Helyes, ha eltűnődünk azon, hogyan végezzünk el valamit rendesen. De az már baj, ha a tett helyett tűnődünk.
Miután Urunk ilyen csodálatos dolgokat mondott tanítványainak, azt várnánk, hogy a csendességbe küldi őket, elmélkedni a hallottak felett.
De Urunk sohasem engedte őket elmerengeni "a holdfényben".
Amikor azért keressük Istennel a kapcsolatot, hogy megértsük kívánságát, ezen eltűnődhetünk, de ha időnket álmodozásra pazaroljuk akkor is, amikor Isten megmondta, hogy mit tegyünk: ez már helytelen és soha nincs rajta Isten áldása. Isten ilyenkor azzal kezdi, hogy oldalba löki az álmodozót és ráparancsol: ne ülj, ne is állj, hanem indulj!
Ha nyugodtan várunk Isten előtt és Ő megmondta:
"Jertek el... puszta helyre" (Mk 6,31), akkor az ilyen elmélkedés rendben van, mert az a célja, hogy visszazökkentsen Isten akaratának kerékvágásába.
De amikor Isten már szólt, őrizkedj az álmodozástól.
Hadd legyen Ő minden örömöd, álmod, gyönyörűséged forrása, de aztán szedd a sátorfádat és engedelmeskedj szavának!
Amikor szerelmes vagy, nem ülsz le merengeni kedvesedről, hanem tenni akarsz érte valamit.
Jézus Krisztus is ezt várja tőlünk.
Ha Isten parancsa után is csak tépelődünk és merengünk, ez annak a jele, hogy nem bízunk benne.
