2023. október 16., hétfő

A MESTER RENDELETEINEK KULCSA❣️

,,💞Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába" (Mt 9,38)

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka.
Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól.

Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangélizáció kulcsa sem.
Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. "Kérjétek az aratás Urát!"

Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség.
Meg kell látnunk, hogy az imádság a józan ész szempontjából nézve ostobaság.
Jézus Krisztus szemléletmódjában nincsenek "nemzetek", hanem csak a világ.
Hányan imádkozunk "személyre való tekintet nélkül", úgyhogy csak egyetlen személyre, Jézus Krisztusra vagyunk tekintettel?

Az Övé az aratás, amit a nyomorúság és a bűn érlelt meg.
Ez az az aratás, amelybe munkások kiküldéséért imádkozunk. Tele vagyunk gyakorlati tennivalókkal, holott körülöttünk az emberek megértek már az aratásra, mi pedig egyetlen egyet sem aratunk le belőlük, hanem túlfűtött tevékenységgel elpazaroljuk Urunk idejét.
Tegyük fel, hogy eljönne a válság atyád vagy testvéred életében, akkor te mint az Ő aratómunkása betakarítod-e a gabonát Jézus Krisztusnak?
"Ó, csakhogy nekem különleges megbízatásom van!"
Egyetlen keresztyénnek sincs különleges munkája, hanem arra van elhíva, hogy Jézus Krisztus tulajdona legyen.

Szolga, aki nem nagyobb Uránál, és aki Jézus Krisztusnak nem írja elő, hogy mi legyen a szándéka vele.
Urunk hívása nem valamilyen különleges munkára szól;
Ő önmagához szólít. "Kérjétek azért az aratás Urát" és Ő majd irányítja a körülményeket és kiküld titeket.

2023. október 11., szerda

ÉS HA ISTEN HALLGAT❓

"Mikor azért meghallotta, hogy beteg, akkor két napig maradt azon a helyen, ahol volt" (Jn 11,6)
Rád bízta-e már Isten a hallgatását? - hallgatásának mély jelentősége van.
Gondolj a teljes hallgatás napjaira a betániai otthonban! Vannak-e a te életedben is ilyen napok?
 
Megbízhat-e Isten benned, vagy még mindig látható feleletre vársz? Isten megadja neked azokat az áldásokat, amiket kérsz, ha nem akarsz azok nélkül tovább menni, de hallgatása annak a jele, hogy csodálatosan meg akarja magát értetni veled.

- Gyászban jársz Isten előtt, amiért nem kaptál hallható feleletet?
Meg fogod látni, hogy Isten a legbensőségesebb bizalomban részesített - teljes hallgatásával.
Ez nem a reménytelenség, hanem az öröm csendje, mert Ő látta, hogy már nagyobb kijelentést is el tudsz hordozni.

Ha Isten csendet adott neked, dicsőítsd Őt; bele akar kapcsolni téged céljai nagy hajtóművébe. 
Isten felségjoga a felelet időpontját megállapítani. Az idő Istennél nem számít.
Valamikor ezt mondtad: "Kértem Istentől kenyeret és követ adott."
Nem így van, és ma már látod, hogy odaadta neked az élet kenyerét.

Csodálatos Isten hallgatásában az, hogy az Ő csendessége beléd hatol és teljes bizalmat teremt benned: "Tudom, hogy Isten meghallgatott."
A hallgatása bizonyítja! Amíg azt képzeled, hogy Isten akkor áld meg téged, ha válaszol imádságodra, Ő meg is teszi, de addig nem adja meg neked a hallgatás kegyelmét.
Ha Jézus Krisztus elvezethet már téged annak a megértésére, hogy az imádság az Atya dicsőítéséért van, akkor a vele való bizalmas viszonynak első jele - a csend.

2023. október 10., kedd

HOGYAN TUDOM MEG?

Engedelmesség -

"💞Hálát adok neked Atyám..., hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől és kinyilatkoztattad a tanulatlanoknak" (Mt 11,25).

