MOST HISZITEK❓

"💞Erről hisszük... Felelt nékik Jézus: Most hiszitek?" (Jn 16,30-31)

"Most hisszük!" - Jézus megkérdezi: "Valóban hiszitek?"
"Íme eljön az óra, amikor egyedül hagytok engem."
Nem egy keresztyén munkás hagyta már magára Jézus Krisztust és a saját kötelességérzésétől, vagy a szükségérzettől hajtva fogott neki a munkának a maga feje szerint. 

Ennek az az oka, hogy nincs bennünk Jézus feltámadt élete. A lélek elvesztette bensőséges kapcsolatát Istennel, mert a saját elképzeléseire támaszkodott.

Nem bűn ez, nem is von büntetést maga után; de amikor a lélek rájön, hogy így önmagát akadályozta meg Jézus Krisztus megértésében és annyi bonyodalmat, aggodalmat és nehézséget szerzett magának, akkor szégyenkezve és összetörve kell visszatérnie az Úrhoz.

Sokkal mélyebbre leszállva, bizalmunkat Jézus feltámadott életére kellene építeni. 

Meg kellene szoknunk, hogy mindent állandóan Őhozzá szabjunk; ehelyett azonban "józan eszünk" szerint döntünk, Istentől pedig azt kérjük, hogy erre adja rá áldását. 

De az ilyen munkát Ő nem áldhatja meg.

Ez kívül esik az Ő királyi uralmán, elszakadt az igazi valóságtól. Ha kötelességből teszünk valamit, olyan irányelv szerint cselekszünk, amely ellentétes Jézus Krisztussal.

"Magasabb rendű személynek" tartjuk magunkat és így szólunk: Nekem ebben az ügyben ezt meg ezt kell tennem! Így saját kötelességérzetünket ültetjük trónra Jézus feltámadt élete helyett. 

Ő nem azt mondta, hogy lelkiismeretünk vagy kötelességérzetünk világosságában járjunk, hanem hogy "járjunk világosságban, amint Ő maga a világosságban van" (1Jn 1,7).

Amikor kötelességérzetből teszünk valamit, azt meg tudjuk indokolni, de amikor iránta való engedelmességből cselekszünk, akkor az érvelés lehetetlen.
Emiatt a szent könnyen nevetségessé válhat, nem értik meg. De ezt nem is várja el. Csak Urára néz.

https://www.youtube.com/watch?v=ziup84m_Cv4

MIT KÍVÁNSZ, MIT TEGYEN AZ ÚR ÉRTED?

"💞Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön!" (Lk 18,41)

Mi az, ami nemcsak téged zavar meg, hanem te is zavart okozol vele? 

Mindig olyasmi, amivel egymagad nem tudsz megbirkózni. "És sokan rátámadtak, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltozott..." (Mk 10,48).

 
Addig maradj ebben a zavaros helyzetben, amíg szemtől szembe nem kerülsz magával az Úrral; ne istenítsd a józan eszedet.

Amikor Jézus megkérdezi: "Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?" - mégpedig ebben a most rád nehezedő, megoldhatatlannak látszó helyzetben, emlékezz rá, hogy Ő nem a megszokott módon, hanem a maga természetfeletti módján munkálkodik.
Nézd, mennyire határt szabsz az Úrnak, ha csak annyira emlékezel vissza, amennyit a múltban tehetett érted: tovább sohasem jutottam ennél, és nem is fogok soha - ennek következtében nem is kérjük tőle, amire szükségünk van. Nevetséges arra kérni Istent, hogy ezt megtegye - mondod. Ha valami lehetetlen, éppen azért kell kérnünk.
Ha nem lehetetlen, akkor nem is igazi nehézség. Isten kész megtenni a teljesen lehetetlent.
Ez az ember visszanyerte a látását.
Neked az a leglehetetlenebb, hogy annyira eggyé legyél az Úrral, hogy semmi se maradjon meg régi életedből.
Ő kész megtenni, ha kéred. De el kell jutnod odáig, hogy hiszel benne, a Mindenhatóban.
Nem abban kell hinned, amit Ő mond, hanem benne magában. Ha csak azt vizsgáljuk meg, amit mondott, akkor soha nem fogunk hinni.
Amikor a valóságban meglátjuk Jézust: Ő megteszi a lehetetlent - olyan magától értetődően, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Verejtékes küzdelmünk saját szívünk makacs ostobaságának következménye.
Nem akarunk hinni, nem akarjuk felégetni a hidat magunk mögött, inkább gyötrődünk.

MEGSZEGÉNYÍTED JÉZUS SZOLGÁLATÁT❣️

"💞Hol vennéd tehát az élõ vizet?" (Jn 4,11)

"A kút mély!" - még sokkal mélyebb, mint amilyennek a samáriai asszony gondolta! 

Gondolj az emberi természet, az emberi élet, a saját magadban levõ "kút" mélységére! 

Te is annyira megszegényítetted Jézus szolgálatát, hogy Õ már semmit sem tehet? 

Tegyük fel, hogy feneketlen szenvedés kútja van a szívedben; és Jézus jön és szól: 

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27). 

Te mégis a válladat vonogatod és így felelsz: "Uram, ez a kút nagyon is mély, ebbõl nem tudsz nyugalmat és vigasztalást meríteni". - Nem is onnan akar meríteni. Mindezt fentrõl hozza neked. 

Az emberi természet kútjából Jézus nem merít semmit. 

Korlátot emelünk Izráel Szentje elé, ha - megemlékezve arról, amit a múltban tehetett értünk - azt mondjuk: "Persze, nem várhatom, hogy még ezt is megtegye." 

Nekünk, Jézus tanítványainak, éppen azokról a dolgokról kellene elhinnünk, hogy megteszi, amelyekhez az Õ mindenható erejére van szükség. 

Megszegényítjük az Õ szolgálatát, amint elfelejtjük, hogy Õ mindenható - és ennek az oka bennünk van és nem Õ benne. Készek vagyunk igénybe venni könyörületét és vigasztalását, de mindenható hatalmát már nem.

Azért vagyunk olyan szánalmas példányai a keresztyénségnek, mert nincs mindenható Krisztusunk. Vannak keresztyén tulajdonságaink és tapasztalataink, de nem bízzuk rá magunkat egészen Jézus Krisztusra. Amikor nehéz körülmények közé jutunk, megszegényítjük az Úr szolgálatát az ilyen beszéddel: "Bizonyára nem tehet semmit." 

Aztán keservesen fúrunk le a mélybe és magunk próbálunk vizet szerezni. 

Õrizkedj attól, hogy visszasüllyedve a hitetlenségbe elégtétellel kijelentsd: "Ezt nem lehet megtenni." Nagyon jól tudod, hogy lehet, ha Jézusra nézel. Tökéletlenséged kútja nagyon mély, de szedd össze minden erõdet és nézz Õreá!

https://www.youtube.com/watch?v=Z2JF6vPlsc8

KICSINYES AGGÁLYOK JÉZUSSAL SZEMBEN❣️

"💞Uram, nincs mivel merítened" (Jn 4,11)

Mélyen érint engem az a csoda, amiről Isten beszél, de azt már igazán nem várhatja tőlem, hogy életem apró részletkérdéseiben meg is valósítsam. Amikor meglátjuk Jézus Krisztus érdemeit, talán a kegyes fölény magatartásával mondjuk: eszményeid magasztosak és mélyen hatnak ránk, de a mindennapi életben megvalósíthatatlanok.
Mindegyikünk így gondolkozik Jézus Krisztusról saját élete egyes részletkérdéseivel kapcsolatban. Jézussal szemben az ilyen aggályoskodás az olyan mulatságos kérdésekből indul ki, amelyeket némelyek akkor tesznek fel nekünk, amikor Istennel eltervezett vállalkozásainkról beszélünk.
"Honnan veszed a pénzt hozzá? Hogyan gondoskodnak majd rólad?" 

