VILÁGOSSÁGBAN JÁRUNK❣️

,,Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga világosságban van... 

Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden egyes bűntől" (1Jn 1,7)

Nagy tévedésbe estünk, ha a bűntől való tudatos szabadulást összetévesztjük a megváltás bűntől megszabadító hatalmával. Egyetlen ember sem tudja, mi a bűn, amíg újjá nem születik.
Az a bűn, amit Jézus Krisztus a Golgotán magára vett.

Valóságos szabadulásom bizonyítéka az, hogy felismerem magamban a valóságosan bűnös természetet.
Jézus Krisztus váltságművének végső hatása által ismeri meg az ember, hogy mi a bűn, ha részesül az Ő feltétlen tökéletességében.
A Szent Szellem mind öntudatlan, mind tudatos életünk területén hathatóssá teszi a kiengesztelést és csak ha már munkálkodik bennünk a Szent Szellem kibeszélhetetlen hatalma, akkor értjük meg, mit jelent az 1János 1,7: "Jézus Krisztusnak... vére megtisztít minket minden bűntől."

Ez nemcsak a tudatos bűnre, hanem arra a végtelenül mélyen gyökerező bűnszövevényre is vonatkozik, amit bennem csak a Szent Szellem tud felfedni, világosságra hozni.
Ha világosságban járok, amint Isten is a világosságban van - nem a saját tudásom világosságában, hanem Istenében -, ha úgy járok benne, hogy semmit sem takargatok előtte, akkor legnagyobb csodálatomra felismerem, hogy Jézus Krisztus vére annyira megtisztít engem minden bűntől, hogy még a Mindenható Isten sem lát semmi megfeddnivalót bennem.

Ez győz meg tudatomban arról, hogy élesen, áthatóan felismerjem mi a bűn. Isten szeretete, amely bennem munkálkodik, viszi véghez, hogy mindazt, ami nem fér össze Isten szentségével, én is a Szent Szellem gyűlöletével gyűlöljem.
Akkor járok a világosságban, ha mindaz ami a sötétségből való, közelebb hajt engem a világosság forrásához.

MI A LEGFONTOSABB?

,,💞Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre, hanem hogy kardot" (ang. ford.)
(Mt 10,34)

,,Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.,, /Karoli/

Ne legyen soha részvét benned az iránt, aki arra a következtetésre akar késztetni, hogy Isten keményszívű. Isten sokkal gyengédebb, mint ahogy elképzelni tudnánk.
Újra meg újra lehetőséget ad nekünk arra, hogy durvaságunkra kimutathassa gyengédségét.
Ha valaki nem tud eljutni Istenhez, ez azért van, mert valami rejtegetett dolgát nem akarja odaadni Istennek.
Mondja ugyan: "Elismerem, hogy rosszat tettem, de eszembe sincs odaadni azt". 

Lehetetlen az ilyen esetben részvéttel lennünk.

 
Mélyre kell hatolnunk, míg rátalálunk az evangéliummal szembeni ellenkezés és neheztelés gyökerére.
Sok ember kéri Isten áldását, de nem akarja elviselni, ami elevenébe vág.
Ha Istennek veled is így kellett tennie, akkor neked, mint az ő szolgájának, kíméletlenül állhatatosnak kell lenned ezen a téren.

Vágj bele mélyen a gyökérig, különben nem lesz gyógyulás.
Úgy vésd be elméjükbe Isten üzenetét, hogy ne tudjanak elmenekülni előle, alkalmazzák magukra.
Közelítsd meg őket ott, ahol vannak, míg rá nem ébrednek, mi hiányzik nekik, aztán állítsd szembe életükkel Jézus Krisztus mértékét.

Ezt mondják majd: "Soha nem lehetünk ilyenek."
- Akkor vésd beléjük: "Jézus Krisztus mondja: ilyennek kell lennetek." - "De hogy lehetünk ilyenek?"
"Nem lehettek addig, amíg meg nem nyeritek a Szent Szellemet" (Lk 11,13).

Fel kell ébresztenünk a szükségérzetet, mielőtt szó lehetne arról, hogyan segíthet rajtuk az evangélium.
Emberek ezrei Isten nélkül is boldognak érzik magukat ezen a világon.
"De ha boldog és igaz voltam addig is, akkor miért jött Jézus egyáltalán?"
Mert ez a fajta boldogság és békesség rossz talajon termett.
Jézus Krisztus eljött, hogy kardélre hányja mindazt a békességet, ami nem a vele való személyes kapcsolatra épült.

