A LEGKÖZELEBBI LEGJOBB TENNIVALÓ❣️

"💞Kérj, ha még nem kaptál! Aki kér, mind kap" (Lk 11,10)

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, 

de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk.
Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből?

"Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől..." (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed.
A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz. Ha nem vagy valódi szellemi ember, 

a legközelebbi legjobb tennivalód, hogy kérj Istentől Szent Szellemet Jézus Krisztus ígérete alapján.

(Lk 11,13).

Egyedül a Szent Szellem teheti valósággá benned mindazt, amit Jézus tett érted.

"Aki kér, mind kap." Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kapsz, ha nem kérsz (Mt 5,45), 

de amíg nem jutsz el a kérésig, addig nem Istentől fogadod el.
Elfogadni azt jelenti, hogy gyermeki viszonyban vagy Istennel és most már értelmesen és erkölcsi felelősséggel méltányolod, hogy ezeket a dolgokat Istentől kaptad.

"Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége..."
Ha rájössz, hogy nincs, azért jössz rá, mert már kapcsolatba jutottál a szellemi valósággal; 

ne tedd fel újra a szemellenzőt: az ésszerűséget.

Az emberek azt mondják: hirdesd nekünk az egyszerű evangéliumot, azaz ne szólj arról, hogy szentté kell lennünk, mert nyomorult koldusoknak érezzük magunkat és ez nem kellemes. 

Ez, hogy "kérj", azt jelenti: koldulj!

Vannak, akik elég szegények ahhoz, hogy szegénységükből hasznot húzzanak. 

Szellemi értelemben is így van ez. Sohasem kapunk, ha nem szegénységünkből kérünk, hanem bírvágyból.

Egy szegény sem kérne, ha nem hajtaná szegénységének kínzó állapota a kérésre, ezért nem szégyell koldulni. - Boldogok a szellemben koldusok.

MI KÖVETKEZIK EZ UTÁN?

Határozd el, hogy többet ismersz meg, mint mások."
Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13,17)

Ha magad nem akarod elvágni a horgonyköteleket, Isten viharral szakítja majd el és kiküld téged.
Vess rá mindent Istenre, aztán indulj ki az Ő céljainak nagy, áradó vizeire, akkor majd megnyílik a szemed! Ha Jézusban hiszel, nem töltöd egész idődet csendes vizeken a kikötő gátjain belül -teli örömmel ugyan, de mindig lekötve.

Ki kell menned a kikötőből, a gáton túl Isten nagy mélységeire, hogy ismerni tanulj és legyen szellemi ítélőképességed. Amikor tudod, hogy meg kellene tenned valamit és megteszed, mindjárt többet tudsz.
Kutasd fel, hol rekedtél meg szellemileg és rá fogsz jönni, hogy ott, ahol tudtad: meg kellene tenned valamit és nem tetted meg, mert közvetlenül senki sem szólított fel rá. 

Csakhogy most már oda a felfogó- és ítélőképességed.

Döntő válságok idején szellemileg szétszórt vagy, ahelyett hogy szellemileg fegyelmeznéd magad.
Veszedelmes, ha a megismerés útján húzódozol a továbblépéstől.
Az engedelmesség utánzata az az állapot, amikor az önfeláldozás alkalmait hajszolod.
A buzgóság nem azonos a szellemi ítélőképességgel.
Könnyebb feláldoznod magad, mint betöltened szellemi rendeltetésedet, amiről a Róma 12,1-2 beszél.
Sokkal jobban teszed, ha Isten akaratát felismerve, az Ő célját igyekszel betölteni, mintha önfeláldozásból nagy tetteket viszel véghez.ű

"Jobb az engedelmesség a véres áldozatnál" (1Sám 15,22).
Őrizkedj attól, hogy visszafelé figyelj és arra nézz, ami valamikor voltál, mikor Isten azt akarja, hogy azzá légy, aki sohasem voltál.
"Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti..." (Jn 7,17)

MEG NE LANKADJ❣️

"💞Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt" (Jn 14,13)

Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nem válik rejtett csapdává, nincs ott benne az elvakultság vagy a gőg veszedelme. Rejtett szolgálat ez, olyan gyümölcsöket hoz, amelyek által az Atya dicsőíttetik.

Szellemi életemet egyetlen középpontba kell gyűjtenem:
Uram váltságműve köré. Jézus Krisztus uralkodik-e egyre inkább életem felett? 

Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr engesztelő áldozata, akkor életem minden szakaszán gyümölcsöt hoz neki. Időt kell szakítanom arra, hogy világosan lássam, mi az én erőközpontom.

Csak egy percet is kiszakítok-e a hatvanból arra, hogy ezen elgondolkozzam? 

