GONDOLJ ARRA, AMIRE ISTEN EMLÉKEZIK❣️

"Emlékezem... gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére..." (Jer 2,2)

Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy a dolgom?
Nem lehet öröm abban a lélekben, aki elfelejtette: mi tetszik Istennek.
Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám - "Adj innom!" (Jn 4,7).
Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem?
Isten így szól népéhez: "Ti már nem szerettek engem, de én visszagondolok azokra az időkre, amikor még szerettetek." "Emlékezem mátkaságod szeretetére!"
Betölt-e a Jézus Krisztus iránti túláradó szeretet most is, mint kezdetben, amikor a magam útját is elhagytam, csakhogy bebizonyítsam neki odaadásomat?
Úgy talál-e rám ma Ő, a régi időkre emlékezve, amikor rajta kívül senki mással nem törődtem?
Így van-e most is, vagy csak bölcselkedem afelett, hogyan szeressük Őt?
Szeretem-e Őt annyira, hogy már nem számít, hova megyek?
Vagy csak a tekintélyemet féltem, amivel "tartoznak" nekem és azt méregetem, hogy mennyi szolgálatra kötelezhetnek?

Ha arra gondolva, amire Isten emlékezik, felfedezem, hogy Ő már nem az nekem, aki egykor volt: akkor hadd hasson ez reám megszégyenítően és megalázóan, mert ez a szégyenkezés Isten szerint való szomorúsággá lesz, amely megbánhatatlan megtérést szerez.

MINDENRE FRISS VAGY-E❓

"💞Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten királyságát" (Jn 3,3).

Néha frissek vagyunk az imaórára, de nem vagyunk frissek a cipőtisztításra. 

A Szent Szellemtől való újjászületés félreismerhetetlenül Isten műve; olyan titokzatos, mint a szél fúvása és olyan meglepő, mint Isten maga. 

Nem tudjuk, hol kezdődik, el van rejtve személyes életünk mélységeiben. 

A felülről születés örökké tartó, szakadatlan és folytonos kezdet: állandó frissesség a gondolkozásunkban, beszédünkben és életünkben: Isten életéből fakadó folytonos meglepetés. 

A bágyadtság arra mutat, hogy kikapcsolódtunk az Istennel való közösségből. 

A bágyadtság első jele az ilyen beszéd: "Ezt a munkát most kell elvégeznem, különben sohasem lesz meg." 

Az újjászületés frissessége van-e bennünk ebben a pillanatban, vagy fáradtan törjük a fejünket azon, hogy mit is csináljunk? A frissesség nem az engedelmesség gyümölcse, hanem a Szent Szellemé; 

az engedelmesség csak megőriz a világosságban, mint ahogyan Isten is a világosságban van.

Féltve őrizd Istennel való közösségedet! Jézus Krisztus azért imádkozott, "

...hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk" (Jn 17,11) - semmi se legyen köztünk és közte. 

Életed legyen mindig nyitva Krisztus előtt; ne alakoskodj előtte! 

Nem táplálkozik-e az életed más forrásból is, nemcsak Istenből? 

Ha rajta kívül bármi mástól függsz, észre sem veszed, amikor Ő eltávolodik tőled.

A Szellemtől újjászületni sokkal többet jelent, mint amit mi általában értünk rajta. 

Új látást kapunk tőle, és mert szakadatlanul Isten élete táplál, minden eshetőségre felkészülten frissek maradunk.

LÁTOMÁS ÉS HOMÁLY❣️

"💞Rémülés és nagy sötétség szállt reá (Ábrahámra)" (1Móz 15,12)

Amikor Isten látomást ad egy szentnek, mintegy kezének árnyékába helyezi őt, és a szentnek ilyenkor az a dolga, hogy csendben legyen és figyeljen. 

Van olyan sötétség is, amely a túláradó fény árnyéka; ilyenkor van itt a figyelés ideje. 1Mózes 16 azt példázza, hogy a sötétben ne azt lessük, mikor küld már Isten világosságot, hanem figyeljünk fel a jó tanácsra. 

Amikor Isten látomást ad és utána sötétség következik, akkor várj! 

Isten összhangba akarja hozni életedet a kapott látomással - ha ugyan kivárod az idejét. 

Ne próbálj Istennek segíteni ígérete beteljesítésében! 

Ábrahám végigjárta emiatt a hallgatás 13 évét, de ezekben az években összetört minden magabiztossága; ezután már nem bízott a józan emberi eszében. 

