele és így szóljunk: "Ezt nem tudom megtenni!" 

Isten nem akar zablával rászorítani, nekünk kell magunkat megfegyelmezni. 

Nem Isten ejti foglyul gondolatainkat és képzeletünket, nekünk magunknak kell ezt megtennünk. 

Ne mondj ilyet: "Ó, Uram, gondolataim ide-oda kalandoznak!" 

Ne engedd meg ezt! Szakadj el egyéniséged zsarnokságától és szabadulj fel személyiséggé!

"Ha a Fiú megszabadít..." A "Fiú" helyett ne mondj "Megváltó"-t. 

A Megváltó a bûntõl szabadít meg; itt azonban arról a szabadságról van szó, amire a Fiú szabadít fel.
Errõl beszél Pál a Galata 2,20-ban: "Krisztussal együtt megfeszíttettem". 

Természetes egyéniségét hagyta megtörni és személyisége eggyé lett Urával; nem beleolvadt, hanem eggyé lett vele. "Valósággal szabadok lesztek!"
Szabadok legbensõbb lényetekben, szabadok belülrõl.
Mi inkább a magunk erejével akarunk élni, minthogy Jézussal eggyé válva, tõle nyerjük az erõt.

AZ ÖRÖK CÉL❣️

"Én magamra esküszöm, mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedted... megáldván megáldalak téged..." (1Móz 22,15-19).

Ábrahám eljutott odáig, ahol Isten igazi természetével került kapcsolatba; most érti meg Isten valóságát.
"Célom Isten maga..., minden áron, Uram, és minden úton." "Minden áron és minden úton" azt jelenti, hogy semmit sem magunk választunk ki azon az úton, amelyen Isten a célhoz vezet.
Amikor Isten szól - és Õ a bennem lévõ természetéhez szól -, akkor már nincs többé lehetõség a kérdezõsködésre: annak egyetlen következménye az azonnali engedelmesség.
Amikor Jézus azt mondja: "Jöjj!" - akkor egyszerûen megyek. Ha Õ azt mondja "engedd el ezt", akkor elengedem, ha õ azt mondja "bízz Istenben ezzel a dologgal kapcsolatban", akkor bízom. Mindezek a megnyilvánulások azt bizonyítják, hogy bennem van Isten természete.
Hogy Isten kijelenthesse önmagát nekem, azt nem az Õ lénye határozza meg, hanem az enyém.
"Mert én hitvány s földhözragadt vagyok,
Azért nem látom utad magasabbnak..."
Az engedelmesség iskolájában járva jutok el oda, ahol Ábrahám volt és akkor meglátom, kicsoda Isten!
Addig nem lehet valóságos Istenem, amíg Jézus Krisztusban szemtõl szembe nem állok vele, de akkor tudom, hogy "az egész világon rajtad kívül nincs senki, Uram, senki sincs, csak Te!"
Isten ígéretei nem érnek nekünk semmit addig, amíg engedelmesség által meg nem értjük Isten természetét. Háromszázhatvanötször elolvasunk valamit a Bibliában, mégsem jelent semmit, míg aztán hirtelen meglátjuk, mit akar Isten mondani, mert valamilyen részletkérdésben engedelmeskedtünk neki és az Õ lénye azonnal megnyílt elõttünk.
"Isten minden ígérete Õbenne lett igen és Õáltala ámen" (2Kor 1,20).
Engedelmességbõl születik az "igen".
Amikor életünk engedelmességével mondunk "áment" egy ígéretre, akkor lett az az ígéret a mienk.

MÉG MINDIG EMBERI❣️

"...akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsõségére cselekedjetek,,! (1Kor 10,31)

A testté létel nagy csodája egy kisgyermekben megy végbe, a megdicsõülés nagy csodája újra leereszkedik a démonoktól megszállt völgybe, a feltámadás csodája pedig egy tengerparti reggelibe alázkodik bele. Ezek nem ellentétek, hanem Isten nagy kijelentései.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy keresztyén tapasztalatunkban valami csodálatosat várjunk; hõsies érzéseink még nem jelentik azt, hogy hõsök is vagyunk. 