De támadhatnak bennünk is, ha megmondjuk Jézusnak, hogy a mi esetünk kissé mégis túl nehéz neki.
Nagyon szép ezt mondani: "Bízzatok az Úrban", de az embernek élnie kell, és Jézusnak nincs mivel merítenie, nincs amiből megadja mindezt.
Őrizkedj attól a kegyes csalástól, amely így szólal meg benned: "Nem Jézus miatt aggályoskodom, csak önmagam iránt vagyok bizalmatlan."
Önmagunkkal szemben nem szoktak aggályaink lenni; pontosan tudjuk, mire nem vagyunk képesek, de Jézusban kételkedünk! Szinte fáj az a gondolat, hogy Ő megteheti, amit mi nem tudunk megtenni.
Aggályaim onnan erednek, hogy magamat átkutatva akarom kitalálni: ugyan hogyan viheti Ő ezt véghez?
Kérdéseim saját hitványságom mélységeiből fakadnak.
Ha felfedezem magamban ezeket a kétségeket, hozzam világosságra is és valljam be:
"Uram, kételkedtem benned, nem hittem, hogy bölcsességed mélyebb, mint az enyém; nem hittem, hogy mindenható hatalmad sokkal nagyobb, mint amennyit én véges értelmemmel felfoghatok."

A SZOLGÁLAT LEMONDÁSA❣️

"💞Még ha ti, akiket én igen szeretek, kevésbé szerettek is engem" (2Kor 12,15)

A természetes szeretet viszonzást vár, de Pál így szól: Nem bánom, hogy szerettek-e vagy nem; kész vagyok magamat megszegényíteni teljesen, nem annyira a ti érdeketekben, hanem azért, hogy Istenhez juttathassalak. "Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek" (2Kor 8,9).

Pál is egészen így gondolkozott a szolgálatról:
"Nem bánom, akármilyen különcködésnek tűnik, ahogyan odaadom magam, boldogan teszem."
Ez volt Pál öröme. A gyülekezet eszménye Isten szolgájáról nem azonos Jézus Krisztus elgondolásával.
Az Ő elgondolása ez: úgy szolgáljunk neki, hogy egymásnak szolgáljunk. Aki az Ő királyságában legnagyobb akar lenni, annak azt mondja, hogy legyen mindenkinek a szolgája. A szent igazi próbája nem az Ige hirdetése, hanem, hogy megmossa tanítványtársai lábait.

Azaz olyan dolgokat végezzen el, amiket az emberek semmibe vesznek, Isten szemében azonban értékesek. Pálnak gyönyörűség volt odaáldoznia magát Istennek másokkal kapcsolatos céljáért: nem törődött azzal, hogy neki ez mibe kerül. 

Mi anyagi megjegyzésekkel állunk elő: "Ha Isten oda küldene engem - ugyan mennyi lesz a fizetés? Milyen az éghajlat? Hogyan gondoskodnak majd rólam? Utóvégre az embernek mindezzel törődnie kell!" Mindez annak a jele, hogy fenntartással szolgálunk Istennek. Pálnak nem voltak fenntartásai!

Pál életének gyújtópontjában megvalósult Jézus Krisztus elgondolása az újszövetségi szentről: nem csupán az evangéliumot hirdeti, hanem mások életének táplálására megtört kenyérré és kiöntött borrá lett Jézus Krisztus kezében.

https://www.youtube.com/watch?v=hXOCxsNRRVw

AZ ÁLDOZAT ÖRÖME❣️

"💞Én pedig nagy örömest áldozom és esem áldozatul a ti lelketekért" (2Kor 12,15)

Amikor Isten Szent Szelleme szívünkbe töltötte Isten szeretetét, önként kezdjük azonosítani magunkat Jézus Krisztusnak az emberek iránti érdeklődésével.

Ő pedig mindenféle ember iránt érdeklődik, bárki legyen is az. Nincs jogunk ahhoz, hogy az Úr szolgálatában érzéseink vezessenek; ez az egyik legnagyobb próbája Jézus Krisztussal való kapcsolatunknak.

Az az áldozat öröme, hogy önként leteszem az életemet barátomért. Nem dobom el magamtól az életet, hanem odaadom önként érte és másokért, akik iránt Ő érdeklődik - de sohasem egy ügy érdekében. Pál odaadta magát arra az egyetlen célra, hogy embereket nyerjen meg Jézus Krisztusnak.

Pál mindig az Úr Jézushoz vonzotta az embereket, sohasem önmagához. "Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megtartsak némelyeket" (1Kor 9,22).

Amikor valaki azt állítja, hogy neki egyedül Isten számára kell egyre szentebb életet élnie, az nem lehet hasznára embertársainak. Az ilyen ember szobortalapzatra állítja fel önmagát - távol a hétköznapi élet forgatagától.

Pál odaszentelt személyiség lett: bárhova ment, Jézus Krisztus felhasználhatta az életét. Sokan csak saját céljaik után futnak, így Jézus Krisztus nem veheti hasznát az életüknek. Ha odaszenteltük magunkat neki, nincsenek többé saját céljaink a szolgálatban.

Pál megmondta: ő tud mások "lábtörlője" lenni érzékenykedés nélkül, mert életének fő indítórugója az volt, hogy Jézusnak szentelte oda magát. Mi készek vagyunk olyan dolgokra, amelyek minket emelnek ki szellemileg - nem pedig Jézus Krisztust. "Kívánnám, hogy én magam átok legyek... az én testvéreimért" (Róm 9,3). Talán képtelen túlzás ez?
Annak, aki szeret valakit, nem túlzás így beszélni.
Pál pedig szerette Jézus Krisztust teljes szívéből.

ELTÖKÉLTE MAGÁT A SZOLGÁLATRA❣️

"💞Az Ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon" (Mt 20,28).

Pál ugyanúgy fogja fel a szolgálatot, mint Urunk:
"Én tiköztetek olyan vagyok, mint aki szolgál" és "Úgy tekintsen minket az ember... mint Krisztus szolgáit tiértetek" (1Kor 4,1).

Nekünk az az elképzelésünk, hogy a szolgálatra elhívott ember más emberektől eltérően, különleges életformára is el van híva. Jézus Krisztus szerint arra van elhíva, hogy mások "lábtörlője" legyen; szellemi vezetőjük, de sohasem felettesük. "Tudok megaláztatni is" - mondja Pál (Fil 4,12).

A szolgálatról így gondolkozik:
"Erőm fogytáig adom magam értetek; dicsérhettek vagy szidalmazhattok: nekem teljesen mindegy."
Amíg van egyetlen emberi lény, aki nem ismeri Jézus Krisztust, adós vagyok neki a szolgálattal mindaddig, amíg meg nem ismeri. 

Pál szolgálatának fő hajtórugója nem az emberek, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretet.

