Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat.
Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk.
Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra.
Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük.
Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé.
Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé.
Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat.
Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk.
Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk.
A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek.
A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé.
A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé.
Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek?
Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.
Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.
