A HIT MEGÍTÉLÉSE❣️

"💞Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag..." (Mt 17,20)

Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van.
De a hit nem nyerészkedésre való, hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson Istennel és Isten számára új alkalom felénk.
Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy - azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitbõl való élet, nem az Õ áldásaiban érzelmesen örvendezõ élet.

Korábbi hitéleted alapos és erõs volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel és édességgel.
Azután Isten visszavonta a tudatos áldásait annak érdekében, hogy megtanítson hitben járni. 

Most sokkal értékesebb vagy neki, mint akkor a tudatos élvezés és ragyogó bizonyságtétel napjaiban.

A hitet - természeténél fogva - ki kell próbálni, és a hit próbája nem az, hogy nehéznek találjuk Istenben bízni, hanem hogy Isten lénye egyre világosabban álljon gondolkozásunk elõtt.
A hitnek a maga gyakorlati kimunkálása közben a leírhatatlan elhagyatottság idõszakain kell átmennie. Soha ne cseréld össze a hitpróbát az élet közönséges fegyelmezésével.

Amit mi hitpróbának gondolunk, az sokszor kikerülhetetlen következménye annak, hogy élünk.
A bibliai hit: az Istenben való hit mindazzal szemben, ami látszólag ellene mond - hû akar maradni Isten lényéhez, bármit tegyen is Õ!
"Bár megöl engem, én mégis bízom benne" (Jób 13,15) - ez a hit legfenségesebb kifejezése az egész Bibliában.

HIT!

"Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid 11,6)

Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. 

A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. 

A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. 

A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. 

Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. 

A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. 

"Tudjuk, hogy... minden javukra van" (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. 

A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. 

Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.

A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben.

A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre:

 "Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom."

Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa.

Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne.
De amint meghalljuk Jézus szavát:
"Aki engem látott, látta az Atyát", olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan.
A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.

HELYETTES ÁLDOZAT❣️

"Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne"
(2Kor 5,21).

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Õ együttérzésbõl halt volna meg a bûneinkért. 

Az Újszövetség azt mondja, hogy bûneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésbõl, hanem azonosulva velük.

"Bûnné tette" Isten értünk.
Elvette bûneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés. 

Isten visszafogadott minket, de nem azért, mert engedelmeskedtünk, vagy mert megígértük, hogy bizonyos dolgokról lemondunk, hanem Jézus haláláért és semmi másért.

Mondjuk, hogy Jézus Krisztus eljött kijelenteni nekünk, hogy Isten Atyánk és mi gyermekként szerethetjük Õt.
Az Újszövetség azt mondja: azért jött el, hogy elvegye a világ bûnét. 

Azoknak jelenti ki az Atyát, akik Õt Megváltóul elfogadták. 

Jézus Krisztus soha nem mondta magáról, hogy a világnak jelenti ki az Atyát, hanem hogy botránykõ a világ szemében (Jn 15,22-24).
A János 14,9 tanítványainak szól.

Az Újszövetség sehol sem tanítja, hogy mivel Krisztus meghalt értem, ezért minden kötetezettségem alól kibújhatok. 

Az Újszövetség azt tanítja, hogy "Õ meghalt mindenkiért" (nem az én halálomat szenvedte el), és én csak az Õ halálával azonosulva szabadulok meg a bûntõl és részesülhetek az Õ igazságosságában.

A helyettes áldozatnak az Újszövetség két oldalát említi:
"Azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk" és "hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne" (2Kor 5,21)

Nem tehet Krisztus értem semmit, amíg el nem fogadtam, hogy bennem kiformálódjék.

MEGIGAZULÁS HIT ÁLTAL❣️

"Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékélhettünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megmentetünk az ő élete által..." (Róm 5,10)

Nem a hitem ment meg engem, hit által csak megtapasztalom a szabadulást.
Nem is a bűnbánat szabadít meg, a bűnbánat csak jele annak, amit Isten ajándékozott nekem Jézus Krisztusban.
Veszélyes a hangsúlyt az eredményre tenni az ok helyet. 

Engedelmességem vagy odaszenteltségem állít helyes viszonyba Istennel? Soha! 

Krisztus halála által áll helyre a kapcsolatom Istennel.
Amikor Isten felé fordulok és hittel elfogadom, amit Isten kijelentése szerint elfogadhatok, akkor Jézus Krisztus megdöbbentően hatalmas váltsága azonnal felemel engem az Istennel való igazi kapcsolatba. Isten kegyelmének természetfeletti csodája folytán megigazulok, nem azért, mert bánkódom bűnöm miatt, nem azért, mert megtérek, hanem azért, amit az Úr Jézus elvégzett. 

Isten Szent Szelleme mindent átható fénnyel mutatja ezt meg nekem, és én tudom - bár nem tudom hogyan, de -, megszabadultam. Isten megváltása nem az emberi logikán alapszik, hanem Jézus Krisztus szentséges halálán. Újjászülethetünk Urunk váltsága alapján.
Bűnös emberek új teremtéssé változnak át, nem bűnbánatuk vagy hitük folytán, hanem Isten csodálatos munkájaként, Jézus Krisztusért, mert ez minden megtapasztalást megelőz.
A megigazulásnak és a megszentelődésnek egyetlen megrendíthetetlen biztosítéka maga Isten.
Nem nekünk magunknak kell ezeket kimunkálnunk; már el vannak végezve a megváltásban.

 
A természetfeletti természetessé lesz Isten csodája révén.
Mindez annak a megvalósulása, amit Jézus Krisztus már megtett: "Elvégeztetett!"

A MISSZIÓ MÓDSZERE❣️

"Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet" (Mt 28,19)

Jézus Krisztus nem azt mondta: "Menj és ments lelkeket" - a lelkek megmentése Isten természetfeletti mûve -, hanem azt: "Menj és tégy tanítvánnyá minden népet."

 Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. 

Amikor a tanítványok visszajöttek elsõ kiküldetésükbõl, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám". 

A kiküldött tanítvány legfontosabb feladata az, hogy hû maradjon Isten hívásához és ráeszméljen arra, hogy egyetlen célja, embereket tanítványokká tenni. 

Van a lelkek megmentésére irányuló olyan szenvedély is, amely nem Istentõl való, hanem abból a vágyból születik, hogy embereket a magunk elképzeléseihez térítsünk.

