A SZOLGÁLAT LEMONDÁSA❣️

https://www.youtube.com/watch?v=hXOCxsNRRVw

"💞Még ha ti, akiket én igen szeretek, kevésbé szerettek is engem" (2Kor 12,15)

A természetes szeretet viszonzást vár, de Pál így szól: Nem bánom, hogy szerettek-e vagy nem; 

kész vagyok magamat megszegényíteni teljesen, nem annyira a ti érdeketekben, hanem azért, 

hogy Istenhez juttathassalak.

 "Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek"

(2Kor 8,9).

Pál is egészen így gondolkozott a szolgálatról:
"Nem bánom, akármilyen különcködésnek tűnik, ahogyan odaadom magam, boldogan teszem."
Ez volt Pál öröme. A gyülekezet eszménye Isten szolgájáról nem azonos Jézus Krisztus elgondolásával.
Az Ő elgondolása ez: úgy szolgáljunk neki, hogy egymásnak szolgáljunk. 

Aki az Ő királyságában legnagyobb akar lenni, annak azt mondja, hogy legyen mindenkinek a szolgája. 

A szent igazi próbája nem az Ige hirdetése, hanem, hogy megmossa tanítványtársai lábait.

Azaz olyan dolgokat végezzen el, amiket az emberek semmibe vesznek, Isten szemében azonban értékesek. 

Pálnak gyönyörűség volt odaáldoznia magát Istennek másokkal kapcsolatos céljáért: 

nem törődött azzal, hogy neki ez mibe kerül. 

Mi anyagi megjegyzésekkel állunk elő: "Ha Isten oda küldene engem - ugyan mennyi lesz a fizetés? 

Milyen az éghajlat? Hogyan gondoskodnak majd rólam? 

Utóvégre az embernek mindezzel törődnie kell!" 

Mindez annak a jele, hogy fenntartással szolgálunk Istennek. Pálnak nem voltak fenntartásai!

Pál életének gyújtópontjában megvalósult Jézus Krisztus elgondolása az újszövetségi szentről: 

nem csupán az evangéliumot hirdeti, hanem mások életének táplálására megtört kenyérré és kiöntött borrá lett Jézus Krisztus kezében.

AZ ÁLDOZAT ÖRÖME❣️

"💞Én pedig nagy örömest áldozom és esem áldozatul a ti lelketekért" (2Kor 12,15)

Amikor Isten Szent Szelleme szívünkbe töltötte Isten szeretetét, önként kezdjük azonosítani magunkat Jézus Krisztusnak az emberek iránti érdeklődésével.

Ő pedig mindenféle ember iránt érdeklődik, bárki legyen is az. 

Nincs jogunk ahhoz, hogy az Úr szolgálatában érzéseink vezessenek; ez az egyik legnagyobb próbája Jézus Krisztussal való kapcsolatunknak.

Az az áldozat öröme, hogy önként leteszem az életemet barátomért. 

Nem dobom el magamtól az életet, hanem odaadom önként érte és másokért, akik iránt Ő érdeklődik - de sohasem egy ügy érdekében. Pál odaadta magát arra az egyetlen célra, hogy embereket nyerjen meg Jézus Krisztusnak.

Pál mindig az Úr Jézushoz vonzotta az embereket, sohasem önmagához. 

"Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megtartsak némelyeket" (1Kor 9,22).

Amikor valaki azt állítja, hogy neki egyedül Isten számára kell egyre szentebb életet élnie, 

az nem lehet hasznára embertársainak. 

Az ilyen ember szobortalapzatra állítja fel önmagát - távol a hétköznapi élet forgatagától.

Pál odaszentelt személyiség lett: bárhova ment, Jézus Krisztus felhasználhatta az életét. 

Sokan csak saját céljaik után futnak, így Jézus Krisztus nem veheti hasznát az életüknek. 

Ha odaszenteltük magunkat neki, nincsenek többé saját céljaink a szolgálatban.

Pál megmondta: ő tud mások "lábtörlője" lenni érzékenykedés nélkül, mert életének fő indítórugója az volt, hogy Jézusnak szentelte oda magát. 

Mi készek vagyunk olyan dolgokra, amelyek minket emelnek ki szellemileg - nem pedig Jézus Krisztust.

 "Kívánnám, hogy én magam átok legyek... az én testvéreimért" (Róm 9,3). 

Talán képtelen túlzás ez? Annak, aki szeret valakit, nem túlzás így beszélni.
Pál pedig szerette Jézus Krisztust teljes szívéből.

