2025. október 20., hétfő

ISTEN AKARATÁT AKAROM-E?

,,💞Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek" (1Tesz 4,3)

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? 
Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által?
Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben?
Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! 
Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett. "Jövök semmit nem hozva!" 

Fogadd el Jézus Krisztust feltétlen hittel, hogy szentségül legyen neked (1Kor 1,30) és akkor az Ő váltságának nagy csodája is valósággá lesz benned. Enyém mindaz, amit Jézus számomra lehetővé tett, Isten szerető ajándékként adja annak alapján, amit értem elvégzett.
 
Nekem, mint megváltott és megszentelt léleknek a magatartása a mélyen alázatos szentség.
Büszke szentség nem is létezik. Ez a szentség a halálos harcot vívó megbánás és a kibeszélhetetlen szégyen és megalázottság érzékelésére épül, de egyben annak a meglátására is, hogy Isten felkínálta nekem szeretetét már akkor, amikor még törődni sem akartam vele.
 
Tökéletesen elvégzett mindent megváltásomért és megszentelődésemért (Róm 5,8)
Csoda-e, ha Pál azt mondja: "Semmi... nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van" (Róm 8,39).
 
A megszentelődés eggyé tesz engem Jézus Krisztussal és benne Istennel és mindezt kizárólag Krisztus fenséges váltsága alapján kaphatom meg.
Soha ne tekintsd a következményt oknak.
A következmény bennem az engedelmesség, a szolgálat, az imádság, a kimondhatatlan hála és imádat azért a csodálatos megszentelődésért, amit a váltság véghez vitt.





2025. október 19., vasárnap

AZ ELHANYAGOLT TITOK❣️

"Az én országom (királyságom) nem e világból való" (Jn 18,36)

Napjainkban az Úr Jézus Krisztus legnagyobb ellensége a gyakorlati munkáról alkotott olyan elgondolás, amely nem az Újszövetségből, hanem a világi gyakorlatból születik.
Ebben felülkerekedik a szüntelen erőkifejtés és tevékenykedés, de nincs helye az elmélyült kapcsolatnak Istennel. Nem jó helyen van a hangsúly. 

Jézus azt mondta: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az Isten országa tibennetek van" - titokzatosan, elrejtetten.
A keresztyén munkások sokszor túlságosan a kirakatban élnek. 
Jézus Krisztus királyságának ereje, lényege a vele való személyes viszonyon alapul, nem a nyilvánosság előtti hasznosságunkon múlik. 
Meg kell szabadulnunk a vallásos korszellemtől. 
Urunk életében semmi sem volt az izgalmas aktivitásnak abból a hajszájából és rohanásából, amit mi olyan nagyra tartunk.A tanítványnak pedig olyannak kell lennie, mint Mestere. 

Jézus Krisztus királyságának központi ügye a vele való személyes kapcsolat, nem az, ami általában hasznosnak tűnik az emberek szemében. 
Egy bibliaiskolának nem a gyakorlati tevékenységben rejlik az ereje, hanem abban a tényben, hogy a hallgatók magukba szívhatják Isten igazságát.
Talán sejtelmed sincs róla, merre szándékozik Isten irányítani körülményeidet, nem tudod, hogy akár otthon, akár idegenben milyen erőpróbák várnak rád.
De ha szétszórod erődet a túlzott tevékenységben, ahelyett hogy Isten megváltásának nagy alapvető igazságaiban elmerülnél, kimerülsz a túlerőltetésben, és amikor majd jönnek a nehézségek, nem tudsz helytállni.
De ha most idődet arra fordítod, hogy Istenben alapot vegyél és gyökeret eressz - ez a világ szerint a "nem gyakorlati" vonal -, akkor hű maradsz majd hozzá, bármi történjék is, és tud használni.

2025. október 18., szombat

A SZOLGA HŰSÉGÉNEK KULCSA❣️

"💞 Mert az Ő nevéért mentek ki " (3Jn 7)Urunk megmondta nekünk, hogyan bizonyul igaznak iránta való szeretetünk.
"Szeretsz-e engem? ...Legeltesd az én juhaimat!" (Jn 21,17)

- azaz az én mások iránti érdeklődésemmel azonosítsd magad, ne pedig engem akarj a magad érdekeltségének eszközévé tenni!

Az 1Korintus 13,4-8 leírja ennek a szeretetnek a jellemző vonásait, így nyilatkozik meg Isten szeretete.
Jézus iránti szeretetemet a gyakorlati élet próbálja ki, minden más csak érzelgős kegyes szólam.

