KICSODA AZ ISTEN SZOLGÁJA❣️

,,Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket" (Jn 20,21).

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. 

Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. 

Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez. Soha nem szabad figyelmetlenül elhanyagolnunk kapcsolatunkat az Úr Jézussal és nem szabad mellőznünk az Ő szempontjait.

Az Úrért végzett munkában nagy veszélyt jelent, ha Isten hívását túlharsogja az emberek rászorultsága, és végül az emberi rokonszenv teljesen háttérbe szorítja azt a gondolatot, hogy Jézus küldött engem.

A szükség oly nagy, olyan zavaros a helyzet, hogy értelmünk minden ereje meginog és csődöt mond.
Elfelejtjük, hogy az Istenért tett minden szolgálatnak egy nagy indítéka van: nem az emberek felemelése, sem nem a népek nevelése vagy rászorultsága, hanem elsősorban és legfőképpen Jézus Krisztus parancsa:
"Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket."

Amikor visszatekintünk Isten embereinek életére, hajlandók vagyunk ezt mondani: 

"Milyen csodálatosan mély volt a bölcsességük! Milyen tökéletesen megértették, hogy mit akart Isten!" Pedig az okos gondolkozás Isten gondolkozása volt, nem emberi bölcsesség.
Mi hitelt adunk az emberi bölcsességnek, holott az isteni vezetésnek kellene hitelt adnunk, amelyet a gyermeki lelkületű emberek életében látunk, akik elég "bolondok" voltak arra, hogy bízzanak Isten bölcsességében és természetfeletti felkészítő hatalmában.

 

ÖRÖKÖS ÖSSZEÜTKÖZÉSEK❣️

"💞Mindenkinek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket" (1Kor 9,22)

A szolgálatban álló keresztyénnek meg kell tanulnia, hogy Istennek nemes gondolkozású embere legyen nemtelen dolgok tömkelegében is.

Ne mentegesd magad soha: "Ha valahol másutt lennék!" Istennek minden embere közönséges ember, és csak az az ügy teszi rendkívülivé, amit Ő bízott rá. Ha nem az igaz ügy tölti be gondolatainkat és melegíti át a szívünket, kihullunk a rostán, mert hasznavehetetlenek lettünk Istennek.

Nem a mi választásunk alapján lettünk Isten munkatársai. Sokan vannak, akik a maguk szabad elhatározásából lettek munkásaivá, de ezekben nincs ott Isten mindenható kegyelme, sem az