Szellemi kapcsolatunkban Istennel nem lépésről lépésre haladunk előre.
Vagy van kapcsolatunk, vagy nincsen. A bűntől sem fokozatosan tisztít meg Isten, hanem amikor a világosságban vagyunk és a világosságban járunk, tiszták vagyunk minden bűntől. 
Engedelmesség kérdése ez. Amint engedelmeskedünk, tökéletes a kapcsolatunk vele. 
De fordulj el csak egy pillanatra az engedelmességtől, azonnal munkához lát a sötétség és a halál.

Isten kinyilatkoztatásai le vannak pecsételve mindaddig, amíg engedelmességünk által fel nem nyitjuk. Soha nem tudod felnyitni bölcselkedés vagy gondolkozás által. 
De amint engedelmeskedsz, felvillan a fény.

Engedd magadban munkálkodni Isten igazságát úgy, hogy magadba szívod és nem úgy, hogy előráncigálod. Hogy megtudjál valamit, annak egyetlen módja van, ha abbahagyod a találgatást és újjászületsz. Engedj Istennek abban a dologban, amit mutat neked és azonnal megnyílik előtted a következő dolog! Köteteket olvasunk a Szent Szellem munkájáról, pedig ötpercnyi teljes engedelmesség olyan világossá tenné a dolgokat, mint a napfény.

"Gondolom, hogy majd megértem egyszer ezt is." Már most megértheted.
Nem azzal, hogy tanulmányozod, hanem ha engedelmeskedsz.
A legkisebb engedelmesség megnyitja az eget és Isten legmélyebb igazságai a tieid. 
Isten nem jelent ki magáról több igazságot addig, amíg nem vagy engedelmes abban, amit már tudsz.
Vigyázz, nehogy "bölcs és eszes" légy!

2023. október 7., szombat

KIENGESZTELÉS❣️

"💞Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva.
A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan.
A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. 
Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. 

Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét.

A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten "bűnné tette" tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. 
Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett.

Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: 
Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. 

Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. 
Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. 
Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése.

Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.



2023. szeptember 30., szombat

MIVEL BÍZ MEG AZ ELHÍVÁSBAN?

"💞Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő Testéért..." (Kol 1,24).

Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak tekintjük.
Amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri; félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez, amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: 
"Itt vagyok, küldj el engemet!" (Ézs 6,8)

Ez az elhívás nem személyes megszentelődésünkért van, hanem azért, hogy megtört kenyérré és kitöltött borrá legyünk. Isten sohasem sajtolhat bort belőlünk, ha tiltakozunk azok ellen az ujjak ellen, amelyekkel szét akar zúzni.

Ha legalább Isten csak a saját ujjait használná és valami különös módon tenne minket megtört kenyérré és kitöltött borrá! 
De mikor olyan valakit használ fel, akit nem kedvelünk, vagy olyan körülmények közé helyez, amelyekbe nem tudunk beletörődni, és ezek közt sajtol, akkor tiltakozunk. 
Vértanúságunk színhelyét soha sem nekünk kell magunknak kiválasztanunk. 
Hogy valaha is borrá lehessünk, szét kell morzsolódnunk; a szőlőt nem lehet meginni.

A szőlőből csak akkor lesz bor, amikor kipréselik.
Vajon miféle ujjakat és hüvelykszorítót használt fel Isten arra, hogy téged szétzúzzon? 
Vagy te, mint a sima játékgolyó kicsúsztál a kezéből?
Nem vagy még érett, és ha Isten prés alá tett volna, nagyon keserű bor lett volna belőled.

Odaszentelt személyiségnek lenni azt jelenti, hogy természetes életed elemeit Isten jelenléte hatja át és gondviselésszerűen megtöri a maga szolgálatában.
Istennek igazítania kell rajtunk, mielőtt megtört kenyérré lehetünk a kezében.
Maradj kapcsolatban Istennel, engedd, hadd tegye, amit akar!
Akkor Ő olyan bort és kenyeret készít belőled, amely áldására lesz többi gyermekének.

2023. szeptember 29., péntek

HA ELHÍVATÁSUNK TUDATOSSÁ VÁLIK❣️

"💞...mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem"
 (1Kor 9,16)

Könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten elhívása természetfeletti. 
Ha el tudod mondani, hol hallottad meg Isten hívását és mindent, ami csak rá vonatkozik, akkor kérdés, hallottad-e valaha is. Isten hívása nem így jön, mert természetfeletti.
Tudatossá válhat az emberben úgy, mint hirtelen mennydörgés, vagy lassan világosodva, mint a hajnalhasadás. De bárhogyan jön is, mindig van benne valami természetfeletti, amit nem lehet szavakba foglalni; ezt a hívást mindig ragyogás kíséri.

Bármelyik pillanatban tudatossá válhat benned ez a kiszámíthatatlan, természetfeletti, meglepő hívás, ami megragadta az életedet! "Én választottalak titeket."
Az elhívás más, mint a megváltás és megszentelődés. Nem azért hívott el az evangélium hirdetésére, mert megszentelt ember vagy.
Az evangélium hirdetésére szóló elhívás egészen más.
Pál kikerülhetetlen belső kényszernek mondja elhívatását. 
Ha bizonytalanná lett életedben Isten nagy természetfeletti elhívása, nézz bele életkörülményeidbe, kutasd fel, mi az, ahol nem Isten van az első helyen, hanem saját elképzelésed a szolgálatról, vagy saját vérmérsékleti adottságaid.

Pál azt mondta: "Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem!" 
Ő meghallotta Isten hívását, és semmi nem harsoghatta túl ennek a hívásnak az erőteljességét.
Ha Isten hív el valakit, nem számít, milyen visszásak a körülményei. 
Az ő életében mindennek azt kell munkálnia, hogy Isten célja megvalósuljon vele.
Ha beleegyezel Isten terveibe, összhangot teremt nemcsak tudatos életedben, hanem bensőd rejtett mélységeiben is, amit csak Ő tud megközelíteni.

2023. szeptember 28., csütörtök

MENJ EL" - FELTÉTEL NÉLKÜL AZONOSULVA VELE❣️

"💞Egy fogyatkozásod van, eredj el... és jer, kövess engem, felvéve a keresztet" (Mk 10,21)

Ennek a gazdag fiatal embernek az volt a szenvedélyes vágya, hogy tökéletes legyen. 
Amikor meglátta Jézus Krisztust, hasonló akart lenni hozzá.
Amikor Urunk elhívja tanítványát, soha sem a személyes szentséget helyezi előtérbe, hanem a magamhoz való jogom teljes megsemmisítését és a vele való azonosulást. 
Olyan kapcsolatot vele, amibe semmi más kapcsolat nem fér bele.

A Lukács 14,26-ban nincs szó megváltásról vagy megszentelődésről, csak feltétlen azonosulásról Jézus Krisztussal. Igen kevesen ismerik közülünk a Jézus iránti átadással feltétlenül velejáró visszavonhatatlan döntést: "Megyek!" "Jézus pedig rátekintett, megkedvelte őt..." 
Jézus tekintete a szívet örökre elszakítja mindentől és mindenkitől. 
Rád is tekintett már Jézus valamikor?

Jézus tekintete átformál és átszegez. Ott ér utol az Úr tekintete, ahol már meglágyultál Isten iránt. 
Ha kemény és követelődző vagy, makacsul a magad útján jársz és biztos vagy benne, hogy mások tévednek, te nem.

Ez azt jelzi, hogy még jó nagy területek vannak benned, amelyeket még nem formált át az Ő tekintete.
"Egy fogyatkozásod van..." Jézus Krisztus szemszögéből nézve csak egyetlen "jó dolog" van: ha egy vagy vele és semmi nincs közte és közted. "Add el minden vagyonodat..."

Meg kell üresednem, amíg már nem leszek több, mint csak egy ember, aki a létezéséről tud. 
Teljesen el kell szakadnom mindenféle tulajdonomtól, nem azért, hogy megmentsem a lelkem (ez csak akkor lehet, ha teljesen ráhagyatkozom Jézus Krisztusra) - hanem azért, hogy követhessem Jézust.
 "Jer, kövess engem!" Nekem azon az úton kell járnom, amelyen Ő járt.