HÛSÉGÜNK KIPRÓBÁLÁSA❣️

"💞Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja" (Róm 8,28).

Csak a hû lélek hiszi, hogy Isten irányítja a körülményeit. 

Külsõ körülményeinket illetõen sok szabadságot engedünk meg magunknak. 

Nem hisszük, hogy Isten ereje ott van mögöttük, bár mondjuk, hogy hisszük, mégis a történéseket úgy vesszük,

mintha emberektõl indulnának ki. 

Minden körülmény közepette hittel teljes csak az lehet, aki egyetlen hûséget ismer csak: az Ura iránti hûséget. 

Isten hirtelen változást enged meg körülményeinkben és akkor ébredünk rá, hogy hûtlenek lettünk hozzá, 

mert nem ismertük fel, hogy mindent Õ rendezett így. 

Nem láttuk meg, mi volt a célja, és most az a bizonyos eset soha nem fog megismétlõdni az életünkben. 

Mindig itt következik be a hûség próbája. Ha megtanuljuk imádni Istent a szorongató körülmények között, 

két másodperc alatt változtathat rajtuk, amint neki tetszik.

A Jézus Krisztushoz való hûséget nem tartják nagyra manapság. 

A munkához, a szolgálathoz és minden máshoz hûek vagyunk, csak azt ne kérjék tõlünk, 

hogy hûek legyünk Jézus Krisztushoz. 

Sok keresztyén rendkívül türelmetlen, amikor a Jézus iránti hûségrõl beszélnek nekik. 

Urunkat keresztyén munkatársai jobban megfosztják trónjától, mint a világ. 

Istenbõl áldást osztogató gépet csinálnak, Jézus Krisztust pedig besorolják a többi szolga közé.

Nem az a fontos, hogy mi dolgozzunk Istenért, hanem hogy olyan hûségesek legyünk hozzá, 

hogy Õ végezhesse el a munkáját általunk. 

"Számítok rá, hogy a végsõkig szolgáltok nekem, nem panaszkodtok s részemrõl nem vártok magyarázatot." 

Isten úgy akar felhasználni minket, mint ahogyan saját Fiát felhasználta.

A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT❤

"💞Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki"

(1Kor 2,14).

Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, hogy szükségünk van rá.
Pál mondja: "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik..." - akik gazemberek?
Nem, hanem "akik elvesznek, mert bennük e világ istene megvakította a hitetlenek gondolkodását".
Az emberek nagy többsége az erkölcsösséget elérhetőnek tartja saját erejéből, nem érzik szükségét az evangéliumnak.

 
Csak Isten teremti meg ezt a rászorultságot, addig nincs is tudatában az ember ennek, amíg Isten önmagát meg nem bizonyítja.
Jézus mondta: "Kérjetek és adatik nektek!", de Isten nem adhat addig, amíg nem kérünk.
Nem akarja Ő visszatartani ajándékait, de ez a módja annak, hogy a megváltás alapján véghezvigyen dolgokat.

Kérésünk útján Isten elindít olyan folyamatokat és megteremt olyan dolgokat, amik nem léteznek mindaddig, amíg mi nem kérünk.
A megváltás belső valósága az, hogy szüntelenül teremt.
Amint megteremti bennünk Isten életét, éppúgy megteremti mindazt, ami ehhez az élethez tartozik.
Senki sem elégítheti ki azt a hiányérzetet, csak az, aki támasztotta. 

Ez a megváltás értelme - teremt és megelégít.

"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32).
Mi saját megtapasztalásainkat hirdetjük és az emberek érdeklődnek is, de nem ébred fel bennük hiányérzet.

De ha Jézus Krisztus felemeltetik, Isten Szelleme tudatossá teszi bennünk, hogy Őrá van szükségünk.
Az evangélium hirdetése mögött Isten váltságművének teremtő ereje munkálkodik az emberek lelkében.
Soha nem a személyes bizonyságtétel menti meg az embereket. 

"Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek, szellem és élet" (Jn 6, 63).

