2025. március 26., szerda

SZEMÉLYES TISZTASÁG ÁLTAL LÁTUNK❣️

"💞Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják" (Mt 5,8)

A tisztaság nem ártatlanság, sokkal több annál.
A tisztaság az Istennel való állandó szellemi összhang eredménye. Növekednünk kell a tisztaságban.

Lehet, hogy rendben van az életünk Istennel, és belső tisztaságunk mocsoktalan maradt, mégis lehet, 
hogy a külső hamvasság néha-néha beszennyeződik. 
Isten nem őriz meg minket ennek a lehetőségétől, mert így értjük meg annak a szükségességét, 
hogy személyes tisztaság által őrizzük meg Isten látását és követését. 
Isten megtisztít minket korlátlan kegyelme által, de valamire nekünk kell ügyelnünk: a testi életünkre, 
mert ez által más emberekkel és más életszemlélettel kerülünk kapcsolatba és ezek beszennyezhetnek.

Nemcsak a belső szentélynek kell helyes viszonyban maradnia Istennel, hanem a külsőt, az udvart is teljes összhangba kell hoznunk azzal a tisztasággal, amit Istentől kegyelemből kaptunk.
Szellemi látásunkat nyomban elhomályosítja az, ami a külső érintkezési felületet (a pitvart) beszennyezi.

Ha meg akarjuk tartani személyes kapcsolatunkat az Úr Jézus Krisztussal, akkor nemcsak megennünk nem szabad bizonyos dolgokat, hanem még a rájuk gondolástól is borzadva el kell fordulnunk, 
sőt vannak jogosnak tartott dolgok, amelyeket még érintenünk sem szabad.

A másokkal való érintkezés közben gyakorlatilag úgy őrizhetjük meg személyes tisztaságunkat, 
ha így szólunk magunkban: "Ez a férfi vagy nő tökéletes Jézus Krisztusban! 
Ez a barátom, ez a rokonom tökéletes Jézus Krisztusban!"


2025. március 25., kedd

A LEGKÉNYESEBB KÜLDETÉS A FÖLDÖN❣️

"💞A võlegény barátja" (Jn 3,29)

A jóságnak és tisztaságnak sohasem szabadna önmagára vonnia a figyelmet, hanem mint a mágnesnek Jézus Krisztushoz kellene vonzania az embereket. 
Ha szentségem nem Õfeléje vonz, akkor nem is igazi szentség, csupán olyan hatás, amely oda nem illõ érzelmeket ébreszt és mellékvágányra tereli a lelkeket. 
A legkomolyabb szent is akadály lehet, ha nem Jézus Krisztust mutatja meg, hanem csak azt, amit Krisztus tett érte. 
Az ilyen ember azt a benyomást kelti: "Milyen nagyszerû jelleme van!" 
- A Võlegény hûséges barátja nem ilyen; mert ha ilyen vagyok, mindig én növekszem, és nem Õ.

Hogy a Võlegény barátságában és az iránta való hûségben megmaradhassunk, minden másnál több gondot kell fordítanunk a vele való eleven, bensõ kapcsolatra. Semmi más nem fontos ennyire, még az engedelmesség sem. 
Néha nincs is minek engedelmeskednünk, egyetlen teendõnk az, hogy fenntartsuk Jézus Krisztussal élõ kapcsolatunkat és jól vigyázzunk, hogy semmi ne kerüljön kettõnk közé. Engedelmeskednünk csak adódó alkalommal kell. 
Amikor válságba jutunk, rá kell jönnünk arra, hogy mi az Isten akarata, de az élet nagyobb része nem tudatos engedelmesség, hanem annak a viszonynak a megõrzése, amiben a Võlegény barátja maradhatok. 
A keresztyén munka is visszatarthat valakit attól, hogy egész figyelmével Jézus Krisztus felé forduljon. 
Ahelyett, hogy a Võlegény barátai lennénk, mûkedvelõ gondviselést játszunk és saját fegyvereivel harcolunk ellene.

2025. március 24., hétfő

ALÁBB KELL SZÁLLNOD AZ Ő CÉLJAIRA❣️

"💞Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom" (Jn 3,30)

Ha szükségletté (nélkülözhetetlenné) lettél egy léleknek, kiléptél Isten rendjéből. 

Mint munkásnak az a nagy felelősséged, hogy "a Vőlegény barátja" légy.
Amikor észreveszed, hogy egy lélek felismerte Jézus Krisztusnak rá vonatkozó igényét, akkor tudod, hogy helyesen irányítottad. 
Ahelyett, hogy kinyújtanád kezed a szülési fájdalmak megelőzésére, imádkozz, hogy tízszeresére fokozódjanak, amíg nincs már se a földön, se a pokolban olyan erő, 
ami ezt a lelket távol tarthatná Jézus Krisztustól. Újra meg újra "műkedvelő" gondviselést játszunk.

Közbelépünk és elébe vágunk Istennek így szólva: "Ennek vagy annak nem kell így lennie!"
- Ahelyett, hogy a Vőlegény barátja maradnál, együttérzéseddel útját állod és az a lélek egy szép napon majd kijelenti: "Ez a tolvaj ellopta Jézus Krisztustól a szeretetemet, és én elvesztettem a látásomat felőle." - Őrizkedj attól, hogy valakivel együtt egy méltatlan vagy igazságtalan dolognak örülj, 
de örülj az igazságnak. "

A Vőlegény barátja... örvendezve örül a Vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. 
Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom." Örömmel mondja ezt János, nem szomorúan. 
- Végül mégis meglátják majd a Vőlegényt!

János azt mondja: ez az ő öröme. Itt a munkás teljesen eltűnik, nem is gondol rá többé senki.
Figyelj, ahogy csak tudsz, míg egy másik ember életében meg nem hallod a Vőlegény hangját. 
Ne törődj azzal, hagy ez mennyi zavart, nyugtalanságot, talán a testi egészség megrendülését is magával hozza annak az életében.
Isten örömével örülj, ha az végre eljutott odáig, hogy meghallja az Ő szavát.
Azt is gyakran láthatod, hogy Jézus Krisztus zátonyra futtat egy életet, mielőtt megmentené!
 (Mt 10,34).


2025. március 23., vasárnap

TEST SZERINT GONDOLKOZOM❓

"💞Mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e?"  (1Kor 3,3)

A természeti ember mit sem tud a testiségről.
A test a Szellem ellen törekedik, aki az újjászületéskor tért be hozzánk, a Szellem pedig a test ellen harcol. 
Ez idézi elő a test szerinti gondolkozást.
"Szellem szerint járjatok" - mondja Pál - "és a test kívánságát véghez ne vigyétek" (Gal 5,16), 
így eltűnik majd a testi gondolkozás. Vajon te kis dolgok miatt is hamar elszomorodsz és összeférhetetlen vagy?
 "Ó, a keresztyén ember soha nem ilyen."

De Pál apostol azt mondja, hogy igenis ilyen, és ezeket a dolgokat kapcsolatba hozza a testies gondolkozással.
Van-e a Bibliában olyan igazság, amely nyomban felingerel?
Ez is bizonyítja, hogy még testi vagy. Ha a megszentelődés végbement benned, akkor nyoma sincs többé ennek a gondolkozásnak. Ha Isten Szelleme felfed benned valami helytelent, 
nem azt kívánja tőled, hogy hozd rendbe, hanem hogy fogadd el a világosságot, és majd Ő rendbe hozza.

A világosság gyermeke nyomban bevallja bűnét és leplezetlenül áll Isten színe elé; a sötétség gyermeke ellenben így szól: "Ó, ki tudok magyarázkodni!" 
Amikor betör a fény és meggyőződsz igazságtalanságodról, légy a világosság gyermeke, 
valld be és Isten majd elbánik azzal, ami rossz.

Ha véded magad, azzal csak azt bizonyítod, hogy a sötétség gyermeke vagy. 
Mi a bizonyítéka annak, hogy megszűntél testiesen gondolkozni? 
Ne ámítsd magad: amikor megszűnik testies gondolkozásod, ez az elképzelhető legkézzelfoghatóbb dolog. 
Isten majd gondoskodik róla, hogy végtelen lehetőségeid legyenek kegyelme csodájának kipróbálására.

A gyakorlati kipróbálás az egyetlen bizonyíték.Akkor majd így szólsz: "Bámulatos!
Ha ez azelőtt történt volna, neheztelés támadt volna bennem!"
A földön te leszel a legjobban csodálkozó ember mindannak láttán, amit Isten belső életedben elvégzett.

2025. március 22., szombat

AZ ÉGŐ SZÍV❣️

"💞Vajon nem gerjedezett-e a mi szívünk?" (Lk 24,32.

Fel kell fedeznünk azt a titkot, hogyan maradhat a szívünk égő szív. 
Jézus hirtelen megjelenik, a tűz lángra lobban, csodálatos látásaink vannak, de még meg kell tanulnunk a mindenen áthatoló égő szív megőrzésének titkát.
Az unalmas, sivár, komor hétköznap a maga megszokott kötelezettségeivel és embereivel mindig újra kioltja az égő szívet, míg meg nem tanuljuk a Jézusban maradás titkát. 
Keresztyén életünk sok belső nyomorúságának nagy része nem a bűnre vezethető vissza, hanem arra, hogy nem ismerjük saját természetünk törvényeit.
Például, hogy egy indulatnak szabad folyást engedjünk-e vagy sem, azt egyedül azon mérhetjük le, hogy megnézzük, mi lesz a következménye. 
Vond le a helyes következtetést és ha az eredmény olyan, amit Isten elítélne, ne engedj utat neki.
Ha azonban azt az indulatot, amit Isten Szelleme lobbantott lángra, nem engeded érvényesülni az életedben, akkor majd alacsonyabb színvonalon jelentkezik a hatása.
Ilyen módon lesz az ember érzelgőssé. 
Minél nemesebb, magasztosabb egy érzelem, annál mélyebbre aljasodik le, ha nem bontakozhat ki a neki szánt színvonalon.
Ha Isten Szelleme felkavart téged, akkor engedelmeskedj a tőled telhető legteljesebb mértékben, ne törődj a következményekkel! 
Nem maradhatunk a megdicsőülés hegyén, hanem engedelmeskednünk kell az ott nyert világosságnak: tettekben kell a látást megvalósítanunk. 
Amikor Isten látást ad valamiről, akkor vidd véghez! Ne bátortalanítson el, hogy mibe kerül!