"Ha énbennem maradtok" - csak ebből a központból kiindulva cselekedjetek, gondolkozzatok és munkálkodjatok folytonosan, akkor "kérjetek, amit csak akartok és meglesz az nektek" (Jn 15,7).

Benne maradok-e? Szentelek-e erre időt, hogy benne maradjak?
Mi a legnagyobb erőtényező az életemben? Másokért való munka, szolgálat, önfeláldozóan megpróbálok Istenért dolgozni? Az Úr engesztelő áldozata legyen az, ami a legnagyobb erőt árasztja az életembe.

Nem az formál bennünket, amire a legtöbb időt szánjuk, hanem az, ami a legnagyobb hatással van ránk.
El kell határoznunk, hogy hajlamainkat erre korlátozzuk és összpontosítsuk.

"Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt."
A tanítvány, aki Jézusban marad, maga Isten akarata! 

Látszólagos szabad elhatározása nem más, mint Isten előre megfontolt végzése. Titokzatos?
Következtetéseinknek ellentmond és lehetetlen?
Igen, de a szent életében dicsőségesen igaz.

BONTAKOZTASD KI, AMIT ISTEN BELÉD HELYEZETT❣️

"💞Vigyétek véghez a ti üdvösségteket..." (Fil 2,12-13)

Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, ami tehetetlenné tesz, noha tudod, 

meg kellene tenned azt a dolgot. Amikor az Úr megszólal a lelkiismeretünkben, lelkiismeretünk először akaratunkat rázza fel. Akaratunk pedig mindig megegyezik Istennel.
Azt mondod erre: ,De én nem tudom, hogy akaratom összhangban van-e Istennel?"

 Nézz Jézusra és rájössz, hogy akaratod és lelkiismereted mindig megegyeznek vele.
Ami ezt mondatja veled, hogy "nem teszem", az nincs olyan mélyen, mint az akaratod. 

Az romlottság és megátalkodottság, s ez soha nincs egyértelemben Istennel.
Az akarat mélyebben van az emberben, mint a bűn. Isten az embernek a teremtésnél főelemként az akaratot adta; a bűn mint megromlott hajlam, utólag jutott be az emberbe.
Az újjászületett emberben az akarat forrása mindenre képes: "...mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből" (13)

Figyelemmel és gonddal kell véghezvinned, amit Isten munkál benned.
Üdvösségedet nem megszerezned, hanem véghezvinned kell, mialatt szilárd elhatározással, rendíthetetlen hittel állsz rá Urad teljes és tökéletes váltságára.

 
Ha ezt teszed, nem lesz ellentétes akaratod Isten akaratával, az Ő akarata a te akaratod lesz.
Saját önkéntes választásaid Is-ten akaratának vonalába esnek, életed pedig olyan természetes, 

mint a lélegzés. Akaratodnak Isten a forrása, ezért viheted véghez az Ő akaratát. 

A megátalkodottság, értelmetlenség visszautasítja a világosságot. 

Egyet lehet csak vele tenni: dinamittal a levegőbe röpíteni.

 
Ez a dinamit: a Szent Szellem iránti engedelmesség.
Hiszem-e, hogy a Mindenható Isten az akaratom forrása?
Isten nemcsak várja tőlem, hogy cselekedjem az Ő akaratát, hanem Ő maga az bennem, 

aki megcselekszi.

ISTEN BIZTATÁSA❣️

"💞Mert Ő mondotta... úgyhogy bízvást mondjuk" (Zsid 13,5-6)

Az én szavamnak Isten szavára kell épülnie. Isten ezt mondja: "Nem hagylak el", így én bátran mondhatom:
"Az Úr az én segítségem, nem félek..." - nem engedem, hogy elárasszanak a rossz előérzetek. 

Ez nem jelenti azt, hogy meg sem kísért a félelem, de akkor is emlékszem majd Isten biztatására. 

Megtelek bátorsággal, mint az a gyermek, aki "összeszedi magát", hogy atyja kívánságának eleget tegyen. 

Olyan sokan meginognak hitükben; amikor jönnek a félelmek, elfelejtik Isten biztatását, elfelejtenek mélyen lélegzeni szellemileg. Egyetlen úton űzhetjük ki a rettegést magunkból, ha Isten biztatására figyelünk. Mitől rettegsz? 

Nem vagy gyáva, készülsz bátran szembenézni a nehézzel, mégis ott lappang benned a rettegés.

Mikor senki és semmi sem segíthet rajtad, akkor mondd ezt: "Az Úr az én segítségem, ebben a percben, mostani helyzetemben is." Megtanultad-e, hogy csak akkor állj elő dolgokkal, ha már hallgattál Istenre, vagy már kimondtad és azután próbálod összhangba hozni Isten Igéjével?
Fogóddz meg erősen az Atya biztatásába és azután mondd nagy bátran: "Nem félek!" (Zsolt 118,6).

