2023. május 3., szerda

HELYETTES KÖZBENJÁRÁS❣️

"💞Mivelhogy azért, testvérek, bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által" (Zsid 10,19)

Őrizkedj attól az elképzeléstől, mintha a közbenjárás személyes együttérzésünk Isten elé vitelét jelentené, kérve Őt, hogy tegye azt, amit kívánunk. 
Egyedül annak köszönhetjük, hogy Istenhez közeledhetünk, mert Urunk - helyettünk - azonosította magát a bűnnel. Örömmel beléphetünk a szentélybe "a Jézus vére által". 
A szellemi önfejűség a közbenjárás legnagyobb akadálya és ennek az az alapja, hogy a magunkban, vagy másokban lévő olyan dolgok iránt vagyunk részvéttel, amiket nem tartunk kiengesztelésre szorulóknak. 

Azt képzeljük, hogy vannak bennünk helyes és erényes dolgok, amelyeket nem kell Krisztus engesztelő áldozatának talajára vinnünk; és ez a gondolat olyan jóllakottá tesz, hogy nem tudunk közbenjárni. 
Istennek mások felőli látásával nem vagyunk egyek; önfejűsködünk Istennel szemben; mindig vannak saját elképzeléseink és a közbenjárás csupán saját természetes rokonszenvünkből fakad. 

Rá kell jönnünk arra, hogy Jézus azonosulása a bűnnel gyökeresen megváltoztatja minden rokonszenvünket. 
A helyettes közbenjárás azt jelenti, hogy mások iránt érzett természetes rokonszenvünket felcseréljük Istennek mások iránti érdeklődésével. 
Az lesz a fő szempont, hogy Isten mit akar tenni mások érdekében. 
A másokért való imádságomat önkényesen végzem-e, vagy mint helyettes közbenjáró? 
Kedvetlen vagyok, vagy zavartalan a kapcsolatom Istennel? Önfejű vagyok-e, vagy szellemi ember? 
Elhatároztam, hogy a magam útján járok, vagy elhatároztam, hogy egységben leszek Istennel?

2023. május 2., kedd

A TÛRÉS SZENVEDÉLYE❣️

"💞Ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3)


A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz.
A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. 
Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. 
"Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27).

Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja.
Azok a dolgok naggyá és erőssé lesznek az életedben, mert Isten erősíti és eleveníti meg őket.
Ha Isten szellemi értelemben átvezet a pusztai megkísértésen (mint ahogyan Fiát valóságosan is átvezette rajta), anélkül, hogy egy szót is szólna, tarts ki; lesz erőd a kitartásra, mert látod Istent. "...ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3).

Az az igazi látás próbaköve, ha többre igyekszünk, mint amit már elértünk. 
A szellemi elégültség a gonosztól van. "Mivel fizessek az Úrnak?" - mondja a zsoltáros. -
"A szabadulásért való poharat felemelem"(Zsolt 116,12-13)

Hajlamosak vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést.
 "Most megkaptam ezt, most már megszentelődtem teljesen, most már kitartok" - így azonnal a romlás útjára jutunk.
Többre kell törekednünk, mint amit már elértünk.
"Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék..." (Fil 3,12)

Ha csak annyink van, mint amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs. 
De ha Isten látomása ihlet meg, akkor többünk van a megtapasztaltnál.
Őrizkedj a szellemi elernyedéstől!

2023. április 14., péntek

A SZELLEM MUNKÁLTA LEGYŐZHETETLENSÉG



"Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem"
(Mt 11,29).

"
Akit szeret az Úr, megdorgálja" (Zsid 12,6).
Milyen szánalmas is panaszkodásunk! Az Úr éppen most kezd minket arra a helyre vezetni, ahol közösségben lehetünk vele, mi pedig nyögünk és sopánkodunk:
"Ó, Uram, hadd legyek én is csak olyan, mint a többi ember!"
Jézus arra kér, hogy vegyük magunkra az iga egyik végét. "

Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű."
Jöjjetek csak mellettem, hadd húzzuk együtt.
Azonosítottad-e már magad így az Úr Jézussal? Ha igen, akkor majd hálát adsz Istennek érte, hogy keze rád nehezedett.
"Erőt ad a megfáradottnak és az erőtelen erejét megsokasítja!"
(Ézs 40,29).