Isten szolgáját nem az teszi próbára, hogy az emberek megmentése nehéz, hogy az elpártoltakat nehéz visszaszerezni, vagy legyõzni bennük a tompa közönyt; hanem az, hogy nekik maguknak személyes kapcsolatuk legyen Jézus Krisztussal. "Hiszitek-e, hogy én azt megcselekedhetem?" 

Urunk újra meg újra felteszi ezt a kérdést, minden egyes esetben. Egy dologban von kérdõre minket: "Ismerem-e az én feltámadott Uramat?" Ismerem-e bennem lakó Szent Szellemének hatalmát? 

Elég bölcs vagyok-e Isten szerint és elég bolond-e a világ szerint, hogy Jézus Krisztus szavára építsek? 

Vagy hátat fordítok annak a természetfeletti helyzetnek, amely az Õ szolgájának egyetlen elhívatása, hogy korlátlanul bízzon Jézus Krisztusban?

Ha bármilyen más módon járok el, teljesen elhagyom azt az utat, melyet Urunk jelölt meg:
"Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön..., menjetek el azért."

KICSODA AZ ISTEN SZOLGÁJA❣️

,,Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket" (Jn 20,21).

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. 

Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. 

Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez. Soha nem szabad figyelmetlenül elhanyagolnunk kapcsolatunkat az Úr Jézussal és nem szabad mellőznünk az Ő szempontjait.

Az Úrért végzett munkában nagy veszélyt jelent, ha Isten hívását túlharsogja az emberek rászorultsága, és végül az emberi rokonszenv teljesen háttérbe szorítja azt a gondolatot, hogy Jézus küldött engem.

A szükség oly nagy, olyan zavaros a helyzet, hogy értelmünk minden ereje meginog és csődöt mond.
Elfelejtjük, hogy az Istenért tett minden szolgálatnak egy nagy indítéka van: nem az emberek felemelése, sem nem a népek nevelése vagy rászorultsága, hanem elsősorban és legfőképpen Jézus Krisztus parancsa:
"Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket."

Amikor visszatekintünk Isten embereinek életére, hajlandók vagyunk ezt mondani: 

"Milyen csodálatosan mély volt a bölcsességük! Milyen tökéletesen megértették, hogy mit akart Isten!" Pedig az okos gondolkozás Isten gondolkozása volt, nem emberi bölcsesség.
Mi hitelt adunk az emberi bölcsességnek, holott az isteni vezetésnek kellene hitelt adnunk, amelyet a gyermeki lelkületű emberek életében látunk, akik elég "bolondok" voltak arra, hogy bízzanak Isten bölcsességében és természetfeletti felkészítő hatalmában.

 

ÖRÖKÖS ÖSSZEÜTKÖZÉSEK❣️

"Mindenkinek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket" (1Kor 9,22)

A szolgálatban álló keresztyénnek meg kell tanulnia, hogy Istennek nemes gondolkozású embere legyen nemtelen dolgok tömkelegében is.

Ne mentegesd magad soha: "Ha valahol másutt lennék!" Istennek minden embere közönséges ember, és csak az az ügy teszi rendkívülivé, amit Ő bízott rá. Ha nem az igaz ügy tölti be gondolatainkat és melegíti át a szívünket, kihullunk a rostán, mert hasznavehetetlenek lettünk Istennek.

Nem a mi választásunk alapján lettünk Isten munkatársai. Sokan vannak, akik a maguk szabad elhatározásából lettek munkásaivá, de ezekben nincs ott Isten mindenható kegyelme, sem az Ő hatalmas Igéje.

Pál egész szívét, értelmét és lelkét betöltötte az az egy, amiért Jézus Krisztus eljött; soha nem vesztette szem elől ezt az egyet. Egyetlen középponti ténnyel kell nekünk is szembe néznünk: Jézus Krisztussal, a Megfeszítettel!
"Én választottalak titeket" (Jn 15,16).

Ragaszkodj hitvallásodban a nagyságnak ehhez a jeléhez. Nem mintha te ragadtad volna meg Istent, hanem Ő ragadott meg téged. Itt ebben az iskolában is Ő munkálkodik: hajlít, széttör, átformál, amint éppen jónak látja.

Miért teszi ezt? Nem tudjuk. Csak egyetlen egy célért hogy elmondhassa: ez az én emberem. 

Annyira Isten kezében kell lennünk, hogy általunk másokat is ráállíthasson a Kősziklára éppúgy, mint ahogyan minket is ráhelyezett.
Soha ne határozd el hogy Isten munkatársa leszel, de amikor Isten hívása megszólalt benned, jaj neked, akár jobbra, akár balra fordulsz is el tőle. 

Olyat tesz veled, amit sohasem tett a hívása előtt, olyat, amit nem tesz meg másokkal. 

Engedd, hadd tegye meg!

A SZEMPONT❣️

"De hála az Istennek, aki mindig diadalra visz minket a Krisztusban" (2Kor 2,14)

Isten munkatársának olyan szempontból kell néznie a dolgokat, amely nemcsak megközelíti az elérhető legmagasabbat, hanem a legmagasabb is.
Vigyázz, hogy kitartóan Isten szempontjából nézd a dolgokat és ezt érvényesítsd napról napra, lépésről lépésre; ne a véges dolgokat tartsd szem előtt. Semmilyen külső erő ne téríthessen el Isten szempontjától! 

Abból a szempontból kell néznünk az életünket, hogy csak egyetlen célból vagyunk itt, azért hogy foglyok legyünk Krisztus diadalmenetében.
Nem vagyunk Isten kiállítási tárgyai. Azért vagyunk itt, hogy egy valamit bemutassunk: mindenestül Jézus Krisztus foglyaiként élünk.

Milyen kicsinyesek a többi szempontok: "Egyedül állok Jézusért harcolva"

 - "Krisztus ügyét meg kell védenem és ezt az erődítményt az Ő céljára kell megtartanom".
Pál ennyit mond: "a Győztes menetében vagyok, nem számítanak a nehézségek, 

Ő mindig győzelemre vezet". 

Kialakul-e és győz-e ez a szempont a gyakorlati életünkben?

Pál titkos öröme az volt, hogy Isten megragadta őt; a véreskezűt, a Krisztus ellen lázadót, foglyul ejtette és most már egyedül csak ezért van itt.
Pál öröme az volt, hogy az Úr foglya lehet, nem érdekelte semmi más sem égen, sem földön. 

Szégyenletes, ha a keresztyén ember arról beszél, hogy ő fog győzni.
A Győztesnek olyan teljesen kell győznie felettünk, hogy a győzelem mindig az Övé legyen, mi pedig általa legyünk "felettébb diadalmasok" (Róm 8, 37).

"Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek" (2Kor 2,15), Jézus illata - az Ő indulata - áthat minket és bárhova megyünk, csodálatos felfrissülésére leszünk Istennek, és az embereknek is.

EGYÁLTALÁN SEMMIT❣️

"Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden" (2Kor 5,17).

Urunk sohasem táplálja elõítéleteinket, hanem megöli és teljesen szembefordul velük. 

Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi különféle elõítéleteink.

Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné meg azt, amit másokkal meg kell tennie.

 "Isten kénytelen volt nagyon keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim jogosak."
- Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a mi pártunkat fogná, 

Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket. Belsõ nevelésünkhöz tartozik, hogy Isten gondviselése nyíltan szembefordul fenntartásainkkal.
Meg kell figyelnünk, hogyan teszi ezt. Isten nem ügyel arra, amit elébe rakunk. 

Egyetlen egy dolgot kíván Isten tõlünk: a feltétel nélküli odaszánást!

Amikor újjászületünk, a Szent Szellem elkezdi formálni az új teremtést bennünk, és eljön az ideje annak, amikor semmi sincs már bennünk a régibõl. A régi ünnepélyesség eltûnt, a dolgokkal szembeni régi magatartásunk megváltozott és "mindez Istentõl van..." (18. v.).

Hogyan léphetünk be abba az életbe, amelyben nincs kívánság, nincs önzés, nincs érzékenység a bántásokkal szemben, amelyben nem gerjedünk haragra, nem rójuk fel a gonoszt, hanem mindig kedvesek vagyunk?

Egyetlen módon: ha nem hagyunk meg a régi életbõl semmit sem, de egyszerûen és tökéletesen bízunk Istenben.
Olyan bizalom ez, amely már nem Isten áldásait kívánja, hanem Õt magát.

Eljutottunk-e már odáig, hogy Isten visszavonhatja áldásait és mégsem rendül meg a bizalmunk benne?
Amikor meglátjuk, hogy Isten munkálkodik, többé nem törjük a fejünket a dolgokon, mert valóban bízunk a mi mennyei Atyánkban, akit a világi gondolkozás nem ismerhet meg.

A SZENT SZELLEM BIZONYSÁGTÉTELE

"Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt..." (Róm 8,16)

Veszélyes Istenhez azzal a csereüzleti lelkülettel közeledni, hogy tegyen bennünk az Ő Szelleme bizonyságot, mielőtt megtettük, amit Ő mondott. "Miért nem jelenti ki magát Isten nekem?" 

Nem teheti! Nem azért, mert nem akarja, de nem teheti meg, mert te útjában állsz, amíg át nem adod magad neki teljesen. Amint megteszed, Isten bizonyságot tesz önmagáról; nem tehet bizonyságot rólad, de azonnal bizonyságot tesz az Ő saját természetéről benned.

Ha bizonyságot tenne, mielőtt valósággá lenne benned, abból érzelgős meghatódottság születne csak. 

De mihelyt a váltság alapján cselekszel és abbahagyod merész vitatkozásodat, akkor Isten bizonyságát adhatja nekünk. 

Azonnal, amint feladod értelmi meggondolásaidat és érvelésedet, Isten megbizonyítja, amit érted tett; akkor aztán a saját merészségünkön csodálkozunk, amiért ennyi ideig várakoztattuk Őt.
Ha vitássá válik, hogy Isten meg tud-e szabadítani a bűntől, akkor vagy engedd, hogy megszabadítson, vagy mondd meg neki, hogy nem tudja megtenni. 

Ne hivatkozz erre vagy arra a személyre, hanem próbáld ki a Máté 11,28-at: "Jöjjetek énhozzám!"

Menj, ha fáradt vagy és megterhelt; kérj, ha tudod, hogy rossz vagy (Lk 11,13). 

Isten Szelleme bizonyságot tesz Urunk váltságáról, de semmi másról nem tehet bizonyságot, a te értelmed mellett sem tanúskodhat.

Talán a Szellem bizonyságtételének gondoljuk azt az egyszerűséget, ami józan eszünk döntéseit követi, pedig a Szellem csak a saját természetéről és a váltság művéről tesz bizonyságot, de soha nem tanúskodik az okoskodásunk mellett.
Ha megpróbáljuk, hogy okoskodásunkat igazoljuk vele, nem csoda, ha sötétségbe és zűrzavarba kerülünk. Dobd ki magadból mindezt, bízzál meg Istenben és Ő majd bizonyosságot ad!

AMIKOR AZ ÖSZTÖNEINK VEZETNEK

"...épüljetek a ti szentséges hitetekben..." (Júd 20)

Urunk nem volt sem ösztönös, sem hidegvérű, hanem csendes; nyugodt erő áradt belőle, amelyből soha nem lett fejvesztettség. Legtöbbünknél a vérmérséklet vonalán fejlődik ki keresztyén életünk és nem Isten vonalán.
Az ösztönösség természeti életünk vonása, de Urunk mindig figyelmen kívül hagyta, mert hátráltatja a tanítvány életének növekedését. Figyeld meg, mennyire óv minket Isten Szelleme az ösztönösségtől. Amikor ösztöneinkben megállít, ostoba öntudatosságunkban azonnal igazolni akarjuk magunkat.
A gyermek lehet ösztönös, ez rendben van, de a felnőtt férfi vagy nő ösztönössége végzetes lehet; az ösztöneire hallgató ember mindig elpuhult és lobbanékony.
A természetes ösztönösséget önfegyelmezéssel készséggé kell átformálnunk, egy magasabb indíttatásnak engedve.
A tanítványság egyedül Isten természetfeletti kegyelmére épül. Könnyű a vízen járni ösztönös merészséggel, de egészen más Jézus Krisztus tanítványaként járni a szárazföldön.
Péter járt a vízen, hogy Jézushoz menjen, de később a földön csak távolról követte Őt.
Egyes válságokban nincs szükségünk Isten kegyelmére.
Az emberi természet és büszke öntudat is elég arra, hogy nagyszerűen megálljunk azokban, de ahhoz már Isten természetfeletti kegyelme szükséges, hogy a nap 24 órájában szentül éljünk, tanítványként járjunk a hétköznapi robotmunkában és közönséges, semmibe vett, figyelemre sem méltatott életünket Jézus tanítványai módjára éljük.
Szinte velünk született az az ösztön, hogy kivételesen nagyszerű dolgokat kell Istenért véghezvinnünk, pedig nem.
A megszokott dolgokban kell rendkívülinek lennünk; a nyomornegyedekben, hitvány emberek között szentnek - és ezt nem lehet öt perc alatt megtanulnunk.