ELTÖKÉLTE MAGÁT A SZOLGÁLATRA❣️

"💞Az Ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon" (Mt 20,28).

Pál ugyanúgy fogja fel a szolgálatot, mint Urunk:
"Én tiköztetek olyan vagyok, mint aki szolgál" és "Úgy tekintsen minket az ember... mint Krisztus szolgáit tiértetek" (1Kor 4,1).

Nekünk az az elképzelésünk, hogy a szolgálatra elhívott ember más emberektől eltérően, különleges életformára is el van híva. Jézus Krisztus szerint arra van elhíva, hogy mások "lábtörlője" legyen; szellemi vezetőjük, de sohasem felettesük. "Tudok megaláztatni is" - mondja Pál (Fil 4,12).

A szolgálatról így gondolkozik:
"Erőm fogytáig adom magam értetek; dicsérhettek vagy szidalmazhattok: nekem teljesen mindegy."
Amíg van egyetlen emberi lény, aki nem ismeri Jézus Krisztust, adós vagyok neki a szolgálattal mindaddig, amíg meg nem ismeri. 

Pál szolgálatának fő hajtórugója nem az emberek, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretet.

Ha az emberiség javáért szánjuk oda magunkat, csakhamar felőrlődünk és összetörik a szívünk, mert az emberek sokszor hálátlanabbak a kutyánál. De ha az Isten iránti szeretet indít, akkor a hálátlanság nem akadályozhat meg abban, hogy szolgáljunk embertársainknak.
Pál átélte, hogyan birkózott meg vele Jézus Krisztus és ez a titka annak, hogy ő is odaszánta magát mások szolgálatára.

"Előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam" (1Tim 1,13).

- Többé nem törődöm azzal, hogyan bánnak velem az emberek: mert sohasem lehetnek olyan durvák és rosszindulatúak irántam, mint én voltam Jézus Krisztus iránt. 

Amikor rájövünk, hogy Jézus Krisztus úgy szolgál nekünk, hogy aljasságunk, önzésünk és bűneink megsemmisüljenek, akkor többé semmi sem tántoríthat meg abban az elhatározásunkban, hogy Őérte szolgáljunk mi is másoknak.

https://www.youtube.com/watch?v=-do4aAfGXrw

A SZELLEMI ÁLLHATATOSSÁG ISKOLÁJA❣️

"💞Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten" (Zsolt 46,11)

Az állhatatosság több, mint puszta kitartás; azt jelenti: kitartunk azzal a feltétlen bizonyossággal, hogy megtörténik az, amit várunk. 

Az állhatatosság több, mint szívós ragaszkodás, mert fakadhat abból a gyengeségből is, hogy a leeséstől rettegünk. 

Az állhatatosság annak az embernek a legnagyobb erőfeszítése, aki visszautasítja még a gondolatát is annak, hogy hőse legyőzhető.

A tanítvány nem attól fél a legjobban, hogy kárhoztatni fogják, hanem hogy Jézus Krisztust legyőzhetik, és mindaz, amiért Ő síkra szállt: a szeretet, az igazságosság, a megbocsátás, az emberek iránti jóakarat - végül mégsem győz; mindez olyan, mint a délibáb. 

Ilyenkor hív fel az Úr szellemi állhatatosságra, hogy ne tétovázzunk és ne tétlenkedjünk, hanem nyugodtan dolgozzunk tovább azzal a bizonyossággal, hogy Isten legyőzhetetlen.

Ha talán éppen most csalódtunk reménységünkben, ez csak azt jelenti, hogy tisztuláson megyünk át.
Nincsen olyan nemes dolog a világon, amit valaha remélt vagy álmodott az ember, ami be ne teljesednék.
Az élet egyik legnagyobb feszültsége az Istenre-várás.
"Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet..." (Jel 3,10).
Maradj szellemileg állhatatos!

HAJTOTT-E MÁR A SZERETET ŐÉRTE❓

"💞Jó dolgot cselekedett énvelem" (Mk 14,6)

https://www.youtube.com/watch?v=lSUSTuTwyXk

Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. 

Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, 

akkor egyáltalán nem szeretet. 

Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete.

Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, 

vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? 

Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki?
Vagy csak ábrándozom az Ő váltságának nagyságáról, pedig ezalatt egy sereg tennivalót elvégezhetnék?

Nem istenien nagyszerű, csodának tekinthető dolgokból, hanem közönséges, egyszerű emberi dolgok elvégzéséből láthatja meg Isten, hogy valóban odaszenteltem magamat neki. 

Felébresztettem-e már valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést, amit betániai Mária?

