(Mt 11,29).
"Akit szeret az Úr, megdorgálja" (Zsid 12,6).
Milyen szánalmas is panaszkodásunk! Az Úr éppen most kezd minket arra a helyre vezetni, ahol közösségben lehetünk vele, mi pedig nyögünk és sopánkodunk:
"Ó, Uram, hadd legyek én is csak olyan, mint a többi ember!"
Jézus arra kér, hogy vegyük magunkra az iga egyik végét. "
Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű."
Jöjjetek csak mellettem, hadd húzzuk együtt.
Azonosítottad-e már magad így az Úr Jézussal? Ha igen, akkor majd hálát adsz Istennek érte, hogy keze rád nehezedett.
"Erőt ad a megfáradottnak és az erőtelen erejét megsokasítja!"
(Ézs 40,29).
Isten jön és kiragad érzelgősségünkből, panaszkodásunk pedig magasztaló és diadalénekké változik. Isten erejét csak akkor ismerhetjük meg, ha magunkra vesszük Jézus igáját és tanulunk tőle.
"Az Úrban való öröm a ti erősségtek!" (Neh 8,10).
Honnan veszik örömüket a szentek? Ha egyik-másik szent életét nem ismernénk jól, azt mondanánk:
"Ó, neki semmi hordoznivalója nincs!"
Lebbentsd fel a fátylat. Éppen az, hogy Isten békessége, világossága és öröme ott van, bizonyítja, hogy a teher is ott van. Az a teher, amit Isten rak ránk, kisajtolja a szőlőszemeket és kicsordul belőlük a bor. A legtöbben csak a bort látják.
Sem földi hatalom, sem a pokol hatalma nem győzheti le Isten Szellemét az ember szellemében; az belső legyőzhetetlenség.
Ha még jajgatás és siránkozás van benned, könyörtelenül vess véget neki! Kétségkívül bűn Isten ereje birtokában gyengének lenni.