Diadalmasan átmenni egy válságon egészen más, mint mindennap Istent dicsõítve élni, amikor annak nincs tanúja, nincs rivaldafény, amikor senki a legcsekélyebb figyelemre sem méltatja. 

Ha tán nem is kívánjuk a középkori szentek dicsõségét, mégis legalább annyit megkívánnánk, hogy az emberek megjegyezzék rólunk: "Milyen csodálatosan imádkozik ez az ember!"
"Milyen kegyes, áhítatos asszony!"

Amikor igazán odaszántad magad Jézus Krisztusnak, elérted azt a fenséges magaslatot, ahol már soha senki nem gondol arra, hogy észrevegyen téged, hanem csak azt az egyet veszik figyelembe, hogy Isten hatalma mindig újra kiárad rajtad át. "Csodálatos elhívást kaptam Istentõl!"

A mindenható Istennek kell testet öltenie bennünk ahhoz, hogy a legkisebb kötelességünket is Isten dicsõségére végezhessük el. Isten bennünk munkálkodó Szelleme az, aki emberi módon olyan tökéletesen a magáévá tesz, hogy az fel sem tûnik. A szent életének próbája nem a siker, hanem a hûség. 

Keresztyén munkánk céljaként a sikert akarjuk látni; pedig a cél az, hogy Istent dicsõítsük életünkkel. Istenben Krisztussal elrejtve éljünk emberi állapotunkban.
A mi emberi kapcsolataink talaján látszik meg Isten tökéletes élete.

MI KÖZÖD HOZZÁ?

"Uram, hát ezzel mi lesz? ...Mit tartozik rád? Te kövess engem!" (Jn 21,21-22)

Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok idõbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog mûkedvelõ gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. 

Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: "Nem kell szenvedned!

Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen" - és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést. Meg akarod elõzni, Isten pedig azt mondja:
"Mi közöd hozzá?"

Ha szellemileg megrekedtél, ne hagyd annyiban, hanem Isten jelenlétében állapítsd meg az okát.
Talán be kell látnod, azért van, mert beleavatkoztál mások életébe, olyasmit javasoltál, amihez nem lett volna jogod. Amikor neked kell tanácsot adni másnak, akkor Isten adja azt rajtad keresztül úgy, hogy a Szent Szellem közvetlenül megérteti veled.

A te részed az, hogy szoros kapcsolatban legyél Istennel, hogy az Õ elhatározása általad jusson el másokhoz az õ áldásukra. Legtöbbünk élete mindig tudatos - tudatosan szolgálunk, tudatosan rendeljük alá magunkat Istennek. Mindez még éretlen dolog és nem valódi élet.

Az érett kor a gyermek élete, aki sohasem tudatos.
Annyira átadta magát Istennek, hogy fel sem ébred benne az a tudat, hogy most Isten használja õt.
Amikor tudatosan vagyunk megtört kenyér és kiöntött bor, akkor még el kell érnünk a következõ fokot, ahol a magunkra gondolás tudatossága eltûnik és arra sem gondolunk, amit Isten tesz általunk.
A szent sohasem tudatosan szent; a szent tudatosan rendeli alá magát Istennek.

ISTENI TERVEK FELFEDEZÉSE❣️

,,Az Úr vezérelt engem ez utamban..." (1Móz 24,27)

Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést kérnünk.
A megszentelõdés Isten gyermekeivé tett minket, és a gyermek életének természetes vonása az engedelmesség.
Ha engedetlen akarna lenni, azonnal ösztönszerûen észreveszi a diszharmóniát.
A szellemi élet területén az ösztönösen megérzett belsõ zavar Isten Szellemének az intése.
Amikor Õ megdorgál, abban a pillanatban állj meg!
Újulj meg elméd szellemében, hogy megértsed, mit akar Isten.
Ha Isten Szellemétõl újjászülettünk, kegyességünk kudarca, ha ebben vagy abban vezetést kérünk.
"Az Úr vezérelt engem", és ha visszanézünk, meglátjuk azt a csodálatos tervet, amit - amikor újjászülettünk - Istentõl elfogadtunk.

