A személyiség az a sajátos, kiszámíthatatlan valami, amirõl úgy beszélünk, mint ami mindenki mástól megkülönböztet minket. Személyiségünk mindig túlságosan szétágazó ahhoz, hogy át tudjuk fogni. Lehetséges, hogy az a sziget, amit a tengerben látunk, egy mélybe rejtett nagy hegynek a csúcsa.
A személyiség ilyen sziget, mit sem tudunk a lent rejtõzõ nagy mélységekrõl, ennek következtében nem tudjuk önmagunkat felbecsülni, megismerni.
Elõször ugyan azt gondoljuk, hogy igen, késõbb azonban ráébredünk, hogy csak egy valaki van, aki megért minket, és ez a Teremtõnk.
A személyiség a szellemi ember jellemzõje, az egyéniség a természeti emberé.
A személyiség a szellemi ember jellemzõje, az egyéniség a természeti emberé.
Urunkat nem lehet az egyéniségre és a függetlenségre jellemzõ megállapításokkal leírnunk.
Õt csak a személyiség vonásaival nevezhetjük meg: "Én és az Atya egy vagyunk."
A személyiség bele tud merülni a másikba. Csak akkor találsz rá önmagadra, amikor eggyé válsz egy másik személyiséggel. Amikor a szeretet, vagy Isten Szelleme megragad egy embert, mássá alakul, nem ragaszkodik többé független egyéniségéhez.
Urunk soha nem használ az egyéniségre vonatkozó kifejezéseket, nem beszél arról, hogy valaki "könyököl", nem beszél elszigetelt helyzetérõl, hanem a személyiségre jellemzõ dolgokról: "Hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk."
Ha teljesen kiszolgáltatod Istennek a magadhoz való jogodat, személyiséged igazi volta tüstént egyezik Istennel.
Jézus Krisztus felszabadítja a személyiséget, így az egyéniség átváltozik.
Az átváltoztató erõ a szeretet, személyes odaszentelõdés Jézusnak.
A szeretet a személyiség túláradása egy másik személyiséggel való közösségben.