Ha az emberiség javáért szánjuk oda magunkat, csakhamar felőrlődünk és összetörik a szívünk, mert az emberek sokszor hálátlanabbak a kutyánál. De ha az Isten iránti szeretet indít, akkor a hálátlanság nem akadályozhat meg abban, hogy szolgáljunk embertársainknak.
Pál átélte, hogyan birkózott meg vele Jézus Krisztus és ez a titka annak, hogy ő is odaszánta magát mások szolgálatára.

"Előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam" (1Tim 1,13).

- Többé nem törődöm azzal, hogyan bánnak velem az emberek: mert sohasem lehetnek olyan durvák és rosszindulatúak irántam, mint én voltam Jézus Krisztus iránt. 

Amikor rájövünk, hogy Jézus Krisztus úgy szolgál nekünk, hogy aljasságunk, önzésünk és bűneink megsemmisüljenek, akkor többé semmi sem tántoríthat meg abban az elhatározásunkban, hogy Őérte szolgáljunk mi is másoknak.

https://www.youtube.com/watch?v=-do4aAfGXrw

A SZELLEMI ÁLLHATATOSSÁG ISKOLÁJA❣️

"💞Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten" (Zsolt 46,11)

Az állhatatosság több, mint puszta kitartás; azt jelenti: kitartunk azzal a feltétlen bizonyossággal, hogy megtörténik az, amit várunk. 

Az állhatatosság több, mint szívós ragaszkodás, mert fakadhat abból a gyengeségből is, hogy a leeséstől rettegünk. 

Az állhatatosság annak az embernek a legnagyobb erőfeszítése, aki visszautasítja még a gondolatát is annak, hogy hőse legyőzhető.

A tanítvány nem attól fél a legjobban, hogy kárhoztatni fogják, hanem hogy Jézus Krisztust legyőzhetik, és mindaz, amiért Ő síkra szállt: a szeretet, az igazságosság, a megbocsátás, az emberek iránti jóakarat - végül mégsem győz; mindez olyan, mint a délibáb. 

Ilyenkor hív fel az Úr szellemi állhatatosságra, hogy ne tétovázzunk és ne tétlenkedjünk, hanem nyugodtan dolgozzunk tovább azzal a bizonyossággal, hogy Isten legyőzhetetlen.

Ha talán éppen most csalódtunk reménységünkben, ez csak azt jelenti, hogy tisztuláson megyünk át.
Nincsen olyan nemes dolog a világon, amit valaha remélt vagy álmodott az ember, ami be ne teljesednék.
Az élet egyik legnagyobb feszültsége az Istenre-várás.
"Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet..." (Jel 3,10).
Maradj szellemileg állhatatos!

HAJTOTT-E MÁR A SZERETET ŐÉRTE?

"Jó dolgot cselekedett énvelem" (Mk 14,6)

Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete.

Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki?
Vagy csak ábrándozom az Ő váltságának nagyságáról, pedig ezalatt egy sereg tennivalót elvégezhetnék?

Nem istenien nagyszerű, csodának tekinthető dolgokból, hanem közönséges, egyszerű emberi dolgok elvégzéséből láthatja meg Isten, hogy valóban odaszenteltem magamat neki. Felébresztettem-e már valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést, amit betániai Mária?

Néha mintha arra várna Isten, vajon tanújelét adjuk-e valamiben iránta érzett tiszta, hamisítatlan, igaz szeretetünknek. Az Istennek átadott élet többet ér a személyes szentségnél.

A személyes szentség középpontja a saját tisztaságunk; gondosan ügyelünk arra, nehogy megbántsuk Őt azzal, ahogyan járunk, szólunk, vagy a megjelenésünkkel. De a teljes szeretet kiűzi mindezt, amikor igazán odaszenteljük magunkat neki. Meg kell szabadulnunk attól a beállítottságtól, hogy "hasznos vagyok".

Meg lehetünk győződve róla, hogy nem vagyunk azok; ezzel megközelítjük az igazságot. Sohasem a hasznosság a kérdés, hanem az, hogy magának Istennek mit érünk.
Ha átadtuk magunkat neki, Ő állandóan munkálkodik rajtunk keresztül.

A KEZDEMÉNYEZÉS A MERENGÉS ELLENSZERE❣️

"💞Keljetek fel, menjünk el innen!" (Jn 14,31)

Helyes, ha eltűnődünk azon, hogyan végezzünk el valamit rendesen. De az már baj, ha a tett helyett tűnődünk.
Miután Urunk ilyen csodálatos dolgokat mondott tanítványainak, azt várnánk, hogy a csendességbe küldi őket, elmélkedni a hallottak felett.
De Urunk sohasem engedte őket elmerengeni "a holdfényben".
Amikor azért keressük Istennel a kapcsolatot, hogy megértsük kívánságát, ezen eltűnődhetünk, de ha időnket álmodozásra pazaroljuk akkor is, amikor Isten megmondta, hogy mit tegyünk: ez már helytelen és soha nincs rajta Isten áldása. Isten ilyenkor azzal kezdi, hogy oldalba löki az álmodozót és ráparancsol: ne ülj, ne is állj, hanem indulj!
Ha nyugodtan várunk Isten előtt és Ő megmondta:
"Jertek el... puszta helyre" (Mk 6,31), akkor az ilyen elmélkedés rendben van, mert az a célja, hogy visszazökkentsen Isten akaratának kerékvágásába.
De amikor Isten már szólt, őrizkedj az álmodozástól.
Hadd legyen Ő minden örömöd, álmod, gyönyörűséged forrása, de aztán szedd a sátorfádat és engedelmeskedj szavának!
Amikor szerelmes vagy, nem ülsz le merengeni kedvesedről, hanem tenni akarsz érte valamit.
Jézus Krisztus is ezt várja tőlünk.

Ha Isten parancsa után is csak tépelődünk és merengünk, ez annak a jele, hogy nem bízunk benne.

https://www.youtube.com/watch?v=0jK6eMFnRXY

A KEZDEMÉNYEZÉS, MINT A ROBOT ELLENSZERE❣️

"💞Kelj fel, világosodjál!" (Ézs 60,1)

Az első lépést úgy kell megtennünk, mintha nem is volna ott Isten. Hiába várjuk, hogy Isten segítsen, nem teszi meg.
De mihelyt elindulunk, meglátjuk, hogy Ő jelen van.
Ha Isten indít, az első lépés, a kezdeményezés, erkölcsi jellegű: meg kell tenned, nem szabad lustán heverned, mint egy darab fa. Ha igazán akarunk "felkelni és megvilágosodni", akkor a robotnak tűnő munkát isteni fényben kezdjük látni.

Az ilyen robotmunka a jellem egyik legfinomabb próbaköve.
A hétköznapi piszkos munka nagyon távol áll eszményeinktől, és amint felvesszük ezt a munkát, kiderül azonnal, hogy valódi-e szellemi életünk.

Olvasd el János 13. fejezetét. Itt a testté lett Isten mossa meg a halászok piszkos lábait és azt mondja:
"Ha én, az Úr és Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait."

A robotmunkát csak isteni ihletéssel és Isten világosságában tudjuk elvégezni. 

Vannak emberek, akik úgy végeznek el bizonyos munkát, hogy a mód, ahogyan végzik, örökre megszenteltté teszi azt. 

