"Vigyázzatok énvelem" (Mt 26,38).
Nem abban az értelemben, amint a Biblia kijelenti, azaz életünk hétköznapi körülményei között.
Urunk szeretne eggyé tenni minket magával - Gecsemánénkon keresztül -, de mi nem akarunk átmenni ezen a szenvedésen és ezt mondjuk:
"Ó, Uram, nem tudom megérteni, miért kell ennek így lennie; olyan keserű."
Hogyan vigyázhatnánk valakivel, aki ennyire rejtélyes?
Hogy is érthetnénk meg Jézust és őrködnénk vele Gecsemánéjában, amikor még azt sem értjük, miért kell szenvednie?
Nem tudjuk, hogyan vigyázzunk vele; csak azt szoktuk meg, hogy Ő virrasszon velünk.
A tanítványok szerették Jézus Krisztust természetes szeretetük végső határáig, de nem értették meg, mi a célja.
A Gecsemáné kertjében a szomorúság álmát aludták és a legbizalmasabb együttlét három éve után "mindannyian elhagyták Őt és elfutottak".
"És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel" (Csel 2,4), ugyanazok, akik elhagyták.
Közben valami csodálatos történt: az Úr meghalt, feltámadt és mennybe ment - a tanítványokat pedig betöltötte a Szent Szellem.
Az Úr azt mondta: "Vesztek erőt, miután a Szent Szellem eljön reátok", és ez azt jelentette, hogy most már tudtak vigyázni vele hátralevő életük folyamán.
