ÉREZTED-E AZ ÚR OKOZTA FÁJDALMAT❓

"💞Harmadszor is mondta neki: Szeretsz-e engem?" (Jn 21,17)

Érezted-e valaha, milyen mély fájdalmat okoz az Úr, ha lelked mélyén elevenedre tapint, oda, ahol érzékenységed lakik?
Az ördög sohasem sebez meg ott, sem a bűn, sem az emberi szeretet; Isten Igéjén kívül semmi sem hatol keresztül addig a mélységig. "Péter megszomorodott, hogy harmadszor is mondotta néki..." Kezdett rájönni arra, hogy az élete a maga valójában, lényegében Jézusnak volt odaszánva, 

és kezdte megérteni, mit jelent ez a türelmes kérdezgetés.
A legcsekélyebb önámítás sem maradt meg Péter lelkében, soha többé nem csapta be magát. 

Nem voltak többé szenvedélyes kitörései, sem fölényeskedő bátorság vagy túláradó érzelmek. 

Kijelentésként fedezte fel, mennyire szereti az Urat és csodálkozva mondta: "Uram, te mindent tudsz!" Kezdte észrevenni, mennyire szerette Jézust, de már nem mondta, hogy "nézd csak ezt, meg azt..." - hogy ezzel a szeretetét bizonygassa.
Az Úr kérdései lelepleznek engem önmagam előtt. Péter önmagában ismerte fel, mennyire szereti az Urat, többé semmi más nem létezett neki sem égen sem földön, csak az Úr Jézus. 

De ezt mindaddig nem tudta, amíg át nem járták szívét Jézus Krisztus vizsgáztató, sebet ütő kérdései.
Milyen türelmesen, határozottan és ügyesen bánik Jézus Krisztus Péterrel! 

Sohasem tesz fel idő előtt kérdéseket. Téged is csak ritkán - talán csak egyszer - von félre egy sarokba, hogy kikerülhetetlen kérdéseivel megsebezzen. 

Akkor ismered fel, hogy iránta való szereteted sokkal mélyebb, mintsem hogy fogadkozással bizonyíthatnád.

https://www.youtube.com/watch?v=D7IVIfsASoA

A KIKERÜLHETETLEN KÉRDÉS❣️

"💞Szeretsz-e engem?" (Jn 21,17)

,,Péter most már nem fogadkozik,, (Mt 26,33-35). 

A természetes egyéniség fogadkozik és ígérget. A személyiség szeretete azonban csak akkor mutatkozik meg, amikor Jézus Krisztusnak ez a kérdése fájdalmat okoz neki. 

Péter azelőtt úgy szerette Jézust, amint a természetes ember szereti a jó embert. 

Ez a vérmérséklet szerinti szeretet. 

Lehet, hogy mélyen gyökerezik az egyéniségben, de a legmélyén mégsem érinti meg a személyiségét. 

Az igazi szeretet sohasem fogadkozik. Jézus Krisztus mondta: "Ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt" (Mt 10,32), vagyis aki nem csupán szóval vallja meg szeretetét, hanem mindazzal, amit tesz. 

Amíg ez a fájdalom nem hatol mélyre, amíg ki nem józanít minden önámításunkból, addig Isten Igéjének még nincs hatalma felettünk. Isten Igéje úgy tud sebezni, ahogy a bűn soha, mert a bűn eltompítja érzéseinket. Az Úr kérdése elmélyíti ezt az érzést és az elképzelhető leghevesebb fájdalmat okozza. 

Nemcsak természetünk vonalán, hanem mélyen, a személyiségünkben is megsebez. 

Az Úr Igéje olyan mélyre hat, hogy a lelket elválasztja a szellemtől, vagyis semmi ámítást nem tűr meg. 

Nem lehet lágy érzelmességgel fogadni az Úr kérdését, nem mondhatsz neki kedves szavakat, amikor egyenesen hozzád fordul, mert a seb túlságosan fáj, annyira, hogy minden egyéb aggodalmunkat kioltja.