Lehet az a legközönségesebb munka; mégis, ahogyan elvégezték, az azt egészen mássá tette. 

Amikor az Úr tesz valamit rajtunk keresztül, akkor azt mindig át is alakítja. Emberi testünket is magára vette, átalakította és ezáltal minden szentje számára a Szent Szellem templomává tette.

https://www.youtube.com/watch?v=i4jX9YZNKqs

A KEZDEMÉNYEZÉS A KÉTSÉGBEESÉS ELLENSZERE❣️

"💞Keljetek fel, menjünk!" (Mt 26,46)

A tanítványok elaludtak, amikor virrasztaniuk kellett volna. Mikor aztán rájöttek, hogy mit tettek - kétségbeestek. Kétségbe tud ejteni bennünket az az érzés, hogy valamit nem tudunk jóvátenni. 

Ilyenkor mondjuk: "Mindennek vége!
Nincs értelme újra megpróbálni!"
Ha azt képzeljük, hogy az ilyenfajta kétségbeesés csak kivételesen fordul elő, tévedünk!
Mindennapos emberi tapasztalat ez. Valahányszor tudatára ébredünk, hogy valamit nem tettünk meg, amire pedig nagyszerű alkalom kínálkozott, hajlamosak vagyunk arra, hogy bénító kétségbeesésbe zuhanjunk.
De jön Jézus és így szól: "Aludjatok tovább és nyugodjatok". 

Ez az alkalom örökre elmúlt, már nem változtathattok rajta, de most keljetek fel és lássatok neki a következő tennivalónak! 

Hadd nyugodjék a múlt, de nyugodjék Krisztus kebelén, te pedig indulj el vele a kikerülhetetlen jövendő felé!
Ilyen tapasztalatok mindenki életében előfordulnak. Kétségbeesünk és a kétségbeesésünk a valóságból születik, mi pedig nem tudjuk túltenni magunkat rajta.
A tanítványok itt valóban megbocsáthatatlan mulasztást követtek el: elaludtak, ahelyett hogy Jézussal virrasztottak volna.
De Ő új szellemi kezdeményezéssel jön kétségbeesésük legyőzésére és ezt mondja: "Keljetek fel! Tegyétek meg a következő tennivalót"!
- Mi a legközelebbi tennivalónk, ha Isten sugalmazza azt? Hogy feltétlenül megbízzunk benne és váltsága alapján imádkozzunk. 

Ne engedd, hogy a sikertelenség érzése a következő tevékenységedet is megrontsa.

https://www.youtube.com/watch?v=DmFqkloKRQc

A KEZDEMÉNYEZÉS A LEVERTSÉG ELLENSZERE❣️

"💞Kelj fel és egyél!" (1Kir 19,5)

Az angyal nem adott látomást Illésnek, nem is magyarázta meg neki az Írásokat, semmi különöset nem tett; amit mondott neki, az hétköznapi tennivaló volt: "Kelj fel és egyél!"

Ha még sohasem lettünk volna levertek, nem is élnénk.
Csak a kristálynak van olyan természete, hogy sohasem levert: az ember lehet lehangolt, különben nem lehetne emelkedett lelkületű sem. Egyes dolgok a halál leheletét hordják magukon, azért vannak, hogy lehangoljanak.

Ha meg akarod állapítani, mennyit érsz, akkor vedd számításba, hogy hajlamos vagy a levertségre.
Amikor a Szent Szellem jön, nem ad látomásokat, hanem az elgondolható leghétköznapibb dolgok megtételére indít.

A levertség el szokta fordítani tekintetünket a megszokott, hétköznapi dolgokról, de valahányszor Isten lép közbe, arra indít, hogy tegyük meg a lehető legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgokat, amelyekről sohasem gondoltuk volna, hogy azokban is benne van Isten.

De megtapasztaljuk, hogy ott van, ha engedelmeskedünk.
Az így kapott indítás az ellenszere a levertségnek.
Tegyük meg Isten indítására a legegyszerűbb tennivalónkat!
Bármi mást teszünk a levertség legyőzésére, azzal csak elmélyítjük a bajt, de ha Isten Szelleme ösztönöz valaminek a megtételére és megtesszük, elmúlik a lehangoltság.
Mihelyt felkelünk és engedelmeskedünk, meggyógyulunk és nyomban átlépünk a belső élet magasabb szintjére.

https://www.youtube.com/watch?v=VCIKTR7EC6w

A SZELLEMI KEZDEMÉNYEZÉS IHLETŐ EREJE❣️

"💞Támadj fel a halálból" (Ef 5,14).

Nem minden kezdeményezés jön felülről. Mondhatja neked valaki: "Szedd össze magad, ragadd torkon és dobd ki magadból minden ellenkezésedet, aztán láss hozzá!"
Így szokott az ember kezdeményezni.
De amikor Isten Szelleme mondja: "Indulj" - akkor megérezzük, hogy ez a kezdés felülről jött.

Fiatal korunkban mindannyiunknak voltak látomásaink és eszményeink, csakhogy előbb-utóbb rájövünk, hogy a megvalósításukhoz nincs erőnk.
Nem tudjuk véghezvinni, amit szeretnénk, ezért készek vagyunk látomásainkat és eszményeinket halottként eltemetni.

De Isten jön és ezt mondja: "Támadj fel a halálból!"
Amikor ez az isteni ihletés jön, akkor olyan csodálatos hatalma van, hogy fel tud támasztani a halálból és lehetővé teszi a lehetetlent. Jellemző a szellemi kezdeményezésre, hogy csak akkor támad bennünk élet, ha összeszedtük magunkat. Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad és közben győzünk.

Amikor Isten ihletése jön és ezt mondja:
Támadj fel a halálból, akkor azonnal kelj fel! Isten nem emel fel, neked kell felállnod.
A száradtkezű embernek azt mondta az Úr:
"Nyújtsd ki a kezedet" és mihelyt engedelmeskedett, abban a pillanatban meggyógyult, de az első mozdulatot neki kellett megtennie.
Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten az, aki betölt minket, mert azonnal élet támad bennünk.

https://www.youtube.com/watch?v=L2kri8q-_34
 

ŐRIZŐJE VAGYOK-E A TESTVÉREMNEK?

"Mert közülünk senki sem él önmagának" (Róm 14,7)

Felderengett már előtted valaha, hogy Isten előtt felelős vagy másokért? 

Ha például elhajlok Istentől saját útjaimra, mindenki szenved körülöttem. 

Isten minket "együtt ültetett a mennyekbe" (Ef 2,6). 

"És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind" (1Kor 12,26). 

Környezetedben mindenki szenvedni fog, ha testi önzést, gondolataidban hanyagságot, erkölcsi tompaságot, szellemi áporodottságot engedsz meg magadnak, vagy ha szellemileg elzárkózol.

 "De ugyan ki olyan tökéletes - mondod, hogy ilyen magas követelményeknek eleget tehetne?"
A mi elégséges voltunk Istentől - és csakis tőle van.
"Lesztek nékem tanúim" (Csel 1,8). Hányan hajlandók közülünk Jézus Krisztusért latba vetni minden idegszálukat, minden szellemi, erkölcsi és lelki erejüket? 

