Őrizkedj attól az elképzeléstől, mintha a közbenjárás személyes együttérzésünk Isten elé vitelét jelentené, kérve Őt, hogy tegye azt, amit kívánunk.
Egyedül annak köszönhetjük, hogy Istenhez közeledhetünk, mert Urunk - helyettünk - azonosította magát a bűnnel. Örömmel beléphetünk a szentélybe "a Jézus vére által".
A szellemi önfejűség a közbenjárás legnagyobb akadálya és ennek az az alapja, hogy a magunkban, vagy másokban lévő olyan dolgok iránt vagyunk részvéttel, amiket nem tartunk kiengesztelésre szorulóknak.
Azt képzeljük, hogy vannak bennünk helyes és erényes dolgok, amelyeket nem kell Krisztus engesztelő áldozatának talajára vinnünk; és ez a gondolat olyan jóllakottá tesz, hogy nem tudunk közbenjárni.
Istennek mások felőli látásával nem vagyunk egyek; önfejűsködünk Istennel szemben; mindig vannak saját elképzeléseink és a közbenjárás csupán saját természetes rokonszenvünkből fakad.
Rá kell jönnünk arra, hogy Jézus azonosulása a bűnnel gyökeresen megváltoztatja minden rokonszenvünket.
A helyettes közbenjárás azt jelenti, hogy mások iránt érzett természetes rokonszenvünket felcseréljük Istennek mások iránti érdeklődésével.
Az lesz a fő szempont, hogy Isten mit akar tenni mások érdekében.
A másokért való imádságomat önkényesen végzem-e, vagy mint helyettes közbenjáró?
Kedvetlen vagyok, vagy zavartalan a kapcsolatom Istennel? Önfejű vagyok-e, vagy szellemi ember?
Elhatároztam, hogy a magam útján járok, vagy elhatároztam, hogy egységben leszek Istennel?
