MIBE KERÜL ISTEN IRÁNTI ENGEDELMESSÉGEM MÁSOKNAK❓

"💞...megragadtak egy cirénei Simon nevû férfit... és rátették a keresztfát..." (Lk 23,26)

Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenõ! 

Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörûség, azoknak azonban, akik nem szeretik Õt, jó sokba kerül. 

Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: "Ezt nevezed keresztyénségnek?" 

Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát.

Emberi büszkeségünk tiltakozik ez ellen. 

Ezt mondjuk ilyenkor: "Soha senkitõl semmit nem fogadok el." De vagy megteszed, vagy elleneszegülsz Istennek. Nincs jogunk rá, hogy jobb körülményeket igényeljünk magunknak, mint amilyenekben Urunk élt (Lk 8,2-3).

Szellemi életünkben pangás áll be, ha ezt mondjuk: "Mindent magam akarok elviselni." 

Nem vagy rá képes. Úgy bele vagyunk szõve Isten egyetemes terveibe, hogy mihelyt engedelmeskedünk, ezt azonnal megérzik mások is. 

Megmaradunk-e az engedelmességben akkor is, ha Isten azt kívánja, hogy lemondjunk függetlenségünkrõl? 

Hajlandók vagyunk-e átmenni ezen a megaláztatáson, vagy pedig hátat fordítva a másik irányt választjuk: "Nem akarom, hogy mások szenvedjenek miattam." 

Ha ezt az utat választjuk, engedetlenek leszünk Isten iránt. 

Ez ugyan azonnal könnyít helyzetünkön - de megszomorítjuk vele az Urat. 

Ha azonban engedünk Istennek, Õ maga fog gondoskodni azokról, akiknek viselniük kell engedelmességünk következményeit. - Engedelmeskedjünk, és bízzuk a következményeket Õreá.

Vigyázz, ne akard elõírni Istennek, hogy minek szabad történnie, ha engedelmeskedsz neki!

MEGNYÍLT SZEMEK❣️

"💞Hogy megnyisd szemeiket... hogy bûneik bocsánatát vegyék és osztályrészt azok között, akik megszenteltettek a bennem való hit által" (Csel 26,18)

Az egész Újszövetségben ez a vers foglalja össze a legnagyszerûbben Jézus Krisztus tanítványának missziói munkáját.

A kegyelem elsõ, fejedelmi mûvét ezek a szavak foglalják össze: "hogy bûneik bocsánatát vegyék". Amikor valakinek nincsenek személyes megtapasztalásai, ez majdnem mindig azért van, mert még sohasem kapott semmit. Hogy valaki megszabadult-e, annak egyetlen jele az, hogy kapott valamit Jézus Krisztustól. Nekünk, Isten szolgáinak, az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét: hadd forduljanak a sötétség helyett a világosság felé. 

De ez még nem szabadítás, csak megtérés: a felébredt ember fárasztó keresése. 

Talán nem elhamarkodott állítás azt mondanom, hogy a névleges keresztyének nagy többsége ide tartozik: szemeik megnyíltak már, de még nem kaptak semmit. 

A megtérés még nem újjászületés. Mai igehirdetõink elhanyagolják ezt a tényt. 

Aki újjászületett, az tudja, hogy ez nem a saját elhatározásából történt, hanem azért, mert kapott valamit ajándékképpen a Mindenható Istentõl. Az emberek ígéreteket tesznek, fogadalmakat írnak alá, elhatározzák, hogy kitartanak a végsõkig, de mindez még nem a megváltott állapot. 

A megváltás azt jelenti, hogy eljutottunk odáig, hogy kaphatunk valamit Istentõl Jézus Krisztus teljhatalma által: mégpedig bûneink bocsánatát.

Ez után következik a kegyelem második hatalmas mûve: "hogy a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek". A megszentelõdésben az újjáteremtett lélek önként átadja a magához való jogát Jézus Krisztusnak és teljesen azonosítja magát Isten törõdésével mások iránt.