EGYÉNISÉG❣️

"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét" (Mt 16,24)

Az egyéniség beburkolja a személyes életet.
Az egyéniség csupa könyöklés: elválaszt és elszigetel.
A gyermek életére jellemző és ott helyén is van, de ha összetévesztjük az egyéniséget a személyiséggel, akkor mindig elszigeteltek maradunk. Az egyéniség: az Isten teremtette magház a személyiség védelmére.
El kell törnie, hogy a személyiség előjöhessen belőle és Istennel közösségre juthasson.
Az egyéniség csak utánzata a személyiségnek éppúgy, mint ahogy a testi vágy meghamisítása a szeretetnek.
Isten a magáénak szánta az emberi természetet, az egyéniség pedig a sajátjává alázza le azt.
Az egyéniség jellemző vonása a függetlenség és az önmaga igenlése.
Az egyéniség állandó önérvényesítése minden másnál jobban akadályozza szellemi életünket.
Azért mondod: "Nem tudok hinni", mert utadban áll az egyéniséged.
Az egyéniség soha sem tud hinni, a személyiség sem tudja hitre segíteni.
Figyeld meg magadat, amikor Isten Szelleme munkálkodik benned. Odataszít egyéniséged szélső peremére s itt vagy kimondod: "Nem akarom", vagy alárendeled magad a Szent Szellemnek, és megtöröd egyéniséged magházát, hogy előtörhessen belőle személyiséged.
A Szent Szellem mindig erre szorít téged (Mt 5,23-24):
Az a makacs valami, ami benned nem tud kibékülni testvéreddel: az egyéniséged!
Isten eggyé akar tenni téged önmagával, de nem teheti ezt meg addig, amíg nem vagy kész odaadni neki a magadhoz való jogodat.
"...tagadja meg magát...", azt a jogát, hogy önálló, független legyen: csak akkor van lehetősége a valódi, az isteni életnek a kibontakozásra.

A TERMÉSZETI ÉLET ODAÁLDOZÁSA❣️

"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22)

A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti.
A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben.
Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? 

Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata.
Az Őrendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. 

A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk. Ábrahámnak először oda kellett áldoznia Izmaelt, mielőtt feláldozta Izsákot. 

Többen közülünk szellemi áldozattal akarnak Istennek áldozni, mielőtt odaáldozták volna a természetit. 

Csak egyféleképpen áldozhatunk szellemi áldozattal Istennek: ha testünket odaadjuk élő áldozatul.
A megszentelődés sokkal több, mint csupán a bűntől való szabadulás, azt jelenti, hogy megváltott önmagamat önként kiszolgáltatom Istennek, kerüljön, amibe kerül.

Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. 

A meg nem fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. 

Rosszul járunk, amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. "Engem gyermekkoromban sem fegyelmeztek" - mondod. 

Akkor most kell fegyelmezned magadat.
Ha nem teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod.
Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük. 

De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti számára adott minden ígéretét.

MENJ EL" - FELTÉTEL NÉLKÜL AZONOSULVA VELE

"Egy fogyatkozásod van, eredj el... és jer, kövess engem, felvéve a keresztet" (Mk 10,21)

Ennek a gazdag fiatal embernek az volt a szenvedélyes vágya, hogy tökéletes legyen. 

Amikor meglátta Jézus Krisztust, hasonló akart lenni hozzá. 

Amikor Urunk elhívja tanítványát, soha sem a személyes szentséget helyezi előtérbe, hanem a magamhoz való jogom teljes megsemmisítését és a vele való azonosulást. 

Olyan kapcsolatot vele, amibe semmi más kapcsolat nem fér bele. 

A Lukács 14,26-ban nincs szó megváltásról vagy megszentelődésről, csak feltétlen azonosulásról Jézus Krisztussal. Igen kevesen ismerik közülünk a Jézus iránti átadással feltétlenül velejáró visszavonhatatlan döntést: "Megyek!" "Jézus pedig rátekintett, megkedvelte őt..." 

Jézus tekintete a szívet örökre elszakítja mindentől és mindenkitől. 

Rád is tekintett már Jézus valamikor? Jézus tekintete átformál és átszegez. 

Ott ér utol az Úr tekintete, ahol már meglágyultál Isten iránt. 

Ha kemény és követelődző vagy, makacsul a magad útján jársz és biztos vagy benne, hogy mások tévednek, te nem. Ez azt jelzi, hogy még jó nagy területek vannak benned, amelyeket még nem formált át az Ő tekintete. "Egy fogyatkozásod van..." 

Jézus Krisztus szemszögéből nézve csak egyetlen "jó dolog" van: ha egy vagy vele és semmi nincs közte és közted. "Add el minden vagyonodat..." 

Meg kell üresednem, amíg már nem leszek több, mint csak egy ember, aki a létezéséről tud. 

Teljesen el kell szakadnom mindenféle tulajdonomtól, nem azért, hogy megmentsem a lelkem (ez csak akkor lehet, ha teljesen ráhagyatkozom Jézus Krisztusra) - hanem azért, hogy követhessem Jézust. 

"Jer, kövess engem!" Nekem azon az úton kell járnom, amelyen Ő járt.