Pedig tanúnak lenni - Isten szerinti értelmezésben - ezt jelenti. Sok időre van szükségünk, míg ezt elérjük - légy türelmes önmagaddal szemben.
Miért hagyott minket Isten a földön?
Azért, hogy megszabaduljunk és megszentelődjünk?
Nem, hanem azért, hogy Őérte éljünk! Kész vagyok-e megtöretett kenyér és kiöntött bor lenni Őérte?
Kész vagyok-e életem mostani szakaszát, sőt egész életemet halálba adni - kivéve azt az egyet, hogy férfiakat és nőket Jézus Krisztus tanítványaivá tegyek?
Érte odaadott szolgáló élettel adhatok csak neki hálát csodálatos váltságáért. 

Gondold meg, hogy mindannyiunknak meg van az a lehetősége, hogy "kivettetünk, mint az ezüst salakja" - hogy "míg másoknak prédikálunk, magunk valamiképpen méltatlanná ne legyünk"

(1Kor 9, 27).

https://www.youtube.com/watch?v=QPQ1v661yo0

A FIGYELÉS ISKOLÁJA❣️

"💞Amit nektek a sötétben mondok; a világosságban mondjátok és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek" (Mt 10,27)

Időnként átvezet minket Isten a sötétség iskoláján, hogy megtanuljunk Őreá figyelni. 

Az énekes madarakat a sötétben tanítják énekelni; minket Isten a keze árnyékába helyez, míg megtanulunk Őreá figyelni. "Amit néktek a sötétben mondok..." - ügyelj arra, hol tesz át Isten a sötétbe és amikor ott vagy, ki ne nyisd a szád! Talán éppen most vesz körül a sötétség körülményeid folytán vagy Istennel való életedben? Akkor maradj nyugton. 

Ha a sötétben kinyitod a szádat, hamis hangnemben szólalsz meg: a sötétség a figyelés ideje. 

Másoknak se beszélj róla, ne keresd könyvekben, mi lehet a sötétség oka, hanem figyelj felfelé, mint aki hallgatózik. Ha másoknak beszélsz, nem hallod meg, amit Isten mond. 

Amikor homály vesz körül, figyelj, és Isten drága üzenetet ad majd neked valaki számára, amikor majd újra kijutsz a napfényre. Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze - 

Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg:
"Milyen nehezen értettem meg!
Pedig Isten napokon és heteken át mondta."
Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni.

https://www.youtube.com/watch?v=EpobpUdNCp8

ODAADÁSSAL HALLGASD ŐT❣️

"💞Szólj Uram, mert hallja a te szolgád" (1Sám 3,10)

Abból, hogy egy dologban határozottan döntöttem Isten szava mellett, még nem következik, hogy mindenre figyelek majd, amit Ő mond. Szívem és felfogóképességem tompasága Isten mondanivalója iránt elárulja, hogy sem nem szeretem, sem nem tisztelem Őt. Ha szeretem barátomat, önkéntelenül rájövök, mire gondol, és Jézus azt mondja:
"Ti az én barátaim vagytok" (Jn 15,14).
Engedetlen voltam ezen a héten az Úr egyik vagy másik szava iránt?

Ha felismertem volna, hogy Jézus szólt, aligha lettem volna iránta tudatosan engedetlen. 

De a legtöbben annyira nem tiszteljük Istent, hogy meg sem halljuk, amit mond, mintha meg sem szólalt volna. Szellemi életemnek az a rendeltetése, hogy teljesen eggyé váljék Jézus Krisztussal és mindig meghalljam, ha Isten szól és tudjam hogy Ő is mindig hall engem (Jn 11,40).

Ha kapcsolatban vagyok Jézus Krisztussal és odaadással figyelek rá, akkor mindig meghallom Istent.
Egy szál liliom, egy fa, vagy Istennek egyik szolgája is továbbíthatja nekem az Ő üzenetét. Az akadályoz meg a figyelésben, hogy más dolgokkal foglalkozom.
Nem azon múlik hogy nem akarom meghallani Őt, hanem az átadásom körül van a baj. 

Átadom magam bizonyos dolgoknak, szolgálatnak, meggyőződéseknek, Isten pedig mondhat, amit akar, meg se hallom.
A gyermek magatartása mindig ez: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád, gyermeked".
Ha nem gyakorlom ezt, hogy odaadással figyeljek rá, akkor Isten szavát csak bizonyos alkalmakkor hallom meg; máskor pedig olyasmikkel foglalom el magam, amikről azt gondolom, meg kell tennem, közben azonban megsüketülök Isten felé.
Hallottam-e ma Isten szavát?

https://www.youtube.com/watch?v=XnEqUDM3Xho

KELL-E FIGYELNEM?

"💞És mondták Mózesnek: Te beszélj velünk és mi hallgatunk, de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk"- (2Móz 20,19)

Nem tudatosan vagyunk engedetlenek Isten iránt: csak egyszerűen azért, mert nem figyelünk rá. 
Isten közölte velünk parancsait, itt vannak, de mi ügyet sem vetünk rájuk nem szándékos engedetlenségből, hanem mert nem szeretjük és nem tiszteljük Őt.

"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14,15).

Amikor rájövünk, hogy milyen "tiszteletlenek" voltunk Istennel szemben, akkor a szégyen és a megaláztatás elborít, amiért nem figyeltünk rá. "

Te beszélj velünk... de az Isten ne beszéljen velünk." Ez bizonyítja, milyen kevéssé szeretjük Istent: szívesebben hallgatunk szolgáira, mint Őrá magára. Szívesen meghallgatjuk a személyes bizonyságtételt, de azt már nem kívánjuk, hogy maga Isten szóljon hozzánk. 

Miért rettenünk meg, ha Isten szól hozzánk? Mert tudjuk, hogyha Ő szól, akkor vagy engedelmeskedünk, vagy megmondjuk neki, hogy nem akarunk engedelmeskedni. 

Ha csak a szolga szavát halljuk, érezzük, hogy az nem olyan parancsoló és ezt mondhatjuk: 

"Ez csak a te saját gondolatod, bár nem tagadom, hogy lehet isteni igazság is." 

Lealacsonyítom Istent azzal, hogy - bár Ő gyermekeként bánt velem - én mégis egész idő alatt semmibe vettem Őt. Amikor újra kezdek rá figyelni, a megaláztatás reám hull vissza -

 "Uram, hogy is lehettem olyan közönyös és ostoba!" 

Amikor végre egyszer Istenre hallgatunk, mindig így járunk. A ráhallgatás örömét csökkenti a szégyenkezés, amiért oly soká várattuk Őt.

ERÕTLEN ÉS HALÓDÓ AZ ISTENBE VETETT REMÉNYSÉGED❓

"💞Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében"(Ézs 26,3)

Istenben pihen-e meg képzeleted vagy megdermedt? Ez Isten munkásai kimerültségének és meglankadásának egyik fő oka. Ha még soha nem használtad képzeletedet arra, hogy Isten elé állítsd magadat, akkor kezdd el most!

Hiába várod, hogy Isten közeledjen, amíg el nem fordulsz bálványaid arcától. 

Nézz fel rá és meg vagy mentve!
A képzelet a legnagyobb ajándék, amit Isten nekünk adott és egészen neki kellene szentelnünk.
Ha minden gondolatodat foglyul ejtetted, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak, akkor ez a hit lesz a kísértés idején legnagyobb tartalék tőkéd.