Mindannyian megláthatjuk Istent a rendkívüli dolgokban, de ahhoz már szellemi képzettség kell, hogy minden kis részletkérdésben is meglássuk Õt. 

Soha ne gondolj arra, hogy a "véletlen"-nek nevezett esemény nem Isten rendelése!
Légy kész, hogy mindenben felismerd Isten terveit!
Õrizkedj attól, nehogy bálvánnyá tedd saját meggyõzõdésedhez való ragaszkodásodat, ahelyett, hogy Istennek rendelnéd alá magad! "Sohasem fogom ezt megtenni" - pedig valószínû, hogy mégis meg kell tenned, ha az Õ szentje vagy.
Nem élt a mi Urunknál következetlenebb lény ezen a földön, de Atyjával szemben sohasem volt következetlen.
A szent ne valamilyen elvhez legyen hûséges, hanem az isteni élethez. 

Az isteni élet mindig újra felfedezi az isteni gondolkozást. 

Könnyebb fanatikusnak lenni, mint hûségesen hívõnek, mert meglepõen megalázó Isten iránt hûségesnek lenni - különösen a lelki gõg számára.

SZELLEMIVÉ LETT ÉLET❣️

"💞Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak; íme újjá lett minden" (2Kor 5,17).

Hogyan képzeled el a lelked megmentését?
A szabadulás megtapasztalása valóban megváltoztatott mindent az életedben, többé nem nézed úgy a dolgokat, mint megszoktad azelőtt? 

Kívánságaid újak, a régi dolgoknak nincs hatalmuk többé feletted? 

A megtapasztalás egyik próbaköve az, hogy megváltozott számodra a dolgok fontossági sorrendje. 

Ha még mindig élnek a régi kívánságaid, nincs értelme újjászületésről beszélned.

Ezzel csak önmagadat ámítod. Ha újjászülettél, Isten Szelleme valóságosan megbizonyítja a változást mindennapi életedben és gondolkozásodban. 

Amikor válságba kerülsz, te csodálkozol majd legjobban, hogy mennyire különbözöl attól, aki voltál. 

Még elképzelni is lehetetlen, hogy ezt te tetted. 

Teljesen és csodálatosan más lettél, és ez bizonyítja, hogy megmentett lélek vagy. 

Milyen változást hozott üdvösségem és megszentelődésem?

Például ezt: az 1Korintus 13 világosságában állok-e, vagy kibúvókat keresek?
A váltság, amit a Szent Szellem vitt véghez bennem, szabaddá tesz egészen.
Amíg a világosságban járok - mint ahogyan Ő a világosságban van -, addig Ő nem lát semmi megróni valót, mert az Ő élete bennem részletesen kimunkál mindent, nemcsak a tudatos életemben, hanem annál mélyebben is.

A DÖNTŐ EMELKEDŐ❣️

"💞Vedd a te fiadat..." (1Móz 22,2)

Isten parancsa ez: "Vedd most", nem pedig "nemsokára". Furcsa, hogy ennyire vitatkozunk!
Tudjuk, hogy mi a helyes, de kifogásokat próbálunk keresni, hogy ne kelljen mindjárt megtennünk.
Nem lehet "nemsokára" felmennünk az Isten által mutatott magaslatra: most kell megtörténnie!
Miután az odaáldozás végbement az akaratomban, azután történik meg a valóságban.

"És Ábrahám felkelt jó reggel... és elindult arra a helyre, amelyet neki Isten mondott."
Milyen csodálatosan egyszerű Ábrahám engedelmessége. 

Amikor Isten szólt, többé nem tanácskozott testtel és vérrel. Őrizkedj attól, hogy testtelvérrel, azaz saját rokonszenveddel vagy belátásoddal tanácskozz - ezek nem Istennel való személyes viszonyodon alapulnak.

Ezek versengenek egymással és akadályozzák Isten iránti engedelmességedet. 

Nem Ábrahám választotta ezt az áldozatot. 