A hallgatás évei nem a kegyvesztettségnek, hanem a fegyelmezésnek az évei. 

Ne próbáld örömödet és bizodalmadat mesterségesen felfokozni, hanem egyszerűen bízd magad Istenre! (Ézs 1,10-11)

Nem bízom-e még mindig a testben? Kiszabadultam-e már abból, hogy saját magamban, Istennek szolgáló férfiakban és asszonyokban, könyvekben, imádságokban és elragadtatásokban bízzam? 

Csak magában Istenben bízom-e, vagy még mindig az áldásaiban? 

"Én a mindenható Isten vagyok" - El-Saddai, az Atya-Anya-Isten (1Móz 17,1). 

Ő mindannyiunkat arra az egyre nevel, hogy megtudjuk: egyedül Ő a valóság! 

Mihelyt pedig Isten valóság lesz nekünk, az emberek árnyékká homályosulnak. 

Más szentek tettei vagy mondásai sohasem zavarják meg azt, aki a valóságos Istenre épít.

Ézs 1. 

10 Halljátok az ÚR beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füledbe Istenünk tanítását, 

Gomora népe! 

11 Mire való nekem véresáldozataitok sokasága? – ezt mondja az ÚR. 

Megelégeltem a kosok egészen elégő áldozatait és a hizlalt marhák kövérjét. 

A bikák, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm.

https://www.youtube.com/watch?v=kzsyzfUNBBM

AZ ÚR AZ❣️

"💞És felelt Tamás és mondta neki: Én Uram és én Istenem!" (Jn 20,28).

"Adj innom!" (Jn 4,7). Hányan csak saját szomjúságuk csillapításáért tapadnak rá Jézus Krisztusra, holott nekünk kellene Őt megelégítenünk. Túlcsorduló szívvel a végsőkig odaszántan kellene neki adnunk mindenünket, nem pedig a magunk megelégítésére igénybe venni az Ő erejét. 

- "Lesztek nekem tanúim" - (Csel 1,8) - ez szeplőtelen, meg nem alkuvó és megvesztegethetetlenül az Úr Jézusnak odaszentelt életet jelent, amely örömet szerez neki, bárhova állít is minket.

Őrizkedj mindentől, ami Jézus Krisztus iránti hűségedre pályázik. 

Jézus Krisztus iránti odaadásunk legerősebb vetélytársa az érte végzett szolgálat. 

Könnyebb szolgálni, mint megengedni, hogy utolsó cseppig kiigyanak. Isten hívásának egyetlen célja, hogy Őt megelégítsük, nem pedig az, hogy tegyünk valamit érte. 

Nem arra küld el, hogy harcoljunk érte, hanem Ő akar felhasználni minket az Ő harcaiban. 

Ha inkább a szolgálatnak szenteljük oda magunkat, mint magának Jézus Krisztusnak - nem elégítjük meg Őt.

https://www.youtube.com/watch?v=rNw168hv6oQ

A TERMÉSZETI EMBER ELHÍVÁSA❣️

"💞De amikor az Istennek tetszett..., hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Isten hívása nem valamilyen különleges szolgálatra szól. Lehet, hogy én így értelmezem, mert Isten természetével kapcsolatba jutva kialakult bennem, hogy mit szeretnék tenni Őérte. 

Isten hívása alapvetően az Ő természetét fejezi ki, az én szolgálatom pedig abból adódik, ami beleillik az én természetembe. 

A természetes élet elhívását Pál apostol így fejezi ki: "Amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem, hogy hirdethessem Őt (azaz szentség által kifejezésre juttassam) a pogányok között...".

A szolgálat a mindenestül odaszánt élet túláradása; de erre nincs külön elhivatás. 

A szolgálat az a kicsiny, tőlem telhető rész: Isten természetével való azonosulásom visszhangja. 

A szolgálat életemnek természetes része. Isten kapcsolatba hoz önmagával, ezáltal megértem hívását és iránta való tiszta szeretetből megteszem, amit tehetek, de az nekem kerül valamibe. 

A szolgálat nem más, mint önkéntes szeretetajándéka az olyan lénynek, aki meghallotta Isten hívását. 

A szolgálat abban formálódik ki, ami a természetembe beleilleszthető: Isten hívása az Ő természetének kifejezője, ennélfogva amikor én elnyerem az Ő természetét és meghallom hívását, akkor az isteni természet hangja csendül ki mindkettőből és ez a kettő együttmunkálkodik. 

