A Biblia a felhőket mindig Istennel hozza kapcsolatba. A felhő az a gond, az a fájdalom vagy gondviselésszerű esemény személyes életem körén belül vagy kívül, ami miatt bizonytalannak tűnik, vajon igazán uralkodik-e Isten. És éppen ezek közt a felhők között tanít Isten Szent Szelleme arra, hogy hitben járjunk.
Ha nem lennének felhőink, nem lenne hitünk sem. "A felhő Atyánk lábanyomában a por."
Ha nem lennének felhőink, nem lenne hitünk sem. "A felhő Atyánk lábanyomában a por."
Éppen a felhő jelzi, hogy Ő itt van. Micsoda meglepő felfedezés megtudni, hogy a szenvedés, gond, fájdalmas veszteség olyan felhők, amik Istennel együtt járnak.
Nem közeledhet hozzánk felhők nélkül; nem jön ragyogó napsütésben.
Nem igaz, ha azt mondjuk, Isten a próbákkal meg akar tanítani valamire. Minden felhővel, amit felhoz egünkre, el akar feledtetni valamit. Hitünket akarja egyszerűvé tenni, mígnem úgy járunk vele, mint atyjával a gyermek.
Ő meg a lelkem, mindenki más csak olyan mint az árnyék.
Amíg mások árnyékká nem válnak, addig újra meg újra felhő és homály vesz körül.
Vajon egyre egyszerűbb lesz-e a kapcsolat Isten és közöttem, olyan amilyen még sohasem volt?
Összefüggés van Isten különös gondviselése és a között, amit tudunk róla.
Meg kell tanulnunk életünk titkait Isten megismerésének a fényében értelmezni.
Amíg a legsötétebb, legfeketébb valóságokkal nem tudunk szembenézni anélkül, hogy Istent kárhoztatnánk, addig nem ismerjük Őt. "Ők pedig megijedtek, amikor azok belekerültek a felhőbe..." (Lk 9,34).
Jézuson kívül van-e még valaki a felhődben? Ha igen, akkor még nagyobb lesz a sötétség.
El kell jutnod odáig, ahol már senkit nem látsz, "csak Jézust egyedül"! (Mt 17,8).