Amikor az Úr az ő Igéjével utoléri gyermekét, fájdalmat okoz, de ahol megsebez, ott ki is jelenti magát.

https://www.youtube.com/watch?v=ZuURf9tLKRo

MOST HISZITEK❓

"💞Erről hisszük... Felelt nékik Jézus: Most hiszitek?" (Jn 16,30-31)

"Most hisszük!" - Jézus megkérdezi: "Valóban hiszitek?"
"Íme eljön az óra, amikor egyedül hagytok engem."
Nem egy keresztyén munkás hagyta már magára Jézus Krisztust és a saját kötelességérzésétől, 

vagy a szükségérzettől hajtva fogott neki a munkának a maga feje szerint. 

Ennek az az oka, hogy nincs bennünk Jézus feltámadt élete. 

A lélek elvesztette bensőséges kapcsolatát Istennel, mert a saját elképzeléseire támaszkodott.

Nem bűn ez, nem is von büntetést maga után; de amikor a lélek rájön, hogy így önmagát akadályozta meg Jézus Krisztus megértésében és annyi bonyodalmat, aggodalmat és nehézséget szerzett magának, akkor szégyenkezve és összetörve kell visszatérnie az Úrhoz.

Sokkal mélyebbre leszállva, bizalmunkat Jézus feltámadott életére kellene építeni. 

Meg kellene szoknunk, hogy mindent állandóan Őhozzá szabjunk; ehelyett azonban "józan eszünk" szerint döntünk, Istentől pedig azt kérjük, hogy erre adja rá áldását. 

De az ilyen munkát Ő nem áldhatja meg.

Ez kívül esik az Ő királyi uralmán, elszakadt az igazi valóságtól. Ha kötelességből teszünk valamit, olyan irányelv szerint cselekszünk, amely ellentétes Jézus Krisztussal.

"Magasabb rendű személynek" tartjuk magunkat és így szólunk: 

Nekem ebben az ügyben ezt meg ezt kell tennem! Így saját kötelességérzetünket ültetjük trónra Jézus feltámadt élete helyett. 

Ő nem azt mondta, hogy lelkiismeretünk vagy kötelességérzetünk világosságában járjunk, hanem hogy "járjunk világosságban, amint Ő maga a világosságban van" (1Jn 1,7).

Amikor kötelességérzetből teszünk valamit, azt meg tudjuk indokolni, de amikor iránta való engedelmességből cselekszünk, akkor az érvelés lehetetlen.
Emiatt a szent könnyen nevetségessé válhat, nem értik meg. De ezt nem is várja el. Csak Urára néz.

https://www.youtube.com/watch?v=ziup84m_Cv4

MIT KÍVÁNSZ, MIT TEGYEN AZ ÚR ÉRTED?

"💞Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön!" (Lk 18,41)

Mi az, ami nemcsak téged zavar meg, hanem te is zavart okozol vele? 

Mindig olyasmi, amivel egymagad nem tudsz megbirkózni. "És sokan rátámadtak, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltozott..." (Mk 10,48).

 
Addig maradj ebben a zavaros helyzetben, amíg szemtől szembe nem kerülsz magával az Úrral; 

ne istenítsd a józan eszedet.

Amikor Jézus megkérdezi: "Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?" - mégpedig ebben a most rád nehezedő, megoldhatatlannak látszó helyzetben, emlékezz rá, hogy Ő nem a megszokott módon, hanem a maga természetfeletti módján munkálkodik.
Nézd, mennyire határt szabsz az Úrnak, ha csak annyira emlékezel vissza, amennyit a múltban tehetett érted: tovább sohasem jutottam ennél, és nem is fogok soha - ennek következtében nem is kérjük tőle, amire szükségünk van. Nevetséges arra kérni Istent, hogy ezt megtegye - mondod. 