Mindig vigyázz arra, hogy ne magad válaszd ki a szolgálatot; önfeláldozásod betegség is lehet.

Ha Isten édes itallal töltötte meg a poharadat, idd ki hálaadással, ha keserűvel, idd ki a vele való közösségben.
Ha Isten gondviselése nehéz időket választott neked, menj át rajtuk, de ne te magad válaszd ki vértanúságod színhelyét.
Az olvasztótégelyt Ábrahámnak Isten választotta ki és Ábrahám nem akadékoskodott, rendületlenül ment át a próbán.

Ha nem vagy Uraddal élő összeköttetésben, könnyen keménységgel vádolod Istent. 

Át kell menned a tűzpróbán, mielőtt jogod lehetne ítélni, mert éppen az olvasztótégelyben ismered meg jobban Istent. 

Isten a legmagasabb célon munkálkodik mindaddig, amíg az ember szándéka megegyezik az Ő szándékával.

MUNKATÁRS AZ EVANGÉLIUMBAN❣️

"💞....Isten szolgája a Krisztus evangéliumában..." (1Tesz 3,2)

A megszentelõdés után a következõ nehézség, hogy megállapítsd, mi a célod az életben, hiszen Isten Szent Szelleme által belevont a saját terveibe.
Most úgy használ téged saját céljaira szerte a világban, mint ahogyan Fiát használta megmentésünkre.
Ha nagy dolgokat kívánsz magadnak - "Isten engem erre vagy arra hívott el..." - akkor korlátot állítasz Istennek abban, hogyan használjon téged. Amíg saját jellemed vagy becsvágyad érdekében teszel valamit, addig nem tudsz azonosulni Isten érdekeivel.
Csak akkor jutsz el ide, ha végleg elszakadsz a magadra gondolástól és engeded, hogy Isten a neked szánt helyre tegyen az Õ világra szóló tervében.
Mivel az Úrnak engedve jársz-kelsz, sohasem értheted meg útjaidat elõre.
Meg kell tanulnom, hogy életem célja Istené, nem az enyém.
Isten az Õ saját, magasztos szempontjai szerint használ engem, és amit tõlem vár, csupán annyi, hogy bízzam benne.
Amikor már nem mondogatom Istennek, hogy én mit akarok, arra használhat fel engem, amire Õ akar - akadály nélkül: felmorzsolhat vagy felemelhet, mindent megtehet, amit jónak lát.
Az én dolgom csak annyi, hogy bízzam benne és az Õ jóságában.

Az önsajnálkozás az ördögtõl van, ha kisiklom erre a vágányra, Isten nem illeszthet be a terveibe.
Akkor saját világomat élem a világban és Isten sohasem emelhet ki belõle, mert félek, hogy kint megfagyok.

SZENTSÉGES SZOLGÁLAT❣️

"💞Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek..." (Kol 1,24)

A keresztyén munkásnak szent közbenjáróvá kell lennie; annyira azonosítania kell magát Urával és megváltásának valóságával, hogy a Krisztus teremtõ élete szüntelenül tovább hathasson benne.
Ez nem úgy történik, mint amikor egyik ember személyiségének az erejét átviszi a másikra, hanem Krisztus valóságos jelenléte által, ami áthatol az Õ szolgája minden életelemén.
Amikor Urunk életének és halálának történeti tényeit hirdetjük - az Újszövetség közlése alapján -, szavaink szentségessé válnak, azaz Isten az Õ váltsága által felhasználja arra, hogy akik hallgatják, azokban megteremtse azt, ami másképpen nem teremthetõ meg bennük.
Ha a váltságnak emberi életekre tett hatásáról beszélünk a Jézusra irányuló kijelentés helyett, a hallgatókban nem új élet támad, hanem kifinomult szellemi mûveltség.
Isten Szelleme nem tehet bizonyságot ilyen igehirdetés mellett, mert az más síkon mozog.
Meglásd, hogy olyan élõ kapcsolatban légy Istennel, hogy míg hirdeted az Õ igazságát, Õ megteremthesse a lelkekben azt, amit egyedül Õ teremthet meg.
"Milyen csodálatos személyiség! Milyen vonzó ember!
Milyen bámulatos éleslátás!" "Milyen kedvezõ alkalom mindez Isten evangéliuma számára" - gondoljuk.
De ezeken nem tud áthatolni az evangélium, mert a hatás mindig abban az irányban érvényesül, amerre a vonzás irányul.
Ha egy ember a személyisége által vonz, akkor hívása is ezen a vonalon érvényesül; de ha azonosult az Úr személyiségével, akkor hívása is arra a vonalra vonz, amelyen Jézus Krisztus munkálkodhat.
Az embert dicsõíteni veszélyes! Jézus azt mondja, hogy Õt kell felemelnünk.