Hited így együttmunkálkodik Isten Szellemével. Istenhez méltó tiszta gondolataidat tanuld meg kapcsolatba hozni a természet minden jelenségével: a napkeltével és napnyugtával, a holddal és a csillagokkal, az évszakok változásával és akkor képzelőerőd sohasem lesz pillanatnyi indulatok játékszere, hanem mindig rendelkezésére áll Istennek.

"Vétkeztünk atyáinkkal együtt... és elfeledtük..." - ha így van, akkor üsd át tőrrel azt a helyet, ahol újra megfeledkeztél Istenre feltekinteni! - "Éppen most nem szól hozzám Isten." -

Pedig szólna hozzád! Gondold meg, kié vagy és kinek szolgálsz! 

Rázd ki magad a porból, eszmélj fel: akkor Isten iránti szereteted tízszeresére növekszik majd.
Képzelőerőd nem lesz silány, merev, hanem gyors és eleven, reménységed pedig kibeszélhetetlenül ragyogó.

https://www.youtube.com/watch?v=obdzB5_cWic

MEGDERMEDT AZ ISTENRŐL ALKOTOTT ELKÉPZELÉSED?

"💞Emeljétek fel a magasba szemeiteket és lássátok meg, ki teremtette azokat?" (Ézs 40,26)

Ézsaiás napjaiban az dermesztette meg Isten népének képzelőerejét, hogy folyton a bálványokra tekintettek. 

Ézsaiás az ég felé irányítja szemüket, azaz helyes irányba fordítja képzeletüket.
A természet szentély a szent embernek. 

Ha Isten gyermekei vagyunk, a természet óriási kincsesház lesz nekünk. 

A fúvó szélben, az éjszakában és az év minden napján, az ég jeleiben, a fák rügyezésében vagy a hervadásban maga Isten jön hozzánk; és ha megdermedt képzelőerőnk fölenged, akkor észreveszük Őt. Szellemi erőnk összpontosításának az a próbája, hogy foglyul tudjuk-e ejteni képzeletünket.
Bálványok képére tekintgetsz? Magad vagy ez a bálvány? Vagy a munkád? 

Talán a keresztyén munkásról alkotott elképzelésed? 

Az üdvösségről és megszentelődésről szerzett megtapasztalásod? 

Ha ez így van, akkor Isten arca megmerevedett a képzeletedben, és nincs erőd a nehézségek ellen küzdeni; teljes sötétség szakad rád.
Ha képzeleted meggémberedett, ne tekintgess vissza tapasztalataidra: csak Isten segíthet rajtad. 

Vetkőzd le önmagadat, fordulj el bálványaid arcától és mindattól, ami merevvé tette Isten-arcodat.
Rázd fel magad, fogadd el Ézsaiás megjegyzését és fordítsd képzelőerődet felszabadultan Isten felé. Imádságaink meglanyhulásának egyik oka az, hogy nem eleven a képzelőerőnk: nem tudunk Isten színe elé állni. 

Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntött bor a közbenjárás vonalán inkább, mint a személyes kapcsolat vonalán.
A képzelet hatalom: Isten azért adja a szentnek, hogy általa áthelyezhesse magát olyan kapcsolatokba, amelyekben még nem volt.

KIMERÜLTÉL SZELLEMILEG?

"Örökkévaló Isten az Úr... nem fárad és nem lankad el" (Ézs 40,28)

Akkor merülünk ki, ha életerőink elhasználódtak.
A szellemi kimerültség nem a bűn, hanem a szolgálat következménye.

Hogy kimerülsz-e vagy nem, az attól függ, honnan meríted az erőutánpótlást. 

Jézus azt mondta Péternek:
"Legeltesd az én juhaimat", mégsem adott neki takarmányt és legelőt. Megtört kenyérré és kiöntött borrá lenni azt jelenti, hogy nekünk magunknak kell a lelkek táplálékává lennünk mindaddig, amíg meg nem tanulnak Istenből táplálkozni. Hagyd, hogy merítsenek ki utolsó cseppig, de legyen gondod a szükséges erőutánpótlásra, különben kimerült leszel.
Míg mások meg nem tanulnak egyenesen Jézus Krisztus életéből meríteni, addig rajtad keresztül merítenek belőle.

A szó szoros értelmében "kiszívnak", ha még nem tudnak Istenből táplálkozni. Istennek tartozunk vele, hogy bárányaiért és juhaiért úgy adjuk oda erőnk legjavát, mintha neki magának adnánk. 

Kimerültségbe vitt az az út, amelyen Istennek szolgáltál eddig? Ha igen, akkor kutasd át hajlamaidat: mi indított a szolgálatra? Az emberek iránti együttérzésed-e vagy Jézus Krisztus váltsága? 

Újra meg újra nézz vonzalmaid mélyére és gondold meg, honnan meríted az erőt?

Nincs jogod azt mondani; "Uram, úgy ki vagyok merülve!" Azért váltott meg és szentelt meg, hogy kimeríthessen.
Légy kimerítve Isten számára, de legyen gondod arra, hogy erőtartalékod is Istenben legyen.
"Minden forrásaim tebenned vannak" (Zsolt 87,7)

PILLANATNYI ÉS TARTÓS MEGSZENTELŐDÉS❣️

"💞Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől" (1Tesz 5,23)

Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk?
A "megszentelődés" szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte.

A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira. 

Engedjük-e, hogy Isten mindazt véghez vigye az életünkben, amire kiválasztott?

És ha munkáját elvégezte, odaszánjuk-e magunkat is úgy, ahogyan Jézus tette?
"Én őérettük odaszentelem magam"
(Jn 17,19).

Valójában sokan azért nem tapasztalták még meg a megszentelődést, mert még nem jöttek rá, mit is jelent a megszentelődés Isten álláspontja szerint.
A megszentelődés annyira eggyé tesz Jézussal, hogy ugyanaz a lelkület vezérel minket is, mint ami Őt irányította. Felkészültünk-e arra, hogy ez mibe kerül?

Ára mindaz, ami bennünk nem Istentől való.
Készen vagyunk-e arra, hogy Pál apostol eme könyörgésének szárnyai minket is felemeljenek? 

Készek vagyunk-e ezt mondani:
"Uram, tégy engem olyan szentté, amilyenné csak a kegyelemből megváltott bűnöst teheted."

Az Úr Jézus imádkozott azért, hogy mi is úgy legyünk egyek vele, amint Ő egy az Atyával.
A Szent Szellem egyetlen ismertetőjele az emberben a Jézus Krisztushoz való családi hasonlóság, és hogy megszabadultunk mindattól, ami nem hasonlít Őhozzá. Készek vagyunk-e önmagunkat félreállítani, hogy a Szent Szellem munkálkodhassék bennünk?

 

A LEVERTSÉG MEGFEGYELMEZÉSE❣️

"💞Pedig mi azt reméltük... És ezen felül ma már harmadnapja, hogy ezek történtek"(Lk 24,21)

A tanítványok minden ténymegállapítása helyes volt; de téves következtetéseket vontak le a tényekből. Mindaz, ami a szellemi levertség ízét hordozza, mindig rossz.
Ha levertség vagy nyomottság vesz erőt rajtam, ennek mindig én magam vagyok az oka, nem Isten, nem is más valaki.

Két forrás van, amiből levertség támadhat:
- abból, ha kielégítettem egy vágyamat, vagy abból, hogy nem elégítettem ki.