ISTEN AKARATÁT AKAROM-E?

,,Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek" (1Tesz 4,3)

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? 

Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által?
Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben?
Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! 

Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett. "Jövök semmit nem hozva!" 

Fogadd el Jézus Krisztust feltétlen hittel, hogy szentségül legyen neked (1Kor 1,30) és akkor az Ő váltságának nagy csodája is valósággá lesz benned. Enyém mindaz, amit Jézus számomra lehetővé tett, Isten szerető ajándékként adja annak alapján, amit értem elvégzett.

 
Nekem, mint megváltott és megszentelt léleknek a magatartása a mélyen alázatos szentség.
Büszke szentség nem is létezik. Ez a szentség a halálos harcot vívó megbánás és a kibeszélhetetlen szégyen és megalázottság érzékelésére épül, de egyben annak a meglátására is, hogy Isten felkínálta nekem szeretetét már akkor, amikor még törődni sem akartam vele.

 
Tökéletesen elvégzett mindent megváltásomért és megszentelődésemért (Róm 5,8)

Csoda-e, ha Pál azt mondja: "Semmi... nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van" (Róm 8,39).

 
A megszentelődés eggyé tesz engem Jézus Krisztussal és benne Istennel és mindezt kizárólag Krisztus fenséges váltsága alapján kaphatom meg.
Soha ne tekintsd a következményt oknak.
A következmény bennem az engedelmesség, a szolgálat, az imádság, a kimondhatatlan hála és imádat azért a csodálatos megszentelődésért, amit a váltság véghez vitt.

AZ ELHANYAGOLT TITOK❣️

"Az én országom (királyságom) nem e világból való" (Jn 18,36)

Napjainkban az Úr Jézus Krisztus legnagyobb ellensége a gyakorlati munkáról alkotott olyan elgondolás, amely nem az Újszövetségből, hanem a világi gyakorlatból születik.
Ebben felülkerekedik a szüntelen erőkifejtés és tevékenykedés, de nincs helye az elmélyült kapcsolatnak Istennel. Nem jó helyen van a hangsúly. 

Jézus azt mondta: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az Isten országa tibennetek van" - titokzatosan, elrejtetten.
A keresztyén munkások sokszor túlságosan a kirakatban élnek. 

Jézus Krisztus királyságának ereje, lényege a vele való személyes viszonyon alapul, nem a nyilvánosság előtti hasznosságunkon múlik. 

Meg kell szabadulnunk a vallásos korszellemtől. 

Urunk életében semmi sem volt az izgalmas aktivitásnak abból a hajszájából és rohanásából, amit mi olyan nagyra tartunk.A tanítványnak pedig olyannak kell lennie, mint Mestere. 

Jézus Krisztus királyságának központi ügye a vele való személyes kapcsolat, nem az, ami általában hasznosnak tűnik az emberek szemében. 

Egy bibliaiskolának nem a gyakorlati tevékenységben rejlik az ereje, hanem abban a tényben, hogy a hallgatók magukba szívhatják Isten igazságát.
Talán sejtelmed sincs róla, merre szándékozik Isten irányítani körülményeidet, nem tudod, hogy akár otthon, akár idegenben milyen erőpróbák várnak rád.
De ha szétszórod erődet a túlzott tevékenységben, ahelyett hogy Isten megváltásának nagy alapvető igazságaiban elmerülnél, kimerülsz a túlerőltetésben, és amikor majd jönnek a nehézségek, nem tudsz helytállni.
De ha most idődet arra fordítod, hogy Istenben alapot vegyél és gyökeret eressz - ez a világ szerint a "nem gyakorlati" vonal -, akkor hű maradsz majd hozzá, bármi történjék is, és tud használni.

A SZOLGA HŰSÉGÉNEK KULCSA❣️

"Mert az Ő nevéért mentek ki " (3Jn 7)Urunk megmondta nekünk, hogyan bizonyul igaznak iránta való szeretetünk.
"Szeretsz-e engem? ...Legeltesd az én juhaimat!" (Jn 21,17)

- azaz az én mások iránti érdeklődésemmel azonosítsd magad, ne pedig engem akarj a magad érdekeltségének eszközévé tenni!

Az 1Korintus 13,4-8 leírja ennek a szeretetnek a jellemző vonásait, így nyilatkozik meg Isten szeretete.
Jézus iránti szeretetemet a gyakorlati élet próbálja ki, minden más csak érzelgős kegyes szólam.

A Jézus Krisztus iránti hűség a megváltás természetfeletti tette, amit a Szent Szellem munkált ki az életemben.
Ő megtölti szívemet Isten szeretetével, és ez a szeretet válik bennem hathatóssá mindenki iránt, akivel érintkezem.
Hű maradok az Ő nevéhez még akkor is, amikor értelmem úgy látja a tényeket, mintha azok meghazudtolnák Őt és úgy mutatja, mintha az Ő hatalma csak annyi lenne, mint a reggeli köd.

A munkatárs hűségének a kulcsa az, hogy már senkihez és semmihez nincs odakötve, egyedül csak Urához, de azért nem szakad el a külső dolgoktól. Urunk csodálatosan otthonos volt a leghétköznapibb dolgokban, de belsőleg Isten számára volt elkülönítve.

A külső elkülönülés gyakran azt mutatja, hogy titokban erősen ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket külsőleg elkerülünk. Isten munkatársának hűsége ez: teljes figyelmét összpontosítsa arra, hogy lelke nyitva legyen az Úr Jézus Krisztus természete számára.
Azokat a férfiakat és nőket, akiket Urunk a maga ügyében küld ki, közönséges anyagból faragták, de életükben az Uruk iránti hűség uralkodik, amit a Szent Szellem munkált ki.

NAGYOBBAKAT CSELEKSZIK❣️

"...és nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek" (Jn 14,12).

Az imádság nem készít fel nagyobb cselekedetekre, hanem az imádság maga a nagyobb cselekedet.
Józan ésszel jó gyakorlatnak tekintjük az imádságot arra, hogy Istenért végzett munkánkhoz nagyobb erőt kapjunk. Jézus Krisztus tanítása szerint az imádság a megváltás csodájának hatása bennem, amely a megváltás csodáját hozza létre másokban is Isten hatalmából.

