SZENTSÉG VAGY MEGKEMÉNYEDÉS ISTENNEL SZEMBEN❣️

„💞Álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró” Ézs 59,16

Sokan azért hagyjuk abba az imádkozást és keményedünk meg Istennel szemben, mert csupán érzelmileg vagyunk érdekelve az imádkozásban.
Jól hangzik, ha elmondjuk, hogy imádkozunk; könyveket olvasunk az imádságról, amelyek megmondják, hogy az imádságnak jótékony, áldott hatása van, lelkünk megnyugszik, szellemünk felemelkedik, amikor imádkozunk; de Ézsaiás szavai arra mutatnak, hogy Istent ámulatba ejtik az ilyen gondolatok az imádságról.

Az imádatnak és a közbenjáró imádságnak kéz a kézben kell haladnia; egyik sem lehetséges a másik nélkül. Másokért imádkozni azt jelenti, hogy felemelkedünk Krisztus álláspontjához azzal a személlyel szemben, akiért imádkozunk (lásd Filippi 2,5).
Ahelyett, hogy imádnánk Istent, gyakran csak megállapításokat tákolunk össze arról, miként hat az imádság. Magasztaljuk Istent, vagy vitába szállunk vele? „Nem látom, hogyan hajtod ezt végre.”
Ez biztos jele annak, hogy nem imádjuk Őt. Amikor elveszítjük Istent a szemünk elől, akkor kemények és dogmatikusak leszünk. Önfejűen árasztjuk el trónját kéréseinkkel, és szinte diktáljuk neki, hogy mit tegyen. Nem imádjuk Istent, nem törekszünk arra, hogy Krisztus gondolkozása kiformálódjék a szívünkben.
Ha Istennel szemben megkeményedünk, akkor az emberek iránt is kemények leszünk.

Úgy imádjuk-e Istent, hogy magunkat összeszedve Őt megragadjuk és így a vele való bensőséges kapcsolatban felfoghatjuk az Ő hozzáállását azokhoz, akikért imádkozunk? Szent közösségben élünk Istennel, vagy kemények és dogmatikusak vagyunk?

„De hiszen úgy sincs senki, aki igazán közbenjár másokért!”
Akkor légy te magad az az egyetlen, aki imádja Istent és szent közösségben él vele! 

Kezdd el a közbenjáró imádság igazi munkáját és gondold meg, hogy ez olyan munka, amelyhez minden erőre szükség van; de ennek a munkának nincsenek rejtett veszélyei.
Az evangélium hirdetésénél vannak rejtett veszélyek, de a közbenjáró imádságban soha.