Ábrahám eljutott odáig, ahol Isten igazi természetével került kapcsolatba; most érti meg Isten valóságát.
"Célom Isten maga..., minden áron, Uram, és minden úton." "Minden áron és minden úton" azt jelenti, hogy semmit sem magunk választunk ki azon az úton, amelyen Isten a célhoz vezet.
Amikor Isten szól - és Õ a bennem lévõ természetéhez szól -, akkor már nincs többé lehetõség a kérdezõsködésre: annak egyetlen következménye az azonnali engedelmesség.
Amikor Jézus azt mondja: "Jöjj!" - akkor egyszerûen megyek. Ha Õ azt mondja "engedd el ezt", akkor elengedem, ha õ azt mondja "bízz Istenben ezzel a dologgal kapcsolatban", akkor bízom. Mindezek a megnyilvánulások azt bizonyítják, hogy bennem van Isten természete.
Hogy Isten kijelenthesse önmagát nekem, azt nem az Õ lénye határozza meg, hanem az enyém.
"Mert én hitvány s földhözragadt vagyok,
Azért nem látom utad magasabbnak..."
Az engedelmesség iskolájában járva jutok el oda, ahol Ábrahám volt és akkor meglátom, kicsoda Isten!
Addig nem lehet valóságos Istenem, amíg Jézus Krisztusban szemtõl szembe nem állok vele, de akkor tudom, hogy "az egész világon rajtad kívül nincs senki, Uram, senki sincs, csak Te!"
Isten ígéretei nem érnek nekünk semmit addig, amíg engedelmesség által meg nem értjük Isten természetét. Háromszázhatvanötször elolvasunk valamit a Bibliában, mégsem jelent semmit, míg aztán hirtelen meglátjuk, mit akar Isten mondani, mert valamilyen részletkérdésben engedelmeskedtünk neki és az Õ lénye azonnal megnyílt elõttünk.
"Isten minden ígérete Õbenne lett igen és Õáltala ámen" (2Kor 1,20).
Engedelmességbõl születik az "igen".
Amikor életünk engedelmességével mondunk "áment" egy ígéretre, akkor lett az az ígéret a mienk.
