HIT❣️

"💞Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid 11,6)

Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. 

A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. 

A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. 

A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. 

Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. 

A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. 

"Tudjuk, hogy... minden javukra van" (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. 

A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. 

Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.

A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben.

A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre:

 "Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom."

Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa.

Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne.
De amint meghalljuk Jézus szavát:
"Aki engem látott, látta az Atyát", olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan.
A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.

HELYETTES ÁLDOZAT❣️

"Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne"
(2Kor 5,21).

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Õ együttérzésbõl halt volna meg a bûneinkért. 

Az Újszövetség azt mondja, hogy bûneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésbõl, hanem azonosulva velük.

"Bûnné tette" Isten értünk.
Elvette bûneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés. 

Isten visszafogadott minket, de nem azért, mert engedelmeskedtünk, vagy mert megígértük, hogy bizonyos dolgokról lemondunk, hanem Jézus haláláért és semmi másért.

Mondjuk, hogy Jézus Krisztus eljött kijelenteni nekünk, hogy Isten Atyánk és mi gyermekként szerethetjük Õt.
Az Újszövetség azt mondja: azért jött el, hogy elvegye a világ bûnét. 

Azoknak jelenti ki az Atyát, akik Õt Megváltóul elfogadták. 

Jézus Krisztus soha nem mondta magáról, hogy a világnak jelenti ki az Atyát, hanem hogy botránykõ a világ szemében (Jn 15,22-24).
A János 14,9 tanítványainak szól.

Az Újszövetség sehol sem tanítja, hogy mivel Krisztus meghalt értem, ezért minden kötetezettségem alól kibújhatok. 

Az Újszövetség azt tanítja, hogy "Õ meghalt mindenkiért" (nem az én halálomat szenvedte el), és én csak az Õ halálával azonosulva szabadulok meg a bûntõl és részesülhetek az Õ igazságosságában.

A helyettes áldozatnak az Újszövetség két oldalát említi:
"Azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk" és "hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne" (2Kor 5,21)

Nem tehet Krisztus értem semmit, amíg el nem fogadtam, hogy bennem kiformálódjék.