Isten jön és kiragad érzelgősségünkből, panaszkodásunk pedig magasztaló és diadalénekké változik. Isten erejét csak akkor ismerhetjük meg, ha magunkra vesszük Jézus igáját és tanulunk tőle.

"Az Úrban való öröm a ti erősségtek!" (Neh 8,10).
Honnan veszik örömüket a szentek? Ha egyik-másik szent életét nem ismernénk jól, azt mondanánk:
"Ó, neki semmi hordoznivalója nincs!"

Lebbentsd fel a fátylat. Éppen az, hogy Isten békessége, világossága és öröme ott van, bizonyítja, hogy a teher is ott van. Az a teher, amit Isten rak ránk, kisajtolja a szőlőszemeket és kicsordul belőlük a bor. A legtöbben csak a bort látják.

Sem földi hatalom, sem a pokol hatalma nem győzheti le Isten Szellemét az ember szellemében; az belső legyőzhetetlenség.
Ha még jajgatás és siránkozás van benned, könyörtelenül vess véget neki! Kétségkívül bűn Isten ereje birtokában gyengének lenni.

2023. április 3., hétfő

VAJHA MEGISMERTED VOLNA TE IS❣️

"💞Bárcsak megismerted volna te is, csak e mostani napodon is, amik neked a te békességedre valók; de most rejtve vannak szemed előtt" (Lk 19,42)


Jézus Krisztus diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe.
A város alapjáig megmozdult, de idegen isten lakozott benne: a farizeusi büszkeség! 
Ez a farizeusság vallásos és egyenes volt, de mégsem volt más, mint "meszelt sír".
Mi vakít engem ezen a napon? Talán idegen istenem van - nem valami utálatos szörnyeteg -, de valamilyen hajlam, ami uralkodik rajtam? Isten nem egyszer állított már szembe ezzel az idegen istennel és én tudtam, hogy oda kellene adnom, mégsem tettem meg! Hajszálon múlt, hogy megúsztam a válságot - és még mindig az idegen istené vagyok, vak mindaz iránt, ami békességemre való. Megdöbbentő, hogy ott lehetnénk, ahol Isten Szelleme akadálytalanul hozzánk férhetne, mi mégis csak a kárhozatunkat növeljük Isten szemében.
"Vajha megismerted volna te is!" - Isten egyenesen a szívünkhöz nyúl és Jézus könnyei vannak mögötte.
Ezek a szavak a büntethetőség felelősségét fejezik ki: Isten felelőssé tesz minket azért, amit nem látunk.
"Most elrejtettek a te szemeid elől" - mivel azt a bizonyos hajlamot sohasem adtam fel és át az Úrnak. Felmérhetetlen szomorúság van ezekben a szavakban: "lehetett volna". Isten a bezárt ajtókat nem nyitja meg. Megnyit más ajtókat, de eszünkbe juttatja, hogy mi bezártunk ajtókat, amiket sohasem kellett volna bezárni; vannak elgondolások, amelyeknek sohasem kellett volna beszennyeződniük. Ne rémülj meg, ha Isten emlékeztet a múltra! Engedj utat a visszaemlékezésnek: Isten szolgája az, amely fedd, figyelmeztet és megszomorít. Isten azt, hogy "lehetett volna", a jövő csodálatos művelésére fogja fordítani.

2023. január 1., vasárnap

AJÁNLÁS-Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett

Az egyik legismertebb és legnépszerűbb napi áhítatos könyv.


Oswald Chambers (1874-1917) ismert személy volt, mint Skót Protestáns Keresztyén vezető és tanár a huszadik század első éveiben. 

Legismertebb műve a „Krisztus mindenek felett” áhítatos könyve, amely a Bibliaiskolákban csak úgy ismert, mint: „kemény eledel”. 

Kezdőknek nem annyira ajánlatos, de haladóknak annál inkább!