Az imádság maradandó gyümölcsöket terem, de gondolj arra, hogy az imádság a Megváltó halálos küzdelmére, nem az én küzdelmemre épül.

Csak a gyermek imádságai hallgattatnak meg, a bölcs emberé nem. Az imádság harc, amelyet folytatnod kell, bárhol is vagy. Bárhogyan rendezze is el Isten életkörülményeidet, az a dolgod, hogy imádkozz!

Soha ne engedd magadban ezt a gondolatot: "Semmire sem használhatnak ott, ahol vagyok", mert egészen bizonyos, hogy ott nem lehetsz hasznos, ahol nem vagy.

Bármilyen nehéz körülmények közé helyezett is Isten, imádkozz; hívd Őt, kiálts hozzá szüntelen!
"Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt" (Jn 14,14).
Ha nem élünk meg valami rendkívülit, nem akarunk imádkozni; ez a szellemi önzés legkifejezettebb formája. Isten irányításának a vonalában kell dolgoznunk, Ő pedig ezt mondja: "Kérjetek!"

 "Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!" (Mt 9,38).

A kivitelező munkás tevékenységében nincs semmi izgalmas, de ő viszi véghez a lángész terveit; és a munkálkodó szent viszi véghez Mestere elgondolásait.

Az Ő szempontjából nézve imádságod munka és mindig történnek dolgok a nyomában.

 Ha majd a fátyol szétszakad, micsoda ámulattal fogjuk meglátni azokat a lelkeket, akiket learattunk egyszerűen azért, mert Jézus Krisztus rászoktatott arra, hogy rendelkezései szerint járjunk el.

A MESTER RENDELETEINEK KULCSA

,,💞Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába" (Mt 9,38)

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka.
Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól.

Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangélizáció kulcsa sem.
Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. "Kérjétek az aratás Urát!"

Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség.
Meg kell látnunk, hogy az imádság a józan ész szempontjából nézve ostobaság.
Jézus Krisztus szemléletmódjában nincsenek "nemzetek", hanem csak a világ.
Hányan imádkozunk "személyre való tekintet nélkül", úgyhogy csak egyetlen személyre, Jézus Krisztusra vagyunk tekintettel?

Az Övé az aratás, amit a nyomorúság és a bűn érlelt meg.
Ez az az aratás, amelybe munkások kiküldéséért imádkozunk. Tele vagyunk gyakorlati tennivalókkal, holott körülöttünk az emberek megértek már az aratásra, mi pedig egyetlen egyet sem aratunk le belőlük, hanem túlfűtött tevékenységgel elpazaroljuk Urunk idejét.
Tegyük fel, hogy eljönne a válság atyád vagy testvéred életében, akkor te mint az Ő aratómunkása betakarítod-e a gabonát Jézus Krisztusnak?
"Ó, csakhogy nekem különleges megbízatásom van!"
Egyetlen keresztyénnek sincs különleges munkája, hanem arra van elhíva, hogy Jézus Krisztus tulajdona legyen.

Szolga, aki nem nagyobb Uránál, és aki Jézus Krisztusnak nem írja elő, hogy mi legyen a szándéka vele.
Urunk hívása nem valamilyen különleges munkára szól;
Ő önmagához szólít. "Kérjétek azért az aratás Urát" és Ő majd irányítja a körülményeket és kiküld titeket.

A MISSZIÓI ÜZENET KULCSA❣️

"És Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is" (1Jn 2,2).

Jézus Krisztus engesztelő áldozata a kulcs a missziói üzenethez. Krisztus művének akármelyik oldalát nézed is, pl. a gyógyítást, vagy a szabadítást és a megszentelést, mindegyik korlátozott. 

De: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1,29) - ez már határtalan.

 
A missziói üzenet Jézus Krisztusnak, mint bűneink kiengesztelőjének határtalan nagy jelentőségére mutat rá, és Isten országának a munkása az az ember, akit ez a kijelentés teljesen átjárt.
A missziói üzenet kulcsa Krisztus életének kiengesztelő volta, nem a kedvessége vagy jósága, vagy hogy Istent Atyának jelenti ki. Nagy és végtelen jelentősége az, hogy Ő a kiengesztelés vétkeinkért.
A missziói üzenet nincs tekintettel hazafiasságra, nemzetre és egyénekre - az egész világnak szól. 

Amikor a Szent Szellem betér hozzánk, nem veszi figyelembe, mivel rokonszenvezünk, hanem egyesít az Úr Jézussal. Isten szolgája olyan ember, aki Urának és Mesterének eljegyezte magát, azaz nem a saját véleményét és meglátásait, hanem Isten Bárányát hirdeti.

 
Könnyebb olyan közösséghez tartozni, ahol azt mondják el, mit tett Jézus értük, könnyebb az isteni gyógyítás, vagy különleges megszentelődés, vagy a Szent Szellem keresztsége rajongójának lenni.
Pál nem azt mondta: "Jaj nekem, ha nem hirdetem, amit Krisztus tett értem" - hanem:
"Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem!"
Az evangélium pedig ez: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!"

A KÜLDETÉS NYITJA

,,💞Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,18-19).

A missziói parancs alapja Jézus Krisztus tekintélye, nem pedig a pogányok (népek) rászorultsága. 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy Urunkat úgy tekintsük, mint aki segítség az Istenért végzett vállalkozásainkban. 

Urunk teljhatalmú Úr a tanítványai felett.
Ő nem mondja azt, hogy a pogányok elvesznek, ha mi nem megyünk közéjük.

Egyszerűen ezt mondja: "Menjetek el és tanítsatok minden népet", menjetek, az én korlátlan hatalmam kijelentése alapján, tanítsatok és hirdessétek az Igét a velem való élő megtapasztalás alapján.

"A tizenegy tanítvány pedig elment... a hegyre, ahova Jézus rendelte őket" (16).
Ha meg akarom ismerni Krisztus egyetemes és korlátlan hatalmát, ismernem kell Őt magát és tudnom kell, hogyan lehetek vele egyedül; rá kell szánnom az időt, hogy imádhassam azt, akinek a nevét viselem.

