"Ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha Ő dorgál téged" (Zsid 12,5).
Nagyon könnyű Isten Szellemét megoltani. Akkor is ezt tesszük, amikor megvetjük az Úr fenyítését és elcsüggedünk, ha dorgál.
Ha csak felszínesen tapasztaltuk meg a megszentelődést, akkor az árnyékot valóságnak tartjuk, és amikor Isten Szelleme elkezd dorgálni, azt mondjuk: Ó, ez bizonnyal a Sátán.
Ha csak felszínesen tapasztaltuk meg a megszentelődést, akkor az árnyékot valóságnak tartjuk, és amikor Isten Szelleme elkezd dorgálni, azt mondjuk: Ó, ez bizonnyal a Sátán.
Soha ne oltsd meg a Szellemet és ne vedd semmibe, amikor ezt mondja:
"Ne légy tovább is vak ezen a ponton; nem ott vagy, ahol gondolod magad! Eddig nem tudtam ezt megmutatni neked, de most kijelentem".
Engedj az Úrnak, mikor fenyít téged. Hadd állítson helyes viszonyba Istennel!
"Meg ne lankadj, ha Ő dorgál téged!" Még Istennel is perbe szállunk és így beszélünk:
"Nem tehetek róla; annyit imádkoztam már, mégsem sikerült; most már abbahagyom".
Gondold meg, mi lenne, ha az élet bármely más területén így beszélnél!
Kész vagyok-e arra, hogy Isten Szelleme megragadjon erejével és engedem-e, hogy véghezvigye bennem azt a munkát, ami méltó Őhozzá?
A megszentelődés nem az én elképzelésem arról, amit szeretném, ha megtenne nekem Isten.
A megszentelődés Isten elgondolása arról, amit Ő akar tenni értem: ebbe a szellemi és lelki állapotba visz bele, amikor engedem magam egészen megszentelni bármi áron.