AZ IMÁDSÁG PÁRATLAN HATALMA❣️

,,Mert azt, amit imádságunkban kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kell, de maga a Szent Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal..." (Róm 8,26)

Tudjuk, hogy a Szent Szellem ad nekünk erőt az imádsághoz. Tudjuk, mit jelent a Szent Szellem által imádkozni, de azt már sokszor nem tudjuk, hogy maga a Szent Szellem könyörög bennünk úgy, ahogyan mi ki sem tudnánk mondani.
Ha Istentől újjászülettünk és Isten Szent Szelleme bennünk lakik, Ő kimondja helyettünk a kimondhatatlant.
"Ő" - a Szent Szellem bennetek - "Isten akarata szerint esedezik a szentekért" (27. v.)

Isten nem azért kutatja át a szívedet, hogy tudatos imádságaidat megismerje, hanem hogy a Szent Szellem imádságát felfedezze benned. Isten Szelleme a hívőt szentélyül használja fel, hogy benne közbenjárjon.
"A ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma." 

Amikor Jézus Krisztus megtisztította a templomot, "nem engedte, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül" (Mk 11,16)

Isten Szelleme nem akarja, hogy testedet saját kedved szerint használd. Jézus könyörtelenül kiűzte mindazokat, akik adtak-vettek a templomban és így szólt:
"Az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek." 

Mi felismertük-e már, hogy testünk a Szent Szellem temploma? 

Ha igen, akkor gondosan meg kell őriznünk az Ő számára mocsoktalanul.
Tudatára kell ébrednünk annak, hogy tudatos életünket - amely csak kicsiny része a személyiségünknek - meg kell őriznünk a Szent Szellem templomaként.
Ő majd figyelemmel kíséri a tudatalatti részt is, amiről mi semmit sem tudunk. 

De lássunk neki, hogy megőrizzük a tudatos részt, mert azért mi vagyunk a felelősek.

A KÖRÜLMÉNYEK ÉSZREVÉTLEN SZENTSÉGE❣️

"💞Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukat munkálja" (Róm 8,28).

Isten szentjeinek életében Isten irányítja a körülményeket is, semmi sem történik velük véletlenül. 

Isten gondviselése juttat téged ilyen körülmények közé, te meg sem érted miért, de Isten Szelleme érti. 

Azért visz olyan helyekre, azért juttat olyan körülmények és olyan emberek közé, hogy a benned lévõ közbenjáró Szent Szellem sajátos módon intézkedhessék.

Ne vágj elébe azzal és ne mondd: "Magamnak kell vigyáznom, magamról nekem kell gondot viselnem, nekem kell õrködnöm." Körülményeid mind Isten kezében vannak, ezért ne tartsd furcsának azt a helyzetet, amiben vagy.

Nem az a részed a közbenjáró imádságban, hogy belépj a közbenjárás halálos harcába. 

Hanem a legközönségesebb körülményeket is, amelyekbe Isten helyezett, használd fel arra, hogy Isten trónja elé vigyél embereket és lehetõséget adj a Szent Szellemnek arra, hogy közbenjárhasson értük.

Így sepri tisztára Isten szentjeivel az egész világot.
Nem nehezítem-e meg a Szent Szellem munkáját bizonytalankodásommal, vagy mert azon erõlködöm, hogy a Szent Szellem munkáját én végezzem el?