"Jöjjetek énhozzám!" (Mt 11,28)
Ez az a hely, ahol találkozunk az Úr Jézussal. Fáradt vagy és meg vagy terhelve? Istennek milyen sok szolgája van így!
A világ egyetemes, fenséges Urának ezeket a csodálatos szavait száműzzük az utó-összejövetelek kereteibe.
Ezeket Jézus a tanítványainak mondta. "Menjetek el ezért..." A "menj" egyszerűen azt jelenti: "élj".
A Cselekedetek 1,8-ban írja le, hogyan menjünk.

Nem azt mondta: "Menjetek Jeruzsálembe és Júdeába és Samáriába", hanem "lesztek nekem tanúim" mindezeken a helyeken. Elvállalja, hogy Ő építi ki útjainkat.
"Ha énbennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak..." (Jn 15,7) - így kell "mennünk" személyes életünkben. Mindegy, hogy hova helyez.

Isten tervezi el az utakat. "De semmivel sem gondolok..." (Csel 20,24).
Így járjuk az utat mindaddig, míg hazaérünk.

HA AZ EGYÉNISÉG BÁTORSÁGÁT VESZTI, A SZEMÉLYISÉG MEGNÕ

,,Mózes kiment testvéreihez és látta az ő nehéz munkájukat..." (2Móz 2,11)

Mózes látta népe elnyomatását, biztosra vette, hogy ő az egyetlen, aki megszabadíthatja őket - és saját szellemének igazságos felháborodásában nekilátott, hogy megtorolja az igazságtalanságot. 

Miután Mózes Istenért és a jogosságért síkraszállt, Isten megengedte, hogy teljesen elriadjon attól, amit tesz és hogy ez a legnagyobb csüggedésbe kergesse őt. 

Elküldte a pusztába negyven évre juhokat őrizni.
Ennek az időszaknak a végén Isten megjelent és megmondta Mózesnek, hogy induljon el és vigye ki az Ő népét, és Mózes ezt felelte: "Ki vagyok én, hogy engem küldesz?"

Eleinte Mózes úgy látta, hogy ő a nép szabadítója, de Istennek először rá kellett őt erre nevelnie, kiképeznie.
Igaza volt egyéni látásában, de nem volt erre a munkára való ember addig, amíg meg nem tanult Istennel közösségben lenni. Lehet, hogy van látásunk Istenről és nagyon világosan megértettük, mit kíván Ő.
Bele is kezdünk, de aztán jön valami, ami hasonlít a pusztai negyven évhez, mintha Isten az egész ügyet semmibe venné. Amikor már teljesen elvesztettük a bátorságunkat, akkor jön Isten vissza és megismétli a hívást és mi remegve kérdezzük: "Ó, ki vagyok én?"

Meg kell tanulnunk Istennel megtenni az első nagy lépést:
"A VAGYOK AKI VAGYOK küld téged."
Meg kell tanulnunk, hogy egyéni fáradozásunk Istenért vakmerőség. Egyéniségünknek az Istennel való személyes kapcsolat izzó tüzében ki kell égnie (Mt 3,11). ű
Mi egyéni szempontból nézzük a dolgokat, van látásunk:
"Ez az, amit Isten akar velem", de lépéseinkkel nem igazodunk Isten lépéseihez.
Ha a csüggedés idejét éled, akkor Ő személyiségedet készül megerősíteni a tűzben.

TARTS LÉPÉST ISTENNEL❣️

"💞Énok Istennel járt..." (1Móz 5,24)

Egy ember hívő életének és jellemének nem az a próbája, amit az élet kivételes pillanataiban cselekszik, hanem amit rendes körülmények között tesz, amikor nem történik semmi nagy vagy izgató dolog.
Egy ember értékét a megszokott dolgokkal szemben tanúsított magatartása méri le, amikor nincs színpadi megvilágításban. Nehezünkre esik lépést tartani Istennel; azt jelenti, hogy szellemileg kifulladsz.

Amíg nem tanultunk meg Istennel járni, mindig nehéz az Ő lábnyomába lépni, de amikor erre rátaláltunk, akkor ennek egy jellemző bizonyítéka van: Isten élete bennünk.
Az egyéniség eltűnik az Istennel való személyes egyesülésben és kizárólag Isten járása és hatalma lesz nyilvánvalóvá. Nehéz Istennel lépést tartani, mert alighogy elindulunk vele járva, ráébredünk, hogy túlhaladt rajtunk, mielőtt még három lépést tettünk volna.

Ő másképpen végez el dolgokat mint mi, ezért minket fenyítenie és nevelnie kell ezekre a módszerekre. Jézusra vonatkozik az Ézsaiás 42,4: "Nem téved és nem csügged el" (ang. ford.), mert soha nem munkálkodott a saját, egyéni látása, hanem mindig az Atya álláspontja szerint, és nekünk meg kell tanulnunk ugyanezt.

A szellemi igazságot a szellemi légkör által fogjuk fel, nem értelmi okoskodás útján. Isten oly módon változtatja meg a légkört, hogy a dolgok lehetségessé kezdenek válni, noha addig soha nem láttuk lehetségesnek.
Isten nyomdokában járni, azt jelenti, hogy vele egységben vagyunk.
(Nem maradunk le, de nem is előzzük meg.)
Sok időbe kerül, mire ide eljutsz, de maradj benne!

Ne add meg magad csak azért, mert talán éppen most annyira nehezedre esik lépést tartani vele. 

Menj vele tovább! Csakhamar úgy találod, hogy új látásod és új célod van.

ÉS HA ISTEN HALLGAT❓

"Mikor azért meghallotta, hogy beteg, akkor két napig maradt azon a helyen, ahol volt" (Jn 11,6)

Rád bízta-e már Isten a hallgatását? - hallgatásának mély jelentősége van.
Gondolj a teljes hallgatás napjaira a betániai otthonban! Vannak-e a te életedben is ilyen napok?

 
Megbízhat-e Isten benned, vagy még mindig látható feleletre vársz? Isten megadja neked azokat az áldásokat, amiket kérsz, ha nem akarsz azok nélkül tovább menni, de hallgatása annak a jele, hogy csodálatosan meg akarja magát értetni veled.

- Gyászban jársz Isten előtt, amiért nem kaptál hallható feleletet?
Meg fogod látni, hogy Isten a legbensőségesebb bizalomban részesített - teljes hallgatásával.
Ez nem a reménytelenség, hanem az öröm csendje, mert Ő látta, hogy már nagyobb kijelentést is el tudsz hordozni.

Ha Isten csendet adott neked, dicsőítsd Őt; bele akar kapcsolni téged céljai nagy hajtóművébe. 