Isten Fia kijelenti magát bennem, és én - odaszánva magam neki - szolgálom Őt az élet hétköznapjaiban.

https://www.youtube.com/watch?v=Xh2NVcH9xmA

ISTEN TERMÉSZETÉNEK HANGJA❣️

"💞Hallottam az Úr szavát, aki ezt mondta: Kit küldjek el?" (Ézs 6,8)

Isten hívásáról beszélve hajlandók vagyunk elfelejteni a legfontosabbat: annak az Egyetlennek a természetét, aki hív. Hívnak a tengerek, a hegyek, a nagy jégmezõk is, csak kevesen hallják meg.

A hívás kifejezi a hívó természetét és mi csak akkor értjük meg a hívást, ha bennünk is ugyanaz a természet van. 

Isten hívása az Õ természetét fejezi ki - nem a mienket. 

Õ gondoskodott arról, hogy hívásának sok kis hanghulláma rezdüljön meg felénk és ezeket rajtunk kívül senki más nem foghatja fel. 

Így jut el hozzánk az Õ hangja bizonyos egyéni ügyekben is, ilyenkor nincs értelme, hogy másokat kérdezgessünk. 

Meg kell õriznünk ezt a mély egybekapcsolódást Isten és a saját lelkünk között. 

Isten hívása nem az én természetem visszhangja: figyelembe se veszi hajlamaimat és vérmérsékletemet. 

Amíg adottságaimmal tanácskozom, mérlegelve, hogy mire is volnék alkalmas, addig sohasem fogom meghallani Isten hívását. Csak amikor vele kapcsolatba jutottam, akkor vagyok abban az állapotban, amiben Ézsaiás volt. Ézsaiás egy félelmetes válságon át annyira összehangolódott Istennel, hogy megrendült lelke fel tudta fogni Isten szavát. Közülünk a legtöbben csak saját hangunkra figyelünk, ezért nem hallhatjuk meg, amit Isten mond. Alaposan meg kell változnunk ahhoz, hogy bejuthassunk Isten hívásának hangzónájába.

https://www.youtube.com/watch?v=XKLKffhcBcM

FEHÉRBEN JÁRSZ-E❓

https://www.youtube.com/watch?v=5e3Q3tCGvgA

,,💞Eltemettettünk tehát vele együtt... hogy... mi is új életben járjunk" (Róm 6, 4)

A teljes megszentelõdést senki sem tapasztalhatja meg anélkül, hogy ne lett volna "fehér temetése" - a régi élet sírba tétele. 

Ha sohasem voltál ebben a haláltusában, megszentelõdésed csak puszta látomás. 

Kell, hogy legyen "fehér temetésed", olyan halálod, amelybõl csak egy feltámadás van: a Jézus Krisztus életébe. 

Az ilyen életet nem háboríthatja meg semmi: eggyé lett Istennel egyetlen egy cél érdekében, hogy ti. tanúja legyen neki.

Valóban eljutottál-e már utolsó napjaidhoz? 

Érzelmeidben talán már gyakran, de eljutottál a valóságban is? 

Nem mehetsz el izgatottan saját temetésedre, a halott nem izgatott. A halál azt jelenti: megszûntél lenni. 

Egyetértesz-e Istennel abban, hogy az a komoly, törekvõ keresztyén, aki voltál, meghalt? 

Kerülgetjük a temetõt, de visszautasítjuk azt, hogy meghaltunk. 

Nem törekedni kell a halálra, hanem elfogadni, hogy meghaltunk: belemerültünk az Õ halálába (3).

Volt-e már "fehér temetésed", vagy szenteskedve a bolondját járatod a lelkeddel? 

Van-e életednek olyan pontja, amit utolsó napodnak nevezhetsz, amelyre hálásan szoktál visszaemlékezni:

 "Igen, azon a napon volt a fehér temetésem, akkor jutottam egyetértésre Istennel."

"Isten akarata a ti szentté tételetek" (1Tesz 4,3). 

Ha megvalósul benned Isten akarata, olyan természetesen lépsz be a megszentelõdésbe, amennyire az csak lehetséges. Kész vagy-e most átmenni ezen a fehér temetésen? 

Egyetértesz-e Istennel abban, hogy ez az utolsó napod e földi életedben? 

A beleegyezés pillanata tõled függ.