Néha mintha arra várna Isten, vajon tanújelét adjuk-e valamiben iránta érzett tiszta, hamisítatlan, 

igaz szeretetünknek. Az Istennek átadott élet többet ér a személyes szentségnél.

A személyes szentség középpontja a saját tisztaságunk; gondosan ügyelünk arra, 

nehogy megbántsuk Őt azzal, ahogyan járunk, szólunk, vagy a megjelenésünkkel. 

De a teljes szeretet kiűzi mindezt, amikor igazán odaszenteljük magunkat neki. 

Meg kell szabadulnunk attól a beállítottságtól, hogy "hasznos vagyok".

Meg lehetünk győződve róla, hogy nem vagyunk azok; ezzel megközelítjük az igazságot. 

Sohasem a hasznosság a kérdés, hanem az, hogy magának Istennek mit érünk.
Ha átadtuk magunkat neki, Ő állandóan munkálkodik rajtunk keresztül.

A KEZDEMÉNYEZÉS A MERENGÉS ELLENSZERE❣️

"💞Keljetek fel, menjünk el innen!" (Jn 14,31)

Helyes, ha eltűnődünk azon, hogyan végezzünk el valamit rendesen. 

De az már baj, ha a tett helyett tűnődünk.
Miután Urunk ilyen csodálatos dolgokat mondott tanítványainak, azt várnánk, hogy a csendességbe küldi őket, elmélkedni a hallottak felett.
De Urunk sohasem engedte őket elmerengeni "a holdfényben".
Amikor azért keressük Istennel a kapcsolatot, hogy megértsük kívánságát, ezen eltűnődhetünk, 

de ha időnket álmodozásra pazaroljuk akkor is, amikor Isten megmondta, hogy mit tegyünk: 

ez már helytelen és soha nincs rajta Isten áldása. Isten ilyenkor azzal kezdi, hogy oldalba löki az álmodozót és ráparancsol: ne ülj, ne is állj, hanem indulj!

Ha nyugodtan várunk Isten előtt és Ő megmondta: "Jertek el... puszta helyre" (Mk 6,31), 

akkor az ilyen elmélkedés rendben van, mert az a célja, hogy visszazökkentsen Isten akaratának kerékvágásába.

De amikor Isten már szólt, őrizkedj az álmodozástól.
Hadd legyen Ő minden örömöd, álmod, gyönyörűséged forrása, de aztán szedd a sátorfádat és engedelmeskedj szavának!
Amikor szerelmes vagy, nem ülsz le merengeni kedvesedről, hanem tenni akarsz érte valamit.
Jézus Krisztus is ezt várja tőlünk.

Ha Isten parancsa után is csak tépelődünk és merengünk, ez annak a jele, hogy nem bízunk benne.

https://www.youtube.com/watch?v=0jK6eMFnRXY

A KEZDEMÉNYEZÉS, MINT A ROBOT ELLENSZERE❣️

https://www.youtube.com/watch?v=i4jX9YZNKqs

"💞Kelj fel, világosodjál!" (Ézs 60,1)

Az első lépést úgy kell megtennünk, mintha nem is volna ott Isten. 

Hiába várjuk, hogy Isten segítsen, nem teszi meg. De mihelyt elindulunk, meglátjuk, hogy Ő jelen van.
Ha Isten indít, az első lépés, a kezdeményezés, erkölcsi jellegű: meg kell tenned, nem szabad lustán heverned, mint egy darab fa. Ha igazán akarunk "felkelni és megvilágosodni", akkor a robotnak tűnő munkát isteni fényben kezdjük látni.

Az ilyen robotmunka a jellem egyik legfinomabb próbaköve.
A hétköznapi piszkos munka nagyon távol áll eszményeinktől, és amint felvesszük ezt a munkát, kiderül azonnal, hogy valódi-e szellemi életünk.

Olvasd el János 13. fejezetét.

Itt a testté lett Isten mossa meg a halászok piszkos lábait és azt mondja:
"Ha én, az Úr és Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait."

A robotmunkát csak isteni ihletéssel és Isten világosságában tudjuk elvégezni. 

Vannak emberek, akik úgy végeznek el bizonyos munkát, hogy a mód, ahogyan végzik, örökre megszenteltté teszi azt. 

Lehet az a legközönségesebb munka; mégis, ahogyan elvégezték, az azt egészen mássá tette. 

Amikor az Úr tesz valamit rajtunk keresztül, akkor azt mindig át is alakítja. 

Emberi testünket is magára vette, átalakította és ezáltal minden szentje számára a Szent Szellem templomává tette.