Isten felségjoga a felelet időpontját megállapítani. Az idő Istennél nem számít.
Valamikor ezt mondtad: "Kértem Istentől kenyeret és követ adott."
Nem így van, és ma már látod, hogy odaadta neked az élet kenyerét.

Csodálatos Isten hallgatásában az, hogy az Ő csendessége beléd hatol és teljes bizalmat teremt benned: "Tudom, hogy Isten meghallgatott."
A hallgatása bizonyítja! Amíg azt képzeled, hogy Isten akkor áld meg téged, ha válaszol imádságodra, Ő meg is teszi, de addig nem adja meg neked a hallgatás kegyelmét.
Ha Jézus Krisztus elvezethet már téged annak a megértésére, hogy az imádság az Atya dicsőítéséért van, akkor a vele való bizalmas viszonynak első jele - a csend.

HOGYAN TUDOM MEG?

Engedelmesség -

"💞Hálát adok neked Atyám..., hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől és kinyilatkoztattad a tanulatlanoknak" (Mt 11,25).

Szellemi kapcsolatunkban Istennel nem lépésről lépésre haladunk előre.
Vagy van kapcsolatunk, vagy nincsen. A bűntől sem fokozatosan tisztít meg Isten, hanem amikor a világosságban vagyunk és a világosságban járunk, tiszták vagyunk minden bűntől. 

Engedelmesség kérdése ez. Amint engedelmeskedünk, tökéletes a kapcsolatunk vele. 

De fordulj el csak egy pillanatra az engedelmességtől, azonnal munkához lát a sötétség és a halál.

Isten kinyilatkoztatásai le vannak pecsételve mindaddig, amíg engedelmességünk által fel nem nyitjuk. Soha nem tudod felnyitni bölcselkedés vagy gondolkozás által. 

De amint engedelmeskedsz, felvillan a fény.

Engedd magadban munkálkodni Isten igazságát úgy, hogy magadba szívod és nem úgy, hogy előráncigálod. Hogy megtudjál valamit, annak egyetlen módja van, ha abbahagyod a találgatást és újjászületsz. Engedj Istennek abban a dologban, amit mutat neked és azonnal megnyílik előtted a következő dolog! Köteteket olvasunk a Szent Szellem munkájáról, pedig ötpercnyi teljes engedelmesség olyan világossá tenné a dolgokat, mint a napfény.

"Gondolom, hogy majd megértem egyszer ezt is." Már most megértheted.
Nem azzal, hogy tanulmányozod, hanem ha engedelmeskedsz.
A legkisebb engedelmesség megnyitja az eget és Isten legmélyebb igazságai a tieid. 

Isten nem jelent ki magáról több igazságot addig, amíg nem vagy engedelmes abban, amit már tudsz.
Vigyázz, nehogy "bölcs és eszes" légy!

SZEDD ÖSSZE MAGAD❣️

"...most adjátok oda tagjaitokat szolgákul az igazságosságnak a szent életre" (Róm 6,19).

Nem tudom magamat megváltani és megszentelni, nem szerezhetek engesztelést bűneimért, nem tudom jóvá tenni, ami rossz, tisztává, ami tisztátalan, szentté, ami szentségtelen.
Ez mind Isten munkája. Hiszek-e abban, amit Jézus Krisztus elvégzett? Tökéletes váltságot szerzett! Állandó valóságként áll-e ez előttem? Nem arra van nagy szükségünk, hogy tegyünk, hanem hogy higgyünk!
Krisztus váltsága nem élmény, hanem Isten nagy tette, amit Krisztus által véghez vitt, és nekem erre kell építenem a hitemet.

Ha hitemmel élményeimre támaszkodom, teljesen írásellenes kegyességre jutok. 

Elszigetelten élek és szememet saját tisztaságomra szegezem. Őrizkedj attól a kegyességtől, amelynek nem az Úr engesztelő műve az előfeltétele.
- Az ilyen a világtól elvonult élethez vezet, nem hasznos Istennek. Káros az embereknek is. 

Maga az Úr mérje le mindenfajta vallásos élményedet. Nem tehetünk semmi Istennek tetszőt, amíg határozottan nem a váltságra építünk.
Jézus váltságának gyakorlati módon kell kialakítania az életemet. 

Valahányszor engedelmeskedem, a felséges Isten mellettem áll, úgyhogy Isten kegyelme és a természetes alárendeltség egybeesik.
Az engedelmesség azt jelenti: teljesen Jézus engesztelő áldozatára építek, és engedelmességemre Isten természetfeletti kegyelmének öröme válaszol.

Őrizkedj attól a kegyességtől, amely a természetes életet tagadja; ez csalás.
Mindig újra állj oda a váltság ítélőszéke elé, hogy egyik vagy másik dolgodat a váltság világosságában lásd meg!

KIZÁRÓLAG KRISZTUS❣️

"Jöjjetek énhozzám..." (Mt 11,28).

Ugye megalázó, ha azt mondják nekünk, hogy Jézushoz kell mennünk? 

Emlékezz vissza azokra a dolgokra, amelyekkel nem akarsz Jézus Krisztushoz menni. 

Ha tudni kívánod, mennyire valódi a hited, akkor ezen mérd le: "Jöjjetek énhozzám!" 

Mindabban, amiben nem vagy valódi, inkább magyarázkodsz, kibúvókat keresel, szomorkodsz, ahelyett, hogy mennél. Bármi egyebet inkább megteszel esztelenségedben, csak ne kelljen menned, úgy amint vagy. Amíg a szellemi orcátlanságnak bármilyen kicsiny maradéka van benned, addig elvárod Istentõl, hogy nagy dolgokkal bízzon meg. Õ pedig mindössze ennyit mond: "Jöjj!"

"Jöjjetek énhozzám!" Amikor meghallod ezt a hívást, tudod, hogy valaminek történnie kell elindulásod elõtt. A Szent Szellem megmutatja neked, mit kell tenned - mi az, aminek a gyökerére kell vágnod a fejszét, mert akadályoz abban, hogy pontot tehess egy bizonyos dolog után. 

Nem jutsz elõbbre soha, ha ezt nem vagy hajlandó megtenni. 

A Szent Szellem megállapítja, hogy hol van ez a legyõzhetetlen akadály benned, de nem mozdíthatja el, amíg te meg nem engeded neki.