A vágy célja: "Azonnal meg kell kapnom ezt vagy azt."
A szellemi vágy arra ösztönöz, hogy valamilyen kérdésemre választ kérjek Istentől - ahelyett, hogy magát a választ adó Istent keresném.
Minek a teljesítését kértem Istentől bizalommal?
És ma - a jelenben - már harmadnapja ennek, mégsem tette meg, amit vártam; ennélfogva azt képzelem, hogy jogosan vagyok levert és jogom van hibáztatni Istent!

Kisiklottunk a helyes vágányról, amikor azt erőltetjük, hogy Isten feleljen imádságunkra.
- Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. -


Lehetetlen, hogy levert legyen a testileg egészséges ember. A levertség a betegség tünete és ez így van a szellemi életben is.
A szellemi levertség betegség és mindig magunkat hibáztathatjuk érte.

Mennyei látomásokra várunk: Isten hatalmának földrengéseire és villámlásaira (levertségünk ténye bizonyítja ezt), és meg sem gondoljuk, hogy Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb dolgok és emberek közepette is.
Ha elvegezzük kézenfekvő kötelességünket, meg fogjuk látni Őt. Isten egyik legmeglepőbb kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges, hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten volta!

KÉSZ VAGY-E ÁLDOZATTÁ LENNI? - 2.rész

"Kész vagyok kiontatni... italáldozatként" (Fil 2,17)
"Mert én immár megáldoztatom" (2Tim 4,6)

Ez az akarat és nem az érzelem cselekvése. Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, aztán ne törődj a következményekkel; panaszkodásnak nincs helye többé, bármilyen utat választ is Isten neked. A válságon egyedül vele kell átmennünk, ebben senki sem segíthet.
Külsőleg talán ugyanaz marad az életed; de az akaratod megváltozik.
Menj át az akarat válságán; akkor - amikor külső életedben is beköszönt a válság.

- Nem törődsz többé azzal, hogy mibe kerül. Ha ez az akaratodban nem dől el Isten előtt, akkor a végén sajnálni fogod önmagadat. "Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához" (Zsolt 118,27)

Az oltáron tűz van - s ez elégetést és megtisztulást jelent. Elkülönülést egyetlen egy célra és minden olyan hajlam vagy érzékenység elpusztítását, ami nem Istentől indul ki; minden olyan kapcsolat felszámolását, amely nem tőle való. Nem te rombolod le: Isten teszi meg; te csak odakötözöd az áldozatot az oltár szarvához.

 
Meglásd, ne kezdd el sajnálni magad, amikor a tűz égni kezd! Az ilyen tűzpróba után nem marad már benned semmi, ami rád nehezednék vagy elkedvetlenítene. Amikor bekövetkezik a válság, észreveszed, hogy a dolgok nem érintenek már olyan mértékben, mint azelőtt.
Mi a te tűzpróbád? Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, és Isten bebizonyítja, hogy Ő mindaz lesz neked, akinek legmerészebb álmaidban sem láttad.

https://www.youtube.com/watch?v=fhBRN1VSViA

KÉSZ VAGY-E ÁLDOZATTÁ LENNI?

"De ha kiontatik is vérem italáldozatként hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, örülök és együtt örülök mindnyájatokkal" -(Fil 2,17)

Akarsz-e áldozattá lenni a hívők szolgálatára - kész vagy-e kiontani véred italáldozatként mások hite oltárán?

Vagy ezt mondod: Most még nem adom oda magam áldozatul, nem óhajtom, hogy Isten válassza meg a munkámat, majd én magam választom ki saját odaszentelésem színfalait, szeretném, ha lenne arra méltó közönségem, akik felfigyelnek rám és ezt mondják: Jól csináltad! 

Más a magad magános útját járni méltóságteljes hősiességgel, de megint más, ha az Isten által kijelölt úton jársz, ahol mások talpa alatt lábtörlő leszel. Ha talán Isten arra akar megtanítani, hogy ezt mondd: "Tudok megaláztatni is" (Fil 4,22) - kész vagy-e így is odaáldozni magad? 

Kész vagy-e kisebb lenni, mint egy csepp víz a vederben? Hajlandó vagy-e olyan reménytelenül jelentéktelen lenni, hogy elvégzett szolgálatoddal kapcsolatban még csak nem is emlékeznek rád? Kész vagy-e adni, felemésztődni és nem várni, hogy neked szolgáljanak, hanem hogy te szolgálj? Sok szent nem "tud" megalázó munkát végezni, azt gondolja: akkor marad szent, ha a méltóságán aluli munkát nem vállalja.

"Kész vagyok kiontatni... italáldozatként" (Fil 2,17).

"Mert én immár megáldoztatom" (2Tim 4,6). Ez az akarat és nem az érzelem cselekvése. 

Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, aztán ne törődj a következményekkel; panaszkodásnak nincs helye többé, bármilyen utat választ is Isten neked. 

A válságon egyedül Vele kell átmennünk, ebben senki sem segíthet. 

Külsőleg talán ugyanaz marad az életed; de az akaratod megváltozik. Menj át az akarat válságán; akkor - amikor külső életedben is beköszönt a válság. - Nem törődsz többé azzal, hogy mibe kerül. Ha ez az akaratodban nem dől el Isten előtt, akkor a végén sajnálni fogod önmagadat. 

"Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához" (Zsolt 118,27). 

Az oltáron tűz van - s ez elégetést és megtisztulást jelent. Elkülönülést egyetlen egy célra és minden olyan hajlam vagy érzékenység elpusztítását, ami nem Istentől indul ki; minden olyan kapcsolat felszámolását, amely nem tőle való. 

Nem te rombolod le: Isten teszi meg; te csak odakötözöd az áldozatot az oltár szarvához. Meglásd, ne kezdd el sajnálni magad, amikor a tűz égni kezd! 

Az ilyen tűzpróba után nem marad már benned semmi, ami rád nehezednék vagy elkedvetlenítene. Amikor bekövetkezik a válság, észreveszed, hogy a dolgok nem érintenek már olyan mértékben, mint azelőtt. Mi a te tűzpróbád?

Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, és Isten bebizonyítja, hogy Ő mindaz lesz neked, akinek legmerészebb álmaidban sem láttad.

AZ Õ SZEMÉLYES HATALMÁNAK LENYÛGÖZÕ FENSÉGE❣️

"💞Krisztus szeretete szorongat minket" (2Kor 5,14)

Pál elmondja, mennyire legyőzte, lenyűgözte, szinte satuba szorította Krisztus szeretete. 

Kevesen tudják, mit jelent, ha Isten szeretete megragad valakit. Minket inkább csak saját megtapasztalásaink kényszere tart fogva.

Pált egyedül az az isteni szeretet ragadta meg, úgy hogy nem is volt semmi más az ő látóhatárán:
"Krisztus szeretete szorongat." - Amikor egy ember életéből ezt hallod kicsendülni, félreérthetetlenül tudod, hogy annak az életében Isten Szelleme szabadon munkálkodik.

Amikor Isten Szent Szelleme újjászül valakit, bizonyságtételében azt hangsúlyozza, amit Isten adott neki, és ez így is van rendjén. De a Szent Szellem keresztsége örökre kitörli ezt és akkor kezdjük megérteni, mit értett Jézus ezen: "Lesztek nekem tanúim!" (Csel 1,18).

