JÉZUS RABSZOLGÁJA❣️

,,💞Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2,20)

Ezek a szavak azt jelentik ki, hogy saját magam töröm össze függetlenségemet és alárendelem magam az Úr Jézus felsőbbségének. Senki sem teheti ezt meg helyettem, nekem magamnak kell megtennem. Lehet, hogy Isten eljuttat eddig a pontig 365-ször egy évben, de nem teheti meg helyettem.
Ez azt jelenti: Istentől való egyéni függetlenségem maghéját feltöröm és személyiségemet a vele való egységre felszabadítom - nem saját céljaim érdekében, hanem a Jézushoz való feltétlen hűség kedvéért. Itt már nincs helye vitának, mikor végre eljutottam idáig.

Nagyon kevesen ismerünk valamit is a Krisztus iránti hűségből: "Énérettem!" (Márk 13,9; Lk 21,12; Mt 10,18).
Ez az, ami a szentet rendíthetetlenné teszi.
Bekövetkezett már ez az áttörés nálad? A többi mind kegyes csalás.
Egyetlen ponton kell döntened: át akarod-e adni magad, alá akarod-e rendelni magad Jézus Krisztusnak anélkül, hogy feltételeket szabnál, hogyan történjék meg ez az áttörés?

A magam érvényesítési szándékát is megtagadom és amint eddig a pontig eljutottam, egyszerre megtörténik a természetfölötti eggyé válás Jézussal, és a Szent Szellem félreérthetetlenül bizonyságot tesz róla: 

"Krisztussal együtt megfeszíttettem." 

Vele megfeszítve lenni annyit jelent, hogy a saját jogaimat önként feladom és Krisztus rabszolgája leszek. Itt kezdődik a szent élete.

TEKINTÉLY ÉS FÜGGETLENSÉG❣️

"💞Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14,15)

Urunk nem kényszerít az engedelmességre.
Nagyon világosan megmondja, mit kellene tennünk, de soha nem használ kényszerítõ eszközt arra, hogy megértesse velünk. A vele való szellemi egységünk alapján kell engedelmeskednünk.

Ezért bármikor beszélt is Urunk a tanítványságról, mindig elébe tette:
"HA" - nem kell megtenned, csak ha szeretnéd.
"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát..."
(Mt 16,24), "adja át nekem a magához való jogát."

Urunk itt nem örökkévaló helyzetünkrõl beszél, hanem arról, hogy a földi életben hasznosak legyünk neki; ezért beszél olyan keményen (Lk 14,26).
Soha ne magyarázd ezeket a szavakat attól függetlenül, aki mondta.

Az Úr nem szabályokat ad, hanem egészen világosan elém állítja az Õ álláspontját, és ha az én hozzá való viszonyom a szereteten alapszik, minden habozás nélkül megteszem, amit Õ mond. 

Ha bizonytalankodom, ez azért van, mert más valakit szeretek - magamat.
Jézus Krisztus nem segít, hogy engedelmeskedjem.
Nekem kell engedelmeskednem neki, s mihelyt engedelmeskedem, betöltöm szellemi rendeltetésemet. Személyes életem teli lehet kicsi kellemetlenségekkel, de ha adott helyzetemben engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, ezek olyanok lesznek, mint a tûszúrás okozta lyuk, átlátok rajtuk Isten arcára, és vele szemtõl szemben állva felismerem majd, hogy engedelmességem által ezren meg ezren nyertek áldást.

Amikor Isten megváltása az ember lelkében egyszer már eljuthatott az engedelmességig, az mindig teremtõ erõ.
Ha engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, Isten megváltása átterjed rajtam keresztül más életekbe is, mert az engedelmesség mögött ott van a Mindenható Isten valósága.

NEM A MAGATOKÉI VAGYTOK❣️

"💞Avagy nem tudjátok-e, hogy... nem a magatokéi vagytok" (1Kor 6,19)

Az olyan embernek, akit Jézus Krisztus szenvedésközösségébe fogadott, nincs magánélete,
"külön világa a világban". Isten betör szentjei magánéletébe és átjáróvá teszi őket Önmaga és a világ között.

Egyetlen ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Jézus Krisztussal. 

Nem önmagunk számára szentelt meg minket; elhívott az evangélium közösségébe. 

A velünk történő dolgok nem a személyünket érintik - Isten mégis általuk von be a vele való szorosabb közösségbe. 

Hadd tegyen tetszése szerint!
Ha ezt nem engeded, akkor akadály és fék leszel a világban végzett megváltói művében, ahelyett hogy a legcsekélyebbre is felhasználhatna. Isten legelőször a rideg valóságra állít rá minket, mindaddig, amíg nem törődünk már azzal, mi lesz velünk személy szerint, csak Ő elérhesse váltságának célját. 

Miért ne járnánk szívettépő szenvedésekben?
Ilyen kapukon át nyit Isten utat nekünk a Fiával való közösségbe. 

Legtöbben már első fájdalmas markolására összeesünk; leroskadunk Isten terveinek küszöbére és halódunk az önsajnálkozástól, a keresztyének együttérzése pedig a halálos ágyunkra segít.

De Isten nem ezt akarja. Közel jön hozzánk Fia átszegezett kezének érintésével és ezt mondja:
"Lépj közösségre velem; kelj fel és világíts!"

- Mivel Isten csak összetört szívet használhat arra, hogy rajta keresztül vigye véghez célját a világban, akkor köszönd meg neki, hogy a szívedet összetörte.