Hányszor jöttél Istenhez kéréseiddel, aztán elmentél azzal az érzéssel: 

"Most az egyszer jól csináltam" - pedig üresen mégy el, noha Isten az egész idõ alatt kinyújtott kézzel ott állt, nemcsak azért, hogy megragadjon téged, hanem hogy te is megragadd Õt. 

Gondolj Jézus legyõzhetetlen, felülmúlhatatlan és fáradhatatlan türelmére: "Jöjjetek énhozzám!"

ÚJJÁSZÜLETÉS❣️

"...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? 

Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. 

De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. 

A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. 

Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje. 

Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). 

A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! 

Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. 

Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. 

A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

ELFAJULÁSRA VALÓ HAJLAM❣️

"Azért amint egy ember által jött be a világba a bűn, a bűn által pedig a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivel mindenki vétkezett" (Róm 5,12)

A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága - az, hogy igényt tartok saját magamra - egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26).

A bűnre való hajlam nem az erkölcstelenség vagy a gonosztett, hanem az érvényesülési vágy:

"Én vagyok a magam istene." Ez a hajlam kialakíthat bennünk akár nemes erkölcsösséget, akár becstelen erkölcstelenséget, de csak egy alapon: igénylem az önmagamhoz való jogomat. 

Amikor Urunk előtt ott álltak a gonosz minden erejével megszállt emberek és olyanok is, akik tisztán, erkölcsösen és becsületesen éltek, Ő nem figyelt sem az egyik romlottságára, sem a másik erkölcsösségére, hanem arra nézett, amit mi nem látunk: a természetes hajlamra. 

A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni. Csak Isten nyúlhatott hozzá a váltságban. 

Jézus Krisztus keresztje által Isten megváltotta az emberiséget az öröklött bűnadottság miatti kárhoztatás alól. 

Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé az embert. 

Nem azért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért, mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani, visszautasítom az Ő szabadítását. 

Ettől a pillanattól kezdve a kárhozat bélyegét viselem. 

"Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3,19).

A LÁTOMÁS ÉS A VALÓSÁG❣️

"Elhívott szenteknek..." (1Kor 1,2)

Köszönd meg Istennek, hogy látást ad arra nézve, mivé kell lenned.

Megláttad, de még nem érted el. Amikor lent vagyunk a völgyben, ahol próbára vagyunk téve, hogy a választottak közé tartozunk-e, innen a legtöbben közülünk visszafordulnak. 

Nem vagyunk felkészülve azokra az ütésekre, amikre szükség van, hogy kiformálódjék a látás szerinti lényünk. Megláttuk, hogy nem vagyunk azok, akikké Isten akar tenni, de engedjük-e, hogy Isten "az igazi formára és használatára kovácsoljon"? 

Az ütések mindig hétköznapi módon és közönséges emberek által érnek bennünket. 

Időnként látjuk, mi Isten célja, de hogy engedjük-e a látást valóságos jellemmé válni, az tőlünk függ, nem Istentől. 

Ha szívesebben lustálkodunk a hegyen a látás emlékeiből élve, akkor a gyakorlatban nem vagyunk használhatók a közönséges fából faragott emberi életben. 

Meg kell tanulnunk ráhagyatkozni a látottakra. Ne az elragadtatásokban és Istenről elmélkedve akarjunk élni, hanem a gyakorlati valóságban a látomás világosságánál mindaddig, amíg az igazi valósággá nem válik. 

Nevelésünk minden kis mozzanata erre irányul. Tanuld meg megköszönni Istennek, hogy tudtodra adja kívánságait. 

A kis "vagyok" mindig méltatlankodik, amikor Isten szól: Tedd meg! 

A kis "vagyok" hadd zsugorodjék össze a hatalmas "VAGYOK AKI VAGYOK" (2Móz 3,14) felháborodásától: "A VAGYOK küldött téged". Az Ő szava legyen az uralkodó. 

Megdöbbenve ébredünk rá, hogy Isten tudja, hol élünk és melyik barlangba bújunk el előle! 

Felkutat ott, mint hirtelen villám. 

Egyetlen teremtmény sem ismeri az ember lényét úgy, ahogyan Isten ismeri.

- El Shaddai — szószerinti jelentése: 'az Isten, aki több, mint elegendő' vagy 'az, aki teljességgel elegendő'. -

A SZOLGÁLAT VÖLGYÉBEN❣️

"💞Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel" (Mk 9,29)

"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá. 

Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket. 

Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy buzgósággal munkálkodunk érte. 

Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és külsőleg semmi nem történik.

Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva. 

Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne legyen Jézus és közted. Vagy van valami? 

Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta, nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz, hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe. 

Akkor éppen ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben állsz majd Ővele.

Fel kell emelkednünk szárnyakon mint a sas; de tudnunk kell leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van. 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) 

- mondta Pál és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó. Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt mondd: "Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán Istennel." 

El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?

A MEGALÁZTATÁS VÖLGYÉBEN❣️

"💞...ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülve rajtunk" (Mk 9,22).

Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak. 

A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben kell Isten dicsőségére élnünk. 

Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt bizonyul hitünk valódinak.

Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi magaslaton járunk - szívünk természetes önzése miatt van ez. 

De Isten azt akarja, hogy a völgy durvára hasított lejtőjén éljünk a vele való személyes kapcsolatunkból vele összhangban. 

Péter úgy gondolta, pompás dolog lett volna ott maradni a hegyen, de Jézus Krisztus levitte tanítványait a völgybe, arra a helyre, ahol megkapják a látomás magyarázatát.

 "Ha valamit tehetsz..." Le kell jönnünk a megaláztatás völgyébe, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedés. 

Nézz vissza megtapasztalásodra és úgy találod, hogy kételkedtél az Ő hatalmában mindaddig, amíg fel nem ismerted, kicsoda Jézus Krisztus. 

Mikor a hegyen voltál, mindent elhittél, de mi történt, amikor a völgyben a rideg tényekkel kellett szembenézned? 

Talán képes vagy bizonyságot tenni megszentelődésedről, de mi van azzal, ami most megaláztatást jelent neked? 

Amikor legutoljára fenn voltál a hegyen Istennel, megláttad, hogy minden hatalom az Úr Jézusé mennyen és földön. Itt a megaláztatás völgyében mégis kételkedsz?

EMELKEDETT LÉGKÖRBEN❣️

"Jézus... felvitte őket, csupán magukat egy magas hegyre" (Mk 9,2)

Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat.
Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk. 

Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra. 

Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük.

Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé.

 Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat.

Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk. 

A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja. 

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek.

A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé. 

Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek?
Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.