- Nem arról tanúskodunk, amit Jézus tehet - ez elemi fokú bizonyságtétel -, hanem neki tanúskodunk.
Bármi történjék velünk, úgy tekintjük, mintha vele történnék, ha dicsérnek vagy szidnak, üldöznek vagy elismernek, mindent vele együtt fogadunk el.

Senki más nem állhat így ki Jézusért, csak akit az Ő személyes hatalmának fensége kényszerít erre.
Ezen múlik minden; különös, hogy erre jön rá legutoljára a keresztyén munkás. 

Pál megvallja, hogy őt Krisztus szeretete megragadta, mindent ezért tesz; akár bolondnak, akár okosnak tartják az emberek: nem törődik vele.

Azért az egyért él, hogy meggyőzze az embereket Isten ítélőszékének valóságáról és Krisztus szeretetéről.
Egyedül az hoz gyümölcsöt Istennek, ha így átadom magam Krisztus szeretetének.
Ez sohasem a mi szentségünket, hanem mindig Isten szentségét és hatalmát bizonyítja az emberek előtt.

A VILÁG SZEMETJE❣️

"💞Szinte a világ szemetjévé lettünk..." (1Kor 4,9-13).

Nem túlzás ez a kijelentés. Szavai nem azért nem illenek ránk, az evangélium szolgáira, mintha Pál elfelejtené a teljes igazságot, hanem azért, mert túl sok rejtett kötöttség van az életünkben és ezek nem engedik, hogy a világ szemetjévé legyünk.

"Betöltöm, ami híja van Krisztus szenvedéseinek az én testemben" (Kol 1,24); ez sem a megszentelődésre utal, hanem arra, hogy ki vagyunk választva az evangélium hirdetésére.

Péter így szól: "Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami meglepő dolog történnék veletek" (1Pt 4,12).

Ha megrémülünk azoktól, amik történnek velünk, ez azért van, mert nyúlszívűek vagyunk. 

Sok titkos büszkeség visszatart attól, hogy alábbszálljunk - le a pocsolyáig.
"Én nem akarok megalázkodni, magamat lealacsonyítani." Nem is kényszerít rá senki.

Kimenekülhetsz, ha akarsz. Tiltakozhatsz, kivonhatod magad azok közül, akik ki vannak választva az evangélium hirdetésére.
Vagy pedig ezt mondod: "Nem bánom, ha a világ szemetjeként kezelnek is, csak hirdettessék az evangélium!"

Az Jézus Krisztus igazi szolgája, aki Isten evangéliuma valóságáért kész vértanúságot is vállalni.
Amikor a saját erkölcsösségére beállított ember hitványsággal, becstelenséggel és hűtlenséggel találkozik, akkor a benne levő emberi jóság olyan borzasztó ütést kap, hogy szíve kétségbeesetten bezárkózik. Isten valóságos szabadításának éppen az a csodája, hogy még a legrosszabb, legelvetemültebb ember sem eshet mélyebbre az Ő szeretete mélységénél!

Pál nem azt mondja, mintha Isten azért választotta volna ki őt, hogy megmutassa, milyen csodálatra méltó embert farag belőle, hanem "hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem" (Gal 1,16)

https://www.youtube.com/watch?v=KeKU3jscpvI

AZ ELHÍVÁS BELSÕ KÉNYSZERE❣️

"💞Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem" (1Kor 9,16)

Vigyázz, nehogy befogd a füled, ha Isten hívását hallod. 

Minden megváltott ember arra kapott elhívást, hogy a váltságról tanúskodjék: de ez nem igehirdetõi elhívás, csak az igehirdetés szemléltetése. 

Pál azokról a gyötrelmekrõl beszél, amelyeket az igehirdetés belsõ kényszere idézett elõ benne. 

Ebben az összefüggésben elmondott szavait ne alkalmazd azokra, akik az üdvösség elnyeréséért jönnek Istenhez. 

Nincs könnyebb, mint az üdvösségre eljutni, mivel ez Isten fejedelmi mûve. 

"Jöjjetek énhozzám, én megszabadítalak titeket." 

Az Úr különbséget tesz az üdvösség és a tanítványság helyzete között. Jézus Krisztus keresztje mindannyiunkat üdvösségre rendel, a tanítványság azonban szabad választásunktól függ.

 "Ha valaki..." (Mt 16,24).

Pálnak ezek a szavai Jézus tanítványaira vonatkoznak. Tõlük nem kérdezik meg, mit akarnak tenni vagy hova akarnak menni. Isten megtört kenyérré és kiöntött borrá teszi a tanítványt - tetszése szerint. 

"Kiválasztva Isten evangéliumának hirdetésére..." (Róm 1,1) azt jelenti: meghallottuk Isten hívását. 

De amikor az ember erre a hívásra felfigyel, olyan halálos küzdelem kezdõdik benne, amiben minden becsvágyó törekvés csírájában elhal, minden kívánság kialszik, minden terv elmosódik és homályba vész ennek az egynek a kivételével: "Elválasztva Isten evangéliumának hirdetésére."

Jaj annak a léleknek, aki más irányba próbál fordulni, ha elhangzik felé ez a hívás! 

Ezután kiderül, van-e itt olyan ember, akinek szívügye az evangélium hirdetése, kiderül, vajon Isten megragadhat-e téged. 

Amikor megteszi, vigyázz, nehogy valami versenyre keljen benned Isten hívásával!

https://www.youtube.com/watch?v=tfEJc8J-bNk

ISTEN ELHÍVÁSA❣️

"💞Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem, hogy hirdessem az evangéliumot..." (1Kor 1,17)

Pál megállapítja itt, hogy Isten az evangélium hirdetésére hív el, de emlékezik rá, mit ért "evangélium" alatt: a mi Urunk Jézus Krisztus váltságának valóságát. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a megszentelődést tegyük igehirdetésünk céljává. 

Pál csak szemléltetés céljából említi saját tapasztalatát, ez sohasem öncél nála. 

Nem az a megbízatásunk, hogy üdvösségről és megszentelődésről beszéljünk, hanem hogy magasztaljuk Jézus Krisztust (Jn 12,32). 

Eltorzítjuk a valóságot, ha azt mondjuk: Jézus Krisztus azért szenvedett, hogy belőlem szentet faragjon. Ő az egész világ megváltásáért szenvedett, újra vissza akarta állítani az emberiséget Isten trónja elé épségben, eredeti tisztaságában. Az a tény, hogy a megváltást megtapasztalhatjuk, csak megmutatja a váltság hatalmát és valóságát, de a megváltásnak nem ez a célja. 

Ha Isten embermódra érezne, mennyire fárasztaná és fájna neki, hogy örökösen siránkozunk üdvösségünk és megszentelődésünk miatt. Reggeltől estig csak a minket érintő dolgokra pazaroljuk Isten erőit, azokra, amiktől mi szeretnénk megszabadulni. Amikor rátalálunk Isten evangéliuma valóságának kősziklájára, soha többé nem zaklatjuk Istent kicsinyes és személyes panaszokkal. 

Pál apostol életének egyetlen szenvedélye volt: az evangélium hirdetése. 

Örömest fogadta a szenvedést, a csalódásokat és a nyomorúságot, mert tudta, hogy ezek tartják meg őt Isten evangéliuma iránti tántoríthatatlan hűségben.