Pál megállapítja itt, hogy Isten az evangélium hirdetésére hív el, de emlékezik rá, mit ért "evangélium" alatt: a mi Urunk Jézus Krisztus váltságának valóságát. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a megszentelődést tegyük igehirdetésünk céljává.
Pál csak szemléltetés céljából említi saját tapasztalatát, ez sohasem öncél nála.
Nem az a megbízatásunk, hogy üdvösségről és megszentelődésről beszéljünk, hanem hogy magasztaljuk Jézus Krisztust (Jn 12,32).
Eltorzítjuk a valóságot, ha azt mondjuk: Jézus Krisztus azért szenvedett, hogy belőlem szentet faragjon. Ő az egész világ megváltásáért szenvedett, újra vissza akarta állítani az emberiséget Isten trónja elé épségben, eredeti tisztaságában. Az a tény, hogy a megváltást megtapasztalhatjuk, csak megmutatja a váltság hatalmát és valóságát, de a megváltásnak nem ez a célja.
Ha Isten embermódra érezne, mennyire fárasztaná és fájna neki, hogy örökösen siránkozunk üdvösségünk és megszentelődésünk miatt. Reggeltől estig csak a minket érintő dolgokra pazaroljuk Isten erőit, azokra, amiktől mi szeretnénk megszabadulni. Amikor rátalálunk Isten evangéliuma valóságának kősziklájára, soha többé nem zaklatjuk Istent kicsinyes és személyes panaszokkal.
Pál apostol életének egyetlen szenvedélye volt: az evangélium hirdetése.
Örömest fogadta a szenvedést, a csalódásokat és a nyomorúságot, mert tudta, hogy ezek tartják meg őt Isten evangéliuma iránti tántoríthatatlan hűségben.