A HIT MEGÍTÉLÉSE❣️

"💞Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag..." (Mt 17,20)

Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van.
De a hit nem nyerészkedésre való, hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson Istennel és Isten számára új alkalom felénk.
Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy - azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitbõl való élet, nem az Õ áldásaiban érzelmesen örvendezõ élet.

Korábbi hitéleted alapos és erõs volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel és édességgel.
Azután Isten visszavonta a tudatos áldásait annak érdekében, hogy megtanítson hitben járni. 

Most sokkal értékesebb vagy neki, mint akkor a tudatos élvezés és ragyogó bizonyságtétel napjaiban.

A hitet - természeténél fogva - ki kell próbálni, és a hit próbája nem az, hogy nehéznek találjuk Istenben bízni, hanem hogy Isten lénye egyre világosabban álljon gondolkozásunk elõtt.
A hitnek a maga gyakorlati kimunkálása közben a leírhatatlan elhagyatottság idõszakain kell átmennie. Soha ne cseréld össze a hitpróbát az élet közönséges fegyelmezésével.

Amit mi hitpróbának gondolunk, az sokszor kikerülhetetlen következménye annak, hogy élünk.
A bibliai hit: az Istenben való hit mindazzal szemben, ami látszólag ellene mond - hû akar maradni Isten lényéhez, bármit tegyen is Õ!
"Bár megöl engem, én mégis bízom benne" (Jób 13,15) - ez a hit legfenségesebb kifejezése az egész Bibliában.

HIT❣️

"💞Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid 11,6)

Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. 

A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. 

A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. 

A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. 

Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. 

A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. 

"Tudjuk, hogy... minden javukra van" (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. 

A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. 

Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.

A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben.

A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre:

 "Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom."

Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa.

Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne.
De amint meghalljuk Jézus szavát:
"Aki engem látott, látta az Atyát", olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan.
A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.

HELYETTES ÁLDOZAT❣️

"Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne"
(2Kor 5,21).

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Õ együttérzésbõl halt volna meg a bûneinkért. 

Az Újszövetség azt mondja, hogy bûneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésbõl, hanem azonosulva velük.

"Bûnné tette" Isten értünk.
Elvette bûneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés. 

Isten visszafogadott minket, de nem azért, mert engedelmeskedtünk, vagy mert megígértük, hogy bizonyos dolgokról lemondunk, hanem Jézus haláláért és semmi másért.

Mondjuk, hogy Jézus Krisztus eljött kijelenteni nekünk, hogy Isten Atyánk és mi gyermekként szerethetjük Õt.
Az Újszövetség azt mondja: azért jött el, hogy elvegye a világ bûnét. 

Azoknak jelenti ki az Atyát, akik Õt Megváltóul elfogadták. 

Jézus Krisztus soha nem mondta magáról, hogy a világnak jelenti ki az Atyát, hanem hogy botránykõ a világ szemében (Jn 15,22-24).
A János 14,9 tanítványainak szól.

Az Újszövetség sehol sem tanítja, hogy mivel Krisztus meghalt értem, ezért minden kötetezettségem alól kibújhatok. 

Az Újszövetség azt tanítja, hogy "Õ meghalt mindenkiért" (nem az én halálomat szenvedte el), és én csak az Õ halálával azonosulva szabadulok meg a bûntõl és részesülhetek az Õ igazságosságában.

A helyettes áldozatnak az Újszövetség két oldalát említi:
"Azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk" és "hogy mi Isten igazságossága legyünk Õbenne" (2Kor 5,21)

Nem tehet Krisztus értem semmit, amíg el nem fogadtam, hogy bennem kiformálódjék.

A MISSZIÓ MÓDSZERE❣️

"Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet" (Mt 28,19)

Jézus Krisztus nem azt mondta: "Menj és ments lelkeket" - a lelkek megmentése Isten természetfeletti mûve -, hanem azt: "Menj és tégy tanítvánnyá minden népet."

 Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. 

Amikor a tanítványok visszajöttek elsõ kiküldetésükbõl, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám". 

A kiküldött tanítvány legfontosabb feladata az, hogy hû maradjon Isten hívásához és ráeszméljen arra, hogy egyetlen célja, embereket tanítványokká tenni. 

Van a lelkek megmentésére irányuló olyan szenvedély is, amely nem Istentõl való, hanem abból a vágyból születik, hogy embereket a magunk elképzeléseihez térítsünk.

Isten szolgáját nem az teszi próbára, hogy az emberek megmentése nehéz, hogy az elpártoltakat nehéz visszaszerezni, vagy legyõzni bennük a tompa közönyt; hanem az, hogy nekik maguknak személyes kapcsolatuk legyen Jézus Krisztussal. "Hiszitek-e, hogy én azt megcselekedhetem?" 

Urunk újra meg újra felteszi ezt a kérdést, minden egyes esetben. Egy dologban von kérdõre minket: "Ismerem-e az én feltámadott Uramat?" Ismerem-e bennem lakó Szent Szellemének hatalmát? 

Elég bölcs vagyok-e Isten szerint és elég bolond-e a világ szerint, hogy Jézus Krisztus szavára építsek? 

Vagy hátat fordítok annak a természetfeletti helyzetnek, amely az Õ szolgájának egyetlen elhívatása, hogy korlátlanul bízzon Jézus Krisztusban?

Ha bármilyen más módon járok el, teljesen elhagyom azt az utat, melyet Urunk jelölt meg:
"Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön..., menjetek el azért."