"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá.
Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket.
Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy buzgósággal munkálkodunk érte.
Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és külsőleg semmi nem történik.
Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva.
Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne legyen Jézus és közted. Vagy van valami?
Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta, nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz, hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe.
Akkor éppen ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben állsz majd Ővele.
Fel kell emelkednünk szárnyakon mint a sas; de tudnunk kell leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van.
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13)
- mondta Pál és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó. Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt mondd: "Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán Istennel."
El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése