2025. június 23., hétfő

FÁJDALMAK ISMERŐJE❣️

"Fájdalmak férfia és betegség ismerője" (Ézs 53,3)

Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, 
de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. 
Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe.

De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, 
és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé. 
El kell ismernünk, hogy a bűn tény, nem valaminek a hiánya. A bűn véres lázadás Isten ellen.

Vagy Istennek vagy a bűnnek meg kell halnia az életemben. 
Az Újszövetség félreérthetetlenül odaállít minket ez elé a "vagy-vagy" elé. 
Ha a bűn uralkodik bennem, meghal bennem Isten élete; ha pedig Isten uralkodik bennem, 
akkor meghal a bennem levő bűn. Harmadik lehetőség nincs.

Jézus Krisztust a bűn kiteljesedése feszítette keresztre.
Ami igaz volt Isten földi történetében, igaz a te életedben, meg az enyémben is.

Gondolkozásunkban ki kell békülnünk azzal a ténnyel, hogy a bűn az egyetlen magyarázata annak, miért jött Jézus Krisztus, de egyben az élet fájdalmainak és szomorúságainak a magyarázata is.


2025. június 22., vasárnap

A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA❣️

"Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2)

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. 
Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. 
Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". 
Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is.
Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz.

Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26). 
Róma 2. még határozottabban mutat rá erre és kimondja, hogy aki mást ítél, az ugyanabban a dologban bűnös. 
Isten nemcsak a tettre néz, hanem a lehetőségre is. Kezdjük ezzel, hogy mi nem hiszünk a Biblia állításaiban. 
Például hisszük, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk?
Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak.

A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni."
Jézus mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..."

Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz.
Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: "Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat." 
Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. 
De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.

2025. június 21., szombat

A BELSŐ PAPI SZOLGÁLAT❣️

"Ti pedig... királyi papság... vagytok" (1Pt 2,9)

Milyen jogon válunk "királyi papsággá"? A váltság jogán. Felkészültünk-e arra, hogy önmagunkkal nem törődve elkezdjük az imádság papi szolgálatát?
A folytonos tépelődés bensőnkben, hogy lássuk, olyanok vagyunk-e már, amilyennek lennünk kellene, csak beteges, énközpontú keresztyénséget hoz létre, nem Isten gyermekének erőteljes, egyszerű életét.

Ha nem jutunk helyes viszonyba Istennel, akkor hajszál híján ezt mondjuk: "Ó, milyen csodálatos győzelmet éltem át."
Ez nem a váltság csodájának ismertetőjele.

Indulj el abban a bátor hitben, hogy a váltság teljes, nem kell többé nyűglődnöd magad miatt; kezdd el megtenni, 
amit Jézus Krisztus mondott: imádkozz barátodért, aki éjféltájban jön hozzád, imádkozz a szentekért, imádkozz minden emberért!

Imádkozz azon az alapon, hogy egyedül Jézus Krisztusban vagy tökéletes, nem pedig az efféle mentegetődzés által leszel az: "Uram, megtettem, ami tőlem telt, kérlek hát, hogy hallgass meg."

Meddig tart, míg Isten megszabadíthat a magunk körül forgás beteges szokásától? 
Torkig vagyunk magunkkal és már nem döbbenünk meg semmin, amit Isten mond rólunk. 
Elérhetetlenek a bennünk levő aljasság mélységei.
Csak egy hely van, ahol igazak vagyunk és ez Krisztus Jézusban van. 
Amikor benne vagyunk, akkor el kell égnünk ebben a belső szolgálatban teljesen.


2025. június 20., péntek

ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁN"-HOZ❓

A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása
"Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért"
(Jób 42,10)

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam".

Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz."

Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam?

Le kell mondanom minden igényről, fel kell hagynom az erőlködéssel, végleg és kizárólag Isten kezére kell hagyatkoznom, csak azután kezdhetem el a közbenjáró imádság papi szolgálatát.

Sok imádság abból fakad, hogy nem hisznek a váltságban. Jézus nem most kezd megmenteni minket, Ő már megmentett, elvégezte a váltságot és gyalázzuk Őt, ha kérjük, hogy váltson meg.

Ha nem kapsz százannyit Isten Igéjének megismerését illetően, akkor kezdj el a barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba.

"Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott barátaiért." (Jób 42,10).
Megváltott lélek!
A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása!

Akármilyen helyzetbe visz bele Isten; imádkozz azonnal, imádkozz azért, hogy az Ő áldozati halála mások életében is valósággá váljék éppúgy, mint a tiedben: Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel most kerülsz kapcsolatba!


2025. június 19., csütörtök

A SZENVEDÉLYES ODAADÁS SZOLGÁLATA❣️

"💞Szeretsz-e engem? ...Őrizd az én juhaimat!" (Jn 21,16)

Jézus nem azt mondta: "A te gondolkozásmódodhoz térítsd az embereket", hanem nézz az én juhaim után, láss utána, hogy táplálékhoz jussanak az én megismerésemben.
Mi szolgálatnak tekintjük mindazt, amit a keresztyén munkában végzünk; Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem amit teszünk érte.
A tanítványság alapja: önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak.
"Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli... nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26)

Nincs indokolás, nincs kényszer, de egyszerűen "ha az én tanítványaim akartok lenni, át kell adnotok magatokat nekem". Akit a Szent Szellem érint, az egyszerre így szól: 
"Most látom, kicsoda Jézus!" és ez az átadás forrása.
Manapság a személyes hit helyére a hitvallásba vetett hitet tettük; ezért szentelik magukat olyan sokan ügyeknek és olyan kevesen Jézus Krisztusnak.
Az emberek nem akarják magukat odaszentelni Jézusnak, csak annak az ügynek, amit Ő kezdett el.
Jézus Krisztus a botránkozás köve az észember számára, aki Őbenne csak az embert látja.
De Urunk elsősorban Atyja akaratának kívánt engedelmeskedni. 
Nem arra nézett, mit várnak tőle az emberek, mire van szükségük az embereknek; megmentésük az Atyja iránti engedelmességének volt természetes következménye.
 
Ha csak az emberiség ügyének szánom oda magam, hamar kimerülök és eljutok odáig is, 
hogy a szeretetem meginog.
De ha személyesen és szenvedélyesen szeretem Jézus Krisztust, az emberiségnek is szolgálhatok még akkor is, ha úgy bánnak velem, mint a lábtörlővel.
A tanítvány életének titka a Jézus Krisztus iránti odaadás, és jellemző rá a tartózkodó szerénység.
Hasonlít a búzaszemhez, amely a földbe hull és meghal, de nemsokára kikel és megváltoztatja az egész tájat (Jn 12,24).


2025. június 18., szerda

NE GONDOLKOZZ TOVÁBB, INDULJ EL❣️

"És Péter... járt a vízen és Jézushoz ment.De látva az erős szelet, megrémült" (Mt 14,29-30)

A szél tényleg viharos volt, a hullámok valóban magasra csaptak, de Péter eleinte nem látta ezt.
Nem számolt velük, egyszerűen csak megismerte az Urat és kilépve a hajóból, járt a vízen. 
Amint elkezdett a valóság tényeivel számolni, azonnal süllyedni kezdett.
Miért ne tudta volna az Úr arra is képessé tenni, hogy járjon a víz alatt éppúgy, mint a víz színén?

Sem az egyik, sem a másik nem volt lehetséges az Úr Jézus megismerése nélkül. 
A nehézségeken keresztül mi is Isten felé lépkedünk talán, de azután magunkra nézünk és süllyedni kezdünk. 
Ha felismerted Uradat, nem a te dolgod többé, merre irányítja életed körülményeit. 
A dolgok valóban itt vannak, de ha rájuk nézel, azonnal legyőznek. 
Nem tudod felismerni Jézust és Ő megfedd: "Miért kételkedsz?" (31. v.)

Hagyd a körülményeket, ahogy vannak, maradj meg Jézus megismerésében és bízd rá magad teljesen!
Ha csak egy másodpercig is meginogsz, miután Isten szólt, akkor mindennek vége. 
Ne mondd ezt soha: "Kétlem, hogy Ő szólt volna." Légy nyomban vakmerő, vess mindent Őreá. 
Nem tudhatod, mikor hangzik fel a szava, de ha az, az elképzelhető leghalkabban szól is, bátran add át magad neki. Csak az átadás által ismerheted meg Őt!
Tégy kockára mindent, hogy tisztábban halljad az Ő hangját.

2025. június 17., kedd

NEM ÍTÉLKEZŐ LELKÜLET❣️

"💞Ne ítélj, hogy ne ítéltessél" (Mt 7,1).

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd!
Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén.
Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk.

Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy.

Jézus azt mondja: mint tanítvány, műveld ki magadban azt, hogy nem ítélkezel. 
Ezt nem lehet egyszer s mindenkorra elérni. Őrizkedj attól, ami felsőbbrendű lénynek tüntethet fel! 
Nem lehet kikerülnöd Jézus átható tekintetét.
Ha meglátom a szálkát a te szemedben, ez azt jelenti, hogy az enyémben gerenda van. 
Isten minden rosszat belém helyez, amit meglátok benned. Valahányszor ítélkezem, magamat ítélem el (Róm 2,17-20).

Hagyd abba a mások méregetését. Minden ember életében több olyan tényező van, amiről nem tudunk. Isten első dolga, hogy szellemi nagytakarítást végez bennünk; ez után már a lehetősége sem marad meg annak, hogy büszke legyen az ember. Azóta én sem találok olyan embert, aki miatt kétségbe kellene esnem, miután felismertem, hogy én mi lennék Isten kegyelme nélkül.