A közbenjárás emberi oldala az enyém, ez az emberi oldal pedig a körülményeim és azok az emberek, akikkel kapcsolatban vagyok. Tudatosan meg kell õriznem életemet a Szent Szellem templomaként, akkor majd a Szent Szellem közbenjár azokért a különféle emberekért, akiket Isten elé viszek.

A te közbenjárásod nem lehet sohasem az enyém és az enyém sem lehet a tied.
De a Szent Szellem jár közben mindegyikünkben s enélkül bizony megrövidülhetne az, akiért imádkozunk.

A HIT PROGRAMJA❣️

"Hiszed-e ezt?" (Jn 11,26)

Márta hitt abban a hatalomban, amivel Jézus Krisztus rendelkezett, hitte, hogy meggyógyíthatta volna a bátyját, ha ott lett volna. Azt is hitte, hogy Jézust különös mély bizalom kapcsolja össze Istennel és amit kér, Isten megadja neki.
De neki magának lett volna szüksége arra, hogy bensõségesebb, személyesebb legyen a bizalma Jézus iránt. Hite programjának beteljesedését a jövõbe helyezte.
Jézus azonban tovább vezette õt, amíg hite személyes tulajdonává nem lett, végül aztán lassan sajátos örökséggé erõsödött meg: "Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus!"

Veled is ehhez hasonlóan bánik az Úr?
Téged is ránevel a vele való személyes meghittségre?
Hadd vésse beléd is ezt a kérdést: "Hiszed-e ezt?"
Mi a kételkedésed tûzpróbája?
Eljutottál-e már életkörülményeidben te is ilyen megoldhatatlan útszakaszra, mint Márta, ahol hited programja személyes hitté kezd alakulni? Ez semmiképp sem történhetik meg addig, amíg személyes nehézségeid következtében személyes problémád nem támad.

A hit állásfoglalást jelent. Az észhit programja szerint csak magamban bízom és kizárok minden egyebet, ami nem egyeztethetõ össze ezzel az állásfoglalással.
A személyes hitben erkölcsileg rábízom magam a hitnek erre az útjára és vonakodom bármiben is megalkudni.
A hit egyéni útjára jutva pedig szellemileg rábízom magam Jézus Krisztusra és elhatározom, hogy ebben a dologban egyedül az Úr uralmát ismerem el.

Amikor szemtõl szemben állok Jézus Krisztussal és Õ azt mondja nekem: "Hiszed-e ezt?" - rájövök, hogy a hit olyan egyszerû, mint a lélegzetvétel és megdöbbenek rajta, miért voltam olyan ostoba és miért nem bíztam benne már elõbb is.

 

SZENVEDÉSÉNEK RÉSZESE❣️

"Amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek" (1Pt 4,13)

Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva. Csak mert használhatóvá akar tenni az Õ kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, azért visz át dolgokon, hogy soha ne lepõdj meg, bármivel kerülsz is szembe. Nem tudsz bánni ezzel az emberrel!
Miért nem? Isten elég alkalmat adott már neked, hogy ezen a vonalon is áthasson az Õ igazsága, de te eltûntél, mert ostobaságnak találtad, hogy idõt szentelj ilyesmire.

Krisztus szenvedései nem a közönséges ember szenvedései.
Õ "Isten akaratából" szenvedett, nem a mi egyéni szenvedéseink értelmében.
Csak amikor kapcsolatunk van Jézus Krisztussal, akkor érthetjük meg, mi Isten terve velünk. 

A keresztyén ember kimûveléséhez hozzátartozik az is, hogy tudja, mi Isten célja. 

A keresztyénség történetében az volt az irányzat, hogy kikerüljék a Jézus Krisztus szenvedéseiben való részesülést.
Az emberek megpróbálták Isten parancsait a saját elképzelésük szerint rövid úton teljesíteni. 

Isten útja mindig a szenvedés útja, a "hosszú, fáradságos út".

Részesedünk-e mi a Krisztus szenvedéseiben?
Felkészültünk-e arra, hogy Isten kedvéért kiirtsuk személyes becsvágyunkat? 