Nem számít, milyen gonoszság, vagy igazságtalanság vár rád ezen az úton, 

Ő ezt mondta: "Nem hagylak el soha."
A gyengeség is akadály lehet, odafurakodik Isten biztatása és a mi feleletünk közé. 

Amikor tudatára ébredünk, milyen gyengék vagyunk a nehézségekkel szemben, a nehézségek óriásokká nőnek, 

mi magunk pedig nevetségesen kicsivé leszünk, Isten pedig mintha nem is volna.

Emlékezz ilyenkor Isten biztatására: "Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled." 

Megtanultunk-e már azon a hangon énekelni, amit Isten szólaltatott meg?
Betölt-e mindig az a bátorság, amely így szól: "Az Úr az én segítségem"? (Zsolt 56,5)

ISTEN NEM HAGY EL SOHA❣️

"💞Mert Ő mondta; nem hagylak el, sem el nem távozom tőled" (Zsid 13,5)

Milyen irányba folynak a gondolataim?
Arrafelé, amit Isten mond, vagy afelé, amitől félek? Megtanultam-e, hogy ne csak utána szajkózzam, amit Isten mond, hanem csak akkor mondjak valamit, ha már meghallottam kijelentését?
"Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled, úgyhogy bízvást mondjuk: az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem!"

 "Semmiképpen el nem hagylak" - minden bűnöm, önzésem, nyakasságom és engedetlenségem ellenére sem!

Megmondhatta-e már nekem Isten: "Nem hagylak el?"
Ha meghallottam már Istennek ezt a biztatását, hadd figyeljek fel rá újra! "Sem el nem távozom tőled." Semmiképpen sem! Sokszor nem a nyomorúságban jutok erre a gondolatra, hogy Isten cserben hagy, hanem a lélekölő munka közben.
Nem kell nagy teljesítményeket véghezvinnünk, nincsenek látomások, nem történik semmi csodálatos, nap mint nap csak a szürke hétköznapi munka! Ilyenkor is meghallom-e Isten biztatását? 

Azt gondoljuk, hogy Isten valami rendkívülit készül tenni velünk, hogy valami kimagasló feladatra készít elő és szerel fel; de amint növekedünk a kegyelemben, látjuk, hogy Isten itt és most ebben a percben dicsőíti meg magát.
Ha Isten biztatása a hátvédünk, csodálatos erőt nyerünk és megtanulunk énekelni a hétköznap egyhangú ösvényein.

AZ ÚR TITKA❣️

"💞Az Úr bizodalmas az Őt félőkhöz" (Zsolt 25,14)

Miről ismered meg, hogy valaki barátod-e?
Arról, hogy közli veled titkait? Elmondja neked titkos örömeit. 

Sokan rád bízzák titkos bánatukat, 

de a bensőséges kapcsolat döntő jele a titkos örömök megosztása.

Beszélhetett-e már Isten nekünk titkos örömeiről, vagy mi mondogatjuk neki szakadatlanul a saját titkainkat, hogy Ő szóhoz sem juthat? Keresztyén életünk kezdetén tele vagyunk kérdésekkel Isten felé, de azután rájövünk, hogy Isten olyan kapcsolatba akar hozni önmagával, hogy ránk bízhassa terveit.

Annyira eggyé lettünk-e már Jézus Krisztus imádságával - "Legyen meg a te akaratod" -, hogy Isten titkait megértjük? Istent nem nagy áldásai teszik nekünk drágává, hanem az apró dolgok, mert ezek mutatják meg, milyen csodálatosan közel van hozzánk; ismeri egyéni életünk minden kis részletét. "Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon" 

(Zsolt 25,12).

Eleinte tudatosan érezni kívánjuk, hogy Isten vezet, de amint előbbre jutunk, annyira tudatában vagyunk Isten jelenlétének, hogy már nem kell megkérdeznünk, mi az Ő akarata, mert eszünkbe sem jut, hogy mást válasszunk.

Ha meg vagyunk mentve és megszentelődtünk, Isten egyszerű döntéseink útján vezet minket.
De ha mégis azt választanánk, amit Ő nem akar, akkor visszatart attól, és erre figyelnünk kell. 

Amint kétely merül fel, rögtön állj meg!
Ne próbáld saját érveiddel alátámasztani és ne mondd ezt: Miért ne tenném meg?

Isten döntéseinkben tanít minket. Úgy vezeti józan eszünket, hogy ne zaklassuk Szent Szellemét folytonosan kérdezve: "Uram, most mi a Te akaratod?"