A Jézus Krisztus iránti hűség a megváltás természetfeletti tette, amit a Szent Szellem munkált ki az életemben.
Ő megtölti szívemet Isten szeretetével, és ez a szeretet válik bennem hathatóssá mindenki iránt, akivel érintkezem.
Hű maradok az Ő nevéhez még akkor is, amikor értelmem úgy látja a tényeket, mintha azok meghazudtolnák Őt és úgy mutatja, mintha az Ő hatalma csak annyi lenne, mint a reggeli köd.

A munkatárs hűségének a kulcsa az, hogy már senkihez és semmihez nincs odakötve, egyedül csak Urához, de azért nem szakad el a külső dolgoktól. Urunk csodálatosan otthonos volt a leghétköznapibb dolgokban, de belsőleg Isten számára volt elkülönítve.

A külső elkülönülés gyakran azt mutatja, hogy titokban erősen ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket külsőleg elkerülünk. Isten munkatársának hűsége ez: teljes figyelmét összpontosítsa arra, hogy lelke nyitva legyen az Úr Jézus Krisztus természete számára.
Azokat a férfiakat és nőket, akiket Urunk a maga ügyében küld ki, közönséges anyagból faragták, de életükben az Uruk iránti hűség uralkodik, amit a Szent Szellem munkált ki.


2025. október 17., péntek

NAGYOBBAKAT CSELEKSZIK❣️

"...és nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek" (Jn 14,12).

Az imádság nem készít fel nagyobb cselekedetekre, hanem az imádság maga a nagyobb cselekedet.
Józan ésszel jó gyakorlatnak tekintjük az imádságot arra, hogy Istenért végzett munkánkhoz nagyobb erőt kapjunk. Jézus Krisztus tanítása szerint az imádság a megváltás csodájának hatása bennem, amely a megváltás csodáját hozza létre másokban is Isten hatalmából.

Az imádság maradandó gyümölcsöket terem, de gondolj arra, hogy az imádság a Megváltó halálos küzdelmére, nem az én küzdelmemre épül.

Csak a gyermek imádságai hallgattatnak meg, a bölcs emberé nem. Az imádság harc, amelyet folytatnod kell, bárhol is vagy. Bárhogyan rendezze is el Isten életkörülményeidet, az a dolgod, hogy imádkozz!

Soha ne engedd magadban ezt a gondolatot: "Semmire sem használhatnak ott, ahol vagyok", mert egészen bizonyos, hogy ott nem lehetsz hasznos, ahol nem vagy.

Bármilyen nehéz körülmények közé helyezett is Isten, imádkozz; hívd Őt, kiálts hozzá szüntelen!
"Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt" (Jn 14,14).
Ha nem élünk meg valami rendkívülit, nem akarunk imádkozni; ez a szellemi önzés legkifejezettebb formája. Isten irányításának a vonalában kell dolgoznunk, Ő pedig ezt mondja: "Kérjetek!"
 "Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!" (Mt 9,38).

A kivitelező munkás tevékenységében nincs semmi izgalmas, de ő viszi véghez a lángész terveit; és a munkálkodó szent viszi véghez Mestere elgondolásait.

Az Ő szempontjából nézve imádságod munka és mindig történnek dolgok a nyomában.
 Ha majd a fátyol szétszakad, micsoda ámulattal fogjuk meglátni azokat a lelkeket, akiket learattunk egyszerűen azért, mert Jézus Krisztus rászoktatott arra, hogy rendelkezései szerint járjunk el.

2025. október 15., szerda

A MISSZIÓI ÜZENET KULCSA❣️

"És Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is" (1Jn 2,2).

Jézus Krisztus engesztelő áldozata a kulcs a missziói üzenethez. Krisztus művének akármelyik oldalát nézed is, pl. a gyógyítást, vagy a szabadítást és a megszentelést, mindegyik korlátozott. 
De: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1,29) - ez már határtalan.
 
A missziói üzenet Jézus Krisztusnak, mint bűneink kiengesztelőjének határtalan nagy jelentőségére mutat rá, és Isten országának a munkása az az ember, akit ez a kijelentés teljesen átjárt.
A missziói üzenet kulcsa Krisztus életének kiengesztelő volta, nem a kedvessége vagy jósága, vagy hogy Istent Atyának jelenti ki. Nagy és végtelen jelentősége az, hogy Ő a kiengesztelés vétkeinkért.
A missziói üzenet nincs tekintettel hazafiasságra, nemzetre és egyénekre - az egész világnak szól. 
Amikor a Szent Szellem betér hozzánk, nem veszi figyelembe, mivel rokonszenvezünk, hanem egyesít az Úr Jézussal. Isten szolgája olyan ember, aki Urának és Mesterének eljegyezte magát, azaz nem a saját véleményét és meglátásait, hanem Isten Bárányát hirdeti.
 