Ha valami lehetetlen, éppen azért kell kérnünk.
Ha nem lehetetlen, akkor nem is igazi nehézség. Isten kész megtenni a teljesen lehetetlent.
Ez az ember visszanyerte a látását.
Neked az a leglehetetlenebb, hogy annyira eggyé legyél az Úrral, hogy semmi se maradjon meg régi életedből.
Ő kész megtenni, ha kéred. De el kell jutnod odáig, hogy hiszel benne, a Mindenhatóban.
Nem abban kell hinned, amit Ő mond, hanem benne magában. 

Ha csak azt vizsgáljuk meg, amit mondott, akkor soha nem fogunk hinni.
Amikor a valóságban meglátjuk Jézust: Ő megteszi a lehetetlent - olyan magától értetődően, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Verejtékes küzdelmünk saját szívünk makacs ostobaságának következménye.
Nem akarunk hinni, nem akarjuk felégetni a hidat magunk mögött, inkább gyötrődünk.

MEGSZEGÉNYÍTED JÉZUS SZOLGÁLATÁT❣️

"💞Hol vennéd tehát az élõ vizet?" (Jn 4,11)

"A kút mély!" - még sokkal mélyebb, mint amilyennek a samáriai asszony gondolta! 

Gondolj az emberi természet, az emberi élet, a saját magadban levõ "kút" mélységére! 

Te is annyira megszegényítetted Jézus szolgálatát, hogy Õ már semmit sem tehet? 

Tegyük fel, hogy feneketlen szenvedés kútja van a szívedben; és Jézus jön és szól: 

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27). 

Te mégis a válladat vonogatod és így felelsz: "Uram, ez a kút nagyon is mély, ebbõl nem tudsz nyugalmat és vigasztalást meríteni". - Nem is onnan akar meríteni. Mindezt fentrõl hozza neked. 

Az emberi természet kútjából Jézus nem merít semmit. 

Korlátot emelünk Izráel Szentje elé, ha - megemlékezve arról, amit a múltban tehetett értünk - azt mondjuk: "Persze, nem várhatom, hogy még ezt is megtegye." 

Nekünk, Jézus tanítványainak, éppen azokról a dolgokról kellene elhinnünk, hogy megteszi, amelyekhez az Õ mindenható erejére van szükség. 

Megszegényítjük az Õ szolgálatát, amint elfelejtjük, hogy Õ mindenható - és ennek az oka bennünk van és nem Õ benne. Készek vagyunk igénybe venni könyörületét és vigasztalását, de mindenható hatalmát már nem.

Azért vagyunk olyan szánalmas példányai a keresztyénségnek, mert nincs mindenható Krisztusunk. Vannak keresztyén tulajdonságaink és tapasztalataink, de nem bízzuk rá magunkat egészen Jézus Krisztusra. Amikor nehéz körülmények közé jutunk, megszegényítjük az Úr szolgálatát az ilyen beszéddel: "Bizonyára nem tehet semmit." 

Aztán keservesen fúrunk le a mélybe és magunk próbálunk vizet szerezni. 

Õrizkedj attól, hogy visszasüllyedve a hitetlenségbe elégtétellel kijelentsd: "Ezt nem lehet megtenni." Nagyon jól tudod, hogy lehet, ha Jézusra nézel. Tökéletlenséged kútja nagyon mély, de szedd össze minden erõdet és nézz Õreá!

https://www.youtube.com/watch?v=Z2JF6vPlsc8

KICSINYES AGGÁLYOK JÉZUSSAL SZEMBEN❣️

"💞Uram, nincs mivel merítened" (Jn 4,11)

Mélyen érint engem az a csoda, amiről Isten beszél, de azt már igazán nem várhatja tőlem, 

hogy életem apró részletkérdéseiben meg is valósítsam.

Amikor meglátjuk Jézus Krisztus érdemeit, talán a kegyes fölény magatartásával mondjuk: 

eszményeid magasztosak és mélyen hatnak ránk, de a mindennapi életben megvalósíthatatlanok.