Készen vagyunk-e arra, hogy átformálódásunk közben leromboljuk saját elhatározásainkat?
Ez nem azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, miért vezet Isten ezen az úton - ez szellemileg beképzeltté tenne minket.
Soha sem vesszük észre mindjárt, hogy min akar most átvezetni Isten; 

csak átmegyünk rajta többé-kevésbé értetlenül, aztán egyszerre elérkezünk egy világos útszakaszra és ezt mondjuk: "Csodálatos! Hiszen Isten õrzött, pedig nem is tudtam!"

A VALÓSÁG TEKINTÉLYE❣️

"Közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok" (Jak 4,8)

Alapvetõen fontos, lehetõséget adni embereknek arra, hogy Isten igazsága szerint cselekedjenek. 

A felelõsség mindig az egyes emberé marad; te nem helyettesítheted, neki magának önként kell határoznia: de az evangélium üzenetének mindig cselekvésre kellene ösztönöznie az embereket.
Ha a cselekedni nem akarás megbénít valakit, élete megreked, de amikor végre cselekszik, más emberré lesz.

Ez az a balgaság, ami százaknak útját állja, akiket már meggyõzött Isten Szelleme. 

Amint belevetem magam a cselekvésbe, azonnal megelevenedem.
Minden egyéb csak létezés. Azokban a percekben élek igazán, amikor akaratom teljességével cselekszem.

Ha Istennek valamelyik igazságát felismerted, soha ne engedd elmenni magad mellett: cselekedd meg!
Jegyezd fel magadnak tintával vagy vérrel. 

A leggyengébb szent is, aki Jézus Krisztus ügyében jár el, abban a másodpercben felszabadul, megerõsödik, amint cselekszik. Isten mindenható hatalma segíti tovább, elõre. Isten igazságáig eljutunk, meg is valljuk, hogy gonoszok vagyunk, de megint visszafordulunk. 

Aztán ismét eljutunk oda és megint visszamegyünk; mindaddig, amíg megtanuljuk, hogy nem kell hátrafelé mennünk. 

Menjünk egyenesen megváltó Urunk szavaira támaszkodva és aztán vele vigyük véghez a tetteket. 

Az Õ "jöjj" szava is ezt jelenti: "cselekedj!" "Jöjjetek énhozzám!" 

Ezt tesszük utoljára, de bárki, aki hozzá jön, tudja, hogy abban a másodpercben belé árad Isten természetfeletti életereje. 

Itt megtörik a világ, a test és az ördög uralma - nem a te cselekvésed következtében, hanem azért, mert cselekedeted összekapcsolt Istennel és az Õ megváltó erejével.

JÉZUS RABSZOLGÁJA❣️

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2,20)

Ezek a szavak azt jelentik ki, hogy saját magam töröm össze függetlenségemet és alárendelem magam az Úr Jézus felsőbbségének. Senki sem teheti ezt meg helyettem, nekem magamnak kell megtennem. Lehet, hogy Isten eljuttat eddig a pontig 365-ször egy évben, de nem teheti meg helyettem.
Ez azt jelenti: Istentől való egyéni függetlenségem maghéját feltöröm és személyiségemet a vele való egységre felszabadítom - nem saját céljaim érdekében, hanem a Jézushoz való feltétlen hűség kedvéért. Itt már nincs helye vitának, mikor végre eljutottam idáig.

Nagyon kevesen ismerünk valamit is a Krisztus iránti hűségből: "Énérettem!" (Márk 13,9; Lk 21,12; Mt 10,18).
Ez az, ami a szentet rendíthetetlenné teszi.
Bekövetkezett már ez az áttörés nálad? A többi mind kegyes csalás.
Egyetlen ponton kell döntened: át akarod-e adni magad, alá akarod-e rendelni magad Jézus Krisztusnak anélkül, hogy feltételeket szabnál, hogyan történjék meg ez az áttörés?

A magam érvényesítési szándékát is megtagadom és amint eddig a pontig eljutottam, egyszerre megtörténik a természetfölötti eggyé válás Jézussal, és a Szent Szellem félreérthetetlenül bizonyságot tesz róla: 

"Krisztussal együtt megfeszíttettem." 

Vele megfeszítve lenni annyit jelent, hogy a saját jogaimat önként feladom és Krisztus rabszolgája leszek. Itt kezdődik a szent élete.

TEKINTÉLY ÉS FÜGGETLENSÉG❣️

"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14,15)

Urunk nem kényszerít az engedelmességre.

Nagyon világosan megmondja, mit kellene tennünk, de soha nem használ kényszerítõ eszközt arra, hogy megértesse velünk. A vele való szellemi egységünk alapján kell engedelmeskednünk.

Ezért bármikor beszélt is Urunk a tanítványságról, mindig elébe tette:
"HA" - nem kell megtenned, csak ha szeretnéd.
"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát..."
(Mt 16,24), "adja át nekem a magához való jogát."

Urunk itt nem örökkévaló helyzetünkrõl beszél, hanem arról, hogy a földi életben hasznosak legyünk neki; ezért beszél olyan keményen (Lk 14,26).
Soha ne magyarázd ezeket a szavakat attól függetlenül, aki mondta.

Az Úr nem szabályokat ad, hanem egészen világosan elém állítja az Õ álláspontját, és ha az én hozzá való viszonyom a szereteten alapszik, minden habozás nélkül megteszem, amit Õ mond. 

Ha bizonytalankodom, ez azért van, mert más valakit szeretek - magamat.
Jézus Krisztus nem segít, hogy engedelmeskedjem.
Nekem kell engedelmeskednem neki, s mihelyt engedelmeskedem, betöltöm szellemi rendeltetésemet. Személyes életem teli lehet kicsi kellemetlenségekkel, de ha adott helyzetemben engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, ezek olyanok lesznek, mint a tûszúrás okozta lyuk, átlátok rajtuk Isten arcára, és vele szemtõl szemben állva felismerem majd, hogy engedelmességem által ezren meg ezren nyertek áldást.

Amikor Isten megváltása az ember lelkében egyszer már eljuthatott az engedelmességig, az mindig teremtõ erõ.
Ha engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, Isten megváltása átterjed rajtam keresztül más életekbe is, mert az engedelmesség mögött ott van a Mindenható Isten valósága.

NEM A MAGATOKÉI VAGYTOK❣️

"Avagy nem tudjátok-e, hogy... nem a magatokéi vagytok" (1Kor 6,19)

Az olyan embernek, akit Jézus Krisztus szenvedésközösségébe fogadott, nincs magánélete,
"külön világa a világban". Isten betör szentjei magánéletébe és átjáróvá teszi őket Önmaga és a világ között.

Egyetlen ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Jézus Krisztussal. 

Nem önmagunk számára szentelt meg minket; elhívott az evangélium közösségébe. 

A velünk történő dolgok nem a személyünket érintik - Isten mégis általuk von be a vele való szorosabb közösségbe. 

Hadd tegyen tetszése szerint!
Ha ezt nem engeded, akkor akadály és fék leszel a világban végzett megváltói művében, ahelyett hogy a legcsekélyebbre is felhasználhatna. Isten legelőször a rideg valóságra állít rá minket, mindaddig, amíg nem törődünk már azzal, mi lesz velünk személy szerint, csak Ő elérhesse váltságának célját. 

Miért ne járnánk szívettépő szenvedésekben?
Ilyen kapukon át nyit Isten utat nekünk a Fiával való közösségbe. 

Legtöbben már első fájdalmas markolására összeesünk; leroskadunk Isten terveinek küszöbére és halódunk az önsajnálkozástól, a keresztyének együttérzése pedig a halálos ágyunkra segít.

De Isten nem ezt akarja. Közel jön hozzánk Fia átszegezett kezének érintésével és ezt mondja:
"Lépj közösségre velem; kelj fel és világíts!"

- Mivel Isten csak összetört szívet használhat arra, hogy rajta keresztül vigye véghez célját a világban, akkor köszönd meg neki, hogy a szívedet összetörte.