Könnyebb olyan közösséghez tartozni, ahol azt mondják el, mit tett Jézus értük, könnyebb az isteni gyógyítás, vagy különleges megszentelődés, vagy a Szent Szellem keresztsége rajongójának lenni.
Pál nem azt mondta: "Jaj nekem, ha nem hirdetem, amit Krisztus tett értem" - hanem:
"Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem!"
Az evangélium pedig ez: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!"

2025. október 14., kedd

A KÜLDETÉS NYITJA

,,💞Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,18-19).

A missziói parancs alapja Jézus Krisztus tekintélye, nem pedig a pogányok (népek) rászorultsága. 
Hajlamosak vagyunk arra, hogy Urunkat úgy tekintsük, mint aki segítség az Istenért végzett vállalkozásainkban. 
Urunk teljhatalmú Úr a tanítványai felett.
Ő nem mondja azt, hogy a pogányok elvesznek, ha mi nem megyünk közéjük.

Egyszerűen ezt mondja: "Menjetek el és tanítsatok minden népet", menjetek, az én korlátlan hatalmam kijelentése alapján, tanítsatok és hirdessétek az Igét a velem való élő megtapasztalás alapján.

"A tizenegy tanítvány pedig elment... a hegyre, ahova Jézus rendelte őket" (16).
Ha meg akarom ismerni Krisztus egyetemes és korlátlan hatalmát, ismernem kell Őt magát és tudnom kell, hogyan lehetek vele egyedül; rá kell szánnom az időt, hogy imádhassam azt, akinek a nevét viselem.

"Jöjjetek énhozzám!" (Mt 11,28)
Ez az a hely, ahol találkozunk az Úr Jézussal. Fáradt vagy és meg vagy terhelve? Istennek milyen sok szolgája van így!
A világ egyetemes, fenséges Urának ezeket a csodálatos szavait száműzzük az utó-összejövetelek kereteibe.
Ezeket Jézus a tanítványainak mondta. "Menjetek el ezért..." A "menj" egyszerűen azt jelenti: "élj".
A Cselekedetek 1,8-ban írja le, hogyan menjünk.

Nem azt mondta: "Menjetek Jeruzsálembe és Júdeába és Samáriába", hanem "lesztek nekem tanúim" mindezeken a helyeken. Elvállalja, hogy Ő építi ki útjainkat.
"Ha énbennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak..." (Jn 15,7) - így kell "mennünk" személyes életünkben. Mindegy, hogy hova helyez.

Isten tervezi el az utakat. "De semmivel sem gondolok..." (Csel 20,24).
Így járjuk az utat mindaddig, míg hazaérünk.

2025. október 12., vasárnap

TARTS LÉPÉST ISTENNEL❣️

"💞Énok Istennel járt..." (1Móz 5,24)

Egy ember hívő életének és jellemének nem az a próbája, amit az élet kivételes pillanataiban cselekszik, hanem amit rendes körülmények között tesz, amikor nem történik semmi nagy vagy izgató dolog.
Egy ember értékét a megszokott dolgokkal szemben tanúsított magatartása méri le, amikor nincs színpadi megvilágításban. Nehezünkre esik lépést tartani Istennel; azt jelenti, hogy szellemileg kifulladsz.

Amíg nem tanultunk meg Istennel járni, mindig nehéz az Ő lábnyomába lépni, de amikor erre rátaláltunk, akkor ennek egy jellemző bizonyítéka van: Isten élete bennünk.
Az egyéniség eltűnik az Istennel való személyes egyesülésben és kizárólag Isten járása és hatalma lesz nyilvánvalóvá. Nehéz Istennel lépést tartani, mert alighogy elindulunk vele járva, ráébredünk, hogy túlhaladt rajtunk, mielőtt még három lépést tettünk volna.

Ő másképpen végez el dolgokat mint mi, ezért minket fenyítenie és nevelnie kell ezekre a módszerekre. Jézusra vonatkozik az Ézsaiás 42,4: "Nem téved és nem csügged el" (ang. ford.), mert soha nem munkálkodott a saját, egyéni látása, hanem mindig az Atya álláspontja szerint, és nekünk meg kell tanulnunk ugyanezt.

A szellemi igazságot a szellemi légkör által fogjuk fel, nem értelmi okoskodás útján. Isten oly módon változtatja meg a légkört, hogy a dolgok lehetségessé kezdenek válni, noha addig soha nem láttuk lehetségesnek.
Isten nyomdokában járni, azt jelenti, hogy vele egységben vagyunk.
(Nem maradunk le, de nem is előzzük meg.)
Sok időbe kerül, mire ide eljutsz, de maradj benne!

Ne add meg magad csak azért, mert talán éppen most annyira nehezedre esik lépést tartani vele. 
Menj vele tovább! Csakhamar úgy találod, hogy új látásod és új célod van.