A szent nem a saját terveit igyekszik megvalósítani; Jézus Krisztust akarja megismerni!
A szent nem tartja véletlennek a külső körülményeket, nem is gondolkozik azon, hogy élete világi vagy megszentelt élet-e; minden eseményt, amibe belekerül, eszköznek tekint arra, hogy Jézus Krisztust megismerje.
Vakmerően felad mindent maga körül. A Szent Szellem úgy rendelkezett, hogy életünk minden területén Jézus Krisztust ismerjük fel; addig vezet vissza minket mindig ugyanarra a pontra, amíg abban a bizonyos dologban felismerjük Őt. Önmagunk érvényesítése trónra ülteti a munkát. A szent azonban Jézus Krisztust ülteti a trónra munkájában. Bármit teszünk, akár eszünk vagy iszunk, akár tanítványtársaink lábát mossuk, vagy bármi legyen is, amit teszünk, egyre kell törekednünk, hogy megvalósítsuk Jézus Krisztust.
Gyakorlati életünk minden mozzanatának van megfelelője Jézus életében. Urunk az Atyával való kapcsolatát megőrizte a legalacsonyabb munkában is: "Tudván Jézus..., hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy... egy kendőt vett... kezdte mosni a tanítványok lábát" (Jn 13,3-6).
A szellemi ember célja, hogy "megismerjem Őt"!
Ma felismerem-e Őt ott, ahol vagyok?
Ha nem így van, akkor cserben hagytam Őt.
Nem azért vagyok itt, hogy önmagamat érvényesítsem, hanem hogy megismerjem Jézust.
A keresztyén munkában sokszor az a felismerés indít el, hogy valamit meg kell csinálni és éppen nekünk kell ezt megtennünk.
De a szellemi embernek nem ez a beállítottsága; neki az a célja, hogy minden körülmény közepette Jézus Krisztus felismeréséhez jusson el.
