EGYÉNISÉG❣️

"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét" (Mt 16,24)

Az egyéniség beburkolja a személyes életet.
Az egyéniség csupa könyöklés: elválaszt és elszigetel.
A gyermek életére jellemző és ott helyén is van, de ha összetévesztjük az egyéniséget a személyiséggel, akkor mindig elszigeteltek maradunk. Az egyéniség: az Isten teremtette magház a személyiség védelmére.
El kell törnie, hogy a személyiség előjöhessen belőle és Istennel közösségre juthasson.
Az egyéniség csak utánzata a személyiségnek éppúgy, mint ahogy a testi vágy meghamisítása a szeretetnek.
Isten a magáénak szánta az emberi természetet, az egyéniség pedig a sajátjává alázza le azt.
Az egyéniség jellemző vonása a függetlenség és az önmaga igenlése.
Az egyéniség állandó önérvényesítése minden másnál jobban akadályozza szellemi életünket.
Azért mondod: "Nem tudok hinni", mert utadban áll az egyéniséged.
Az egyéniség soha sem tud hinni, a személyiség sem tudja hitre segíteni.
Figyeld meg magadat, amikor Isten Szelleme munkálkodik benned. Odataszít egyéniséged szélső peremére s itt vagy kimondod: "Nem akarom", vagy alárendeled magad a Szent Szellemnek, és megtöröd egyéniséged magházát, hogy előtörhessen belőle személyiséged.
A Szent Szellem mindig erre szorít téged (Mt 5,23-24):
Az a makacs valami, ami benned nem tud kibékülni testvéreddel: az egyéniséged!
Isten eggyé akar tenni téged önmagával, de nem teheti ezt meg addig, amíg nem vagy kész odaadni neki a magadhoz való jogodat.
"...tagadja meg magát...", azt a jogát, hogy önálló, független legyen: csak akkor van lehetősége a valódi, az isteni életnek a kibontakozásra.

A TERMÉSZETI ÉLET ODAÁLDOZÁSA❣️

"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22)

A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti.
A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben.
Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? 

Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata.
Az Őrendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. 

A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk. Ábrahámnak először oda kellett áldoznia Izmaelt, mielőtt feláldozta Izsákot. 

Többen közülünk szellemi áldozattal akarnak Istennek áldozni, mielőtt odaáldozták volna a természetit. 

Csak egyféleképpen áldozhatunk szellemi áldozattal Istennek: ha testünket odaadjuk élő áldozatul.
A megszentelődés sokkal több, mint csupán a bűntől való szabadulás, azt jelenti, hogy megváltott önmagamat önként kiszolgáltatom Istennek, kerüljön, amibe kerül.

Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. 

A meg nem fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. 

Rosszul járunk, amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. "Engem gyermekkoromban sem fegyelmeztek" - mondod. 

Akkor most kell fegyelmezned magadat.
Ha nem teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod.
Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük. 

De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti számára adott minden ígéretét.

MENJ EL" - FELTÉTEL NÉLKÜL AZONOSULVA VELE

"Egy fogyatkozásod van, eredj el... és jer, kövess engem, felvéve a keresztet" (Mk 10,21)

Ennek a gazdag fiatal embernek az volt a szenvedélyes vágya, hogy tökéletes legyen. 

Amikor meglátta Jézus Krisztust, hasonló akart lenni hozzá. 

Amikor Urunk elhívja tanítványát, soha sem a személyes szentséget helyezi előtérbe, hanem a magamhoz való jogom teljes megsemmisítését és a vele való azonosulást. 

Olyan kapcsolatot vele, amibe semmi más kapcsolat nem fér bele. 

A Lukács 14,26-ban nincs szó megváltásról vagy megszentelődésről, csak feltétlen azonosulásról Jézus Krisztussal. Igen kevesen ismerik közülünk a Jézus iránti átadással feltétlenül velejáró visszavonhatatlan döntést: "Megyek!" "Jézus pedig rátekintett, megkedvelte őt..." 

Jézus tekintete a szívet örökre elszakítja mindentől és mindenkitől. 

Rád is tekintett már Jézus valamikor? Jézus tekintete átformál és átszegez. 

Ott ér utol az Úr tekintete, ahol már meglágyultál Isten iránt. 

Ha kemény és követelődző vagy, makacsul a magad útján jársz és biztos vagy benne, hogy mások tévednek, te nem. Ez azt jelzi, hogy még jó nagy területek vannak benned, amelyeket még nem formált át az Ő tekintete. "Egy fogyatkozásod van..." 