Mindegyikünk így gondolkozik Jézus Krisztusról saját élete egyes részletkérdéseivel kapcsolatban. 

Jézussal szemben az ilyen aggályoskodás az olyan mulatságos kérdésekből indul ki, 

amelyeket némelyek akkor tesznek fel nekünk, amikor Istennel eltervezett vállalkozásainkról beszélünk.
"Honnan veszed a pénzt hozzá? Hogyan gondoskodnak majd rólad?" 

De támadhatnak bennünk is, ha megmondjuk Jézusnak, hogy a mi esetünk kissé mégis túl nehéz neki.
Nagyon szép ezt mondani: "Bízzatok az Úrban", de az embernek élnie kell, és Jézusnak nincs mivel merítenie, nincs amiből megadja mindezt.

Őrizkedj attól a kegyes csalástól, amely így szólal meg benned: 

"Nem Jézus miatt aggályoskodom, csak önmagam iránt vagyok bizalmatlan."
Önmagunkkal szemben nem szoktak aggályaink lenni; pontosan tudjuk, mire nem vagyunk képesek, 

de Jézusban kételkedünk! Szinte fáj az a gondolat, hogy Ő megteheti, amit mi nem tudunk megtenni.
Aggályaim onnan erednek, hogy magamat átkutatva akarom kitalálni: ugyan hogyan viheti Ő ezt véghez? 

Kérdéseim saját hitványságom mélységeiből fakadnak.
Ha felfedezem magamban ezeket a kétségeket, hozzam világosságra is és valljam be:
"Uram, kételkedtem benned, nem hittem, hogy bölcsességed mélyebb, mint az enyém; nem hittem, hogy mindenható hatalmad sokkal nagyobb, mint amennyit én véges értelmemmel felfoghatok."

A SZOLGÁLAT LEMONDÁSA❣️

https://www.youtube.com/watch?v=hXOCxsNRRVw

"💞Még ha ti, akiket én igen szeretek, kevésbé szerettek is engem" (2Kor 12,15)

A természetes szeretet viszonzást vár, de Pál így szól: Nem bánom, hogy szerettek-e vagy nem; 

kész vagyok magamat megszegényíteni teljesen, nem annyira a ti érdeketekben, hanem azért, 

hogy Istenhez juttathassalak.

 "Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek"

(2Kor 8,9).

Pál is egészen így gondolkozott a szolgálatról:
"Nem bánom, akármilyen különcködésnek tűnik, ahogyan odaadom magam, boldogan teszem."
Ez volt Pál öröme. A gyülekezet eszménye Isten szolgájáról nem azonos Jézus Krisztus elgondolásával.
Az Ő elgondolása ez: úgy szolgáljunk neki, hogy egymásnak szolgáljunk. 

Aki az Ő királyságában legnagyobb akar lenni, annak azt mondja, hogy legyen mindenkinek a szolgája. 

A szent igazi próbája nem az Ige hirdetése, hanem, hogy megmossa tanítványtársai lábait.

Azaz olyan dolgokat végezzen el, amiket az emberek semmibe vesznek, Isten szemében azonban értékesek. 

Pálnak gyönyörűség volt odaáldoznia magát Istennek másokkal kapcsolatos céljáért: 

nem törődött azzal, hogy neki ez mibe kerül. 

Mi anyagi megjegyzésekkel állunk elő: "Ha Isten oda küldene engem - ugyan mennyi lesz a fizetés? 

Milyen az éghajlat? Hogyan gondoskodnak majd rólam? 

Utóvégre az embernek mindezzel törődnie kell!" 

Mindez annak a jele, hogy fenntartással szolgálunk Istennek. Pálnak nem voltak fenntartásai!

Pál életének gyújtópontjában megvalósult Jézus Krisztus elgondolása az újszövetségi szentről: 

nem csupán az evangéliumot hirdeti, hanem mások életének táplálására megtört kenyérré és kiöntött borrá lett Jézus Krisztus kezében.