2025. március 21., péntek

ÉRDEK VAGY AZONOSULÁS❓

"💞Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20)

Parancsolóan szükséges a szellemi életben, hogy aláírjuk a halálos ítéletet a bűnre való hajlam felett.
Minden érzelmi benyomásnak és észbeli meggyőződésnek erkölcsi döntéssé kell válnia a bűnre való hajlam, azaz az önmagunkhoz való jog igénylése ellen.

Pál kijelenti: "Krisztussal együtt megfeszíttettem."
Nem azt mondja: "Elhatároztam, hogy utánozom Jézus Krisztust" vagy "igyekszem Őt követni", 
hanem azonosítottam magam vele, teljesen eggyé lettem az Ő halálával. 
Amikor eljutottam erre az erkölcsi döntésre és aszerint cselekszem is, akkor mindazt, amit Krisztus a kereszten elvégzett, bennem is elvégzi.

Ha önként átadom magam Istennek, ez ad lehetőséget a Szent Szellemnek arra, hogy Jézus Krisztus szentségében részesítsen engem.
Ebből következik, "hogy élek pedig többé nem én..."

Az egyéniség megmarad, de gyökeresen megváltozott a fő indítéka, az uralkodó hajlama. 
Megmarad ugyanaz az emberi test, de le van rombolva az önmagamhoz való régi sátáni jogigény. "Amely életet pedig most testben élek..." nem azt, amit élni szeretnék vagy ami után vágyom, amiért imádkozom, hanem azt, amit az emberek szeme előtt ebben a halandó testben élek, ezt "az Isten Fiának hitében élem". 

Ez a hit nem Pál hite Jézus Krisztusban, hanem az a hit, amit Jézus Krisztustól kapott, azaz "Isten Fiának a hite". Ez többé már nem hitben való hit, hanem olyan hit, amely átugrik a tudatosság által emelt korláton és azonos Isten Fiának hitével. Ez pedig győzedelmes hit.



2025. március 20., csütörtök

AZ ISTENNEL VALÓ BARÁTSÁG❣️

"💞Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?" (1Móz 18,17)

Örömei: Ez a fejezet az Istennel való igazi barátság örömét fejezi ki, mint ahogyan néha imádság közben megérezzük jelenlétét. Ha olyan szoros kapcsolatban vagy Istennel, hogy már nem is kell kérned, mutassa meg akaratát neked, akkor ez azt jelenti, hogy közeledsz a hitből való élet iskolájának utolsó osztályához.

Amikor helyes viszonyban vagy Istennel, akkor felszabadultan, szabadságban és örömben élsz, 
mert te magad vagy Isten akarata, s józan eszednek minden döntése is az Ő akarata számodra, kivéve, 
ha Ő meg nem állít.

A vele való tökéletes, örömteli barátságban elhatározol dolgokat, és tudod, hogy ha elhatározásaid helytelenek, Ő mindig megállít. Amikor pedig Ő megállít, azonnal állj meg. 
Nehézségei: Ábrahám miért szakította félbe imádságát?

Nem volt még eléggé bizalmas viszonyban Istennel, hogy bátran tovább kitartson mindaddig, 
míg az Úr be nem teljesíti kérését; Istennel való kapcsolata még kívánnivalót hagyott hátra? 

Valahányszor megakadunk imádkozás közben és így szólunk: 
"Nem tudom, talán mégsem Isten akarata ez", akkor tovább kell mennünk, 
mert még nem ismerjük Istent olyan közelről, mint Jézus ismerte és ahogyan szeretné, 
hogy ismerjük: "...hogy egyek legyenek, mint mi" (Jn 17,11).

Gondolj legutóbbi imádságod kérésére: Istennek vagy kívánságodnak adtad át magad? 
Szellemi ajándékot akartál-e nyerni, vagy azt, hogy Istenhez kerülj?

"Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle."

Úgy imádkozz tovább, hogy Istent egyre jobban megismerjed.

"Gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit."
Mindig arra kérd Istent, hogy tökéletes egyetértésben maradhass vele.