Jézus Krisztus szemszögéből nézve csak egyetlen "jó dolog" van: ha egy vagy vele és semmi nincs közte és közted. "Add el minden vagyonodat..." 

Meg kell üresednem, amíg már nem leszek több, mint csak egy ember, aki a létezéséről tud. 

Teljesen el kell szakadnom mindenféle tulajdonomtól, nem azért, hogy megmentsem a lelkem (ez csak akkor lehet, ha teljesen ráhagyatkozom Jézus Krisztusra) - hanem azért, hogy követhessem Jézust. 

"Jer, kövess engem!" Nekem azon az úton kell járnom, amelyen Ő járt.

 

SZELLEMI ERÕNK ÖSSZPONTOSÍTÁSA❣️

"...csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében..." (Gal 6,14)

Ha Isten erejét, azaz Jézus feltámadott életét kívánnád megismerni halandó t

estedben, akkor mélyen bele kell gondolnod Isten tragédiájába.
Hagyd abba, hogy saját érdekedben felkutasd szellemi életed jelenségeit, mindentõl szabadon mélyedj el szellemben Isten tragédiájába és azonnal ott lesz benned Isten ereje!
"Térj vissza hozzám" (Ézs 45,22), figyelj a valóságos forrásra, akkor majd Isten ereje ott lesz benned.
Elveszítjük az erõt, ha nem helyes irányba figyelünk.
A kereszt hatalmából van üdvösségünk, megszentelõdésünk és gyógyulásunk, de ezek közül egyiket sem kell hirdetnünk, csak Jézus Krisztust, a megfeszítettet.

Jézus - ha Õt hirdetjük - maga elvégzi munkáját. Összpontosíts az isteni középpontra igehirdetésedben, akkor hallgatóid nem lesznek többé ugyanazok, még ha nem ügyeltek is rád. 

Ha a magamét mondom, az nem jelent neked többet, mint ha te is a magadét mondod nekem.
De ha Isten igazságáról beszélek, késõbb rád talál és velem is ez történt. 

A szellemi erõ nagy középpontjára, a keresztre kell összpontosítanunk magunkat, hogy bekapcsolódjunk ebbe a központba, melyben minden hatalom egyesül, és akkor felszabadul számunkra az erõ. 

Vannak olyan megszentelõdési mozgalmak és szellemi élményeket hajhászó összejövetelek, ahol nem Krisztus keresztje áll a figyelem középpontjában, hanem a kereszt hatásai.

Ma élesen bírálják a gyülekezetek erõtlenségét és ez a bírálat jogos. 

De gyengeségünk egyik oka, hogy nem a szellemi erõre összpontosítjuk a figyelmünket.
Nem tudunk eléggé behatolni a Golgota tragédiájába és a megváltás jelentõségébe.

ISTEN BOCSÁNATA❣️

"💞A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint." (Ef 1,7).

Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol nincs helye az ilyen gondolkozásnak. 

Isten egyetlen alapon bocsáthat meg nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. 

Más indokot keresni a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. 

Isten csak Krisztus keresztje által bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá!

Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába került. 

Lehet, hogy a hit egyszerűségével elfogadjuk a bűnbocsánatot, a Szent Szellem ajándékát és megszentelődésünket, de elfelejtjük, milyen iszonyú nagy árat fizetett Isten azért, hogy mindez a mienk lehessen. A bűnbocsánat a kegyelem isteni csodája. 

Jézus Krisztus keresztje volt az ára annak, hogy Isten megbocsáthassa a bűnt és mégis szent Isten maradjon.

Soha ne fogadj el olyan nézetet, amely Isten Atya voltára hivatkozva elhomályosítja a megváltást.
A kijelentés azt mondja Istenről, hogy nem bocsáthat meg.
Saját természetének mondana ellene, ha megtenné.
Egyetlen módon nyerhetünk bocsánatot, ha a kiengesztelés visszavisz minket Istenhez. 

Isten bocsánata csak a természetfeletti birodalomban természetes.
A megbocsátás csodájához képest a megszentelődés megtapasztalása csekély.

A megszentelődés egyszerűen a bűnbocsánat csodálatos kifejeződése az emberi életben.
Az emberben a legmélyebb hálát Isten iránt a bűnbocsánat ébreszti.
Pál soha nem tudott betelni ezzel a csodával.
Amikor végre rájössz, mibe került Istennek, hogy megbocsáthasson, Isten szeretete úgy megragad, mintha satuba lennél szorítva.

