Újjászületésünk elõtt csak azt a kísértést ismerjük, amirõl Jakab beszél: "Ki-ki megkísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága" (Jak 1,14).
Az újjászületés által egy másik területre lépünk, ahol más kísértésekkel kell szembenéznünk, olyanféle kísértésekkel, amelyekkel Urunk találkozott. Jézus kísértései nem közelítenek meg minket; nincs semmi közük emberi természetünkhöz.
Urunk kísértései egészen más körben mozognak, mint a mieink mindaddig, amíg újjá nem születünk és testvéreivé nem leszünk. Urunk kísértései nem emberi kísértések, hanem az emberré lett Isten kísértései. Az újjászületés által Isten Fia alakot ölt bennünk, és most már a mi testi életünk ugyanaz a keret számára, ami földi életében a saját teste volt.
A Sátán nem azzal kísért, hogy rosszat tegyünk, õ azt akarja elérni, hogy elveszítsük, amit Isten az újjászületés által belénk helyezett, ti. azt a lehetõséget, hogy Istennek értékesek legyünk.
Nem azért jön, hogy bûnre csábítson, hanem hogy más szempontokra rendezkedjünk be.
Csak Isten Szelleme tudja ebben felismerni az ördög támadását.
A megkísértetés nem más, mint amikor idegen hatalom kipróbálja, vajon a személyiség ragaszkodik-e szellemi kincseihez. Így értjük meg Urunk kísértéseit is.
A megkísértetés nem más, mint amikor idegen hatalom kipróbálja, vajon a személyiség ragaszkodik-e szellemi kincseihez. Így értjük meg Urunk kísértéseit is.
Miután Jézus bemerítkezésében elfogadta elhívatását, hogy a világ bûnét magára vegye,
Isten Szelleme azonnal próbára tette Õt az ördög olvasztótégelyében.
De Jézus nem engedett a kísértésnek. Bûn nélkül jött ki a próbából, személyiségének szellemi kincseit sértetlenül megõrizte.