BELSÕ SZABADSÁG ÁLTAL GYÕZÜNK❣️

"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek..." (Jn 8,36)

Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: 

"Nem tudom megtenni." 

A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. 

A személyiség egyre többet és többet kíván Istenbõl, ilyennek vagyunk teremtve. 

Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. 

De a bûn és az egyéniségünk visszatart. Isten megszabadít a bûntõl, egyéniségünktõl nekünk kell megszabadulnunk azáltal, hogy természeti életünket átadjuk Istennek és feláldozzuk, míg engedelmesség által át nem változik szellemi életté.

Isten figyelemre sem méltatja természettõl való egyéniségünket szellemi életünk kifejlõdésében. 

Parancsa egyenesen keresztülhúzza természeti életünket és vigyáznunk kell, hogy Isten mellé álljunk, vele tartsunk, nehogy szembe kerüljünk vele és így szóljunk: "Ezt nem tudom megtenni!" 

Isten nem akar zablával rászorítani, nekünk kell magunkat megfegyelmezni. 

Nem Isten ejti foglyul gondolatainkat és képzeletünket, nekünk magunknak kell ezt megtennünk. 

Ne mondj ilyet: "Ó, Uram, gondolataim ide-oda kalandoznak!" 

Ne engedd meg ezt! Szakadj el egyéniséged zsarnokságától és szabadulj fel személyiséggé!

"Ha a Fiú megszabadít..." A "Fiú" helyett ne mondj "Megváltó"-t. 

A Megváltó a bûntõl szabadít meg; itt azonban arról a szabadságról van szó, amire a Fiú szabadít fel.
Errõl beszél Pál a Galata 2,20-ban: "Krisztussal együtt megfeszíttettem". 

Természetes egyéniségét hagyta megtörni és személyisége eggyé lett Urával; nem beleolvadt, hanem eggyé lett vele. "Valósággal szabadok lesztek!"
Szabadok legbensõbb lényetekben, szabadok belülrõl.
Mi inkább a magunk erejével akarunk élni, minthogy Jézussal eggyé válva, tõle nyerjük az erõt.

AZ ÖRÖK CÉL❣️

"Én magamra esküszöm, mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedted... megáldván megáldalak téged..." (1Móz 22,15-19).

Ábrahám eljutott odáig, ahol Isten igazi természetével került kapcsolatba; most érti meg Isten valóságát.
"Célom Isten maga..., minden áron, Uram, és minden úton." "Minden áron és minden úton" azt jelenti, hogy semmit sem magunk választunk ki azon az úton, amelyen Isten a célhoz vezet.
Amikor Isten szól - és Õ a bennem lévõ természetéhez szól -, akkor már nincs többé lehetõség a kérdezõsködésre: annak egyetlen következménye az azonnali engedelmesség.
Amikor Jézus azt mondja: "Jöjj!" - akkor egyszerûen megyek. Ha Õ azt mondja "engedd el ezt", akkor elengedem, ha õ azt mondja "bízz Istenben ezzel a dologgal kapcsolatban", akkor bízom. Mindezek a megnyilvánulások azt bizonyítják, hogy bennem van Isten természete.
Hogy Isten kijelenthesse önmagát nekem, azt nem az Õ lénye határozza meg, hanem az enyém.
"Mert én hitvány s földhözragadt vagyok,
Azért nem látom utad magasabbnak..."
Az engedelmesség iskolájában járva jutok el oda, ahol Ábrahám volt és akkor meglátom, kicsoda Isten!
Addig nem lehet valóságos Istenem, amíg Jézus Krisztusban szemtõl szembe nem állok vele, de akkor tudom, hogy "az egész világon rajtad kívül nincs senki, Uram, senki sincs, csak Te!"
Isten ígéretei nem érnek nekünk semmit addig, amíg engedelmesség által meg nem értjük Isten természetét. Háromszázhatvanötször elolvasunk valamit a Bibliában, mégsem jelent semmit, míg aztán hirtelen meglátjuk, mit akar Isten mondani, mert valamilyen részletkérdésben engedelmeskedtünk neki és az Õ lénye azonnal megnyílt elõttünk.
"Isten minden ígérete Õbenne lett igen és Õáltala ámen" (2Kor 1,20).
Engedelmességbõl születik az "igen".
Amikor életünk engedelmességével mondunk "áment" egy ígéretre, akkor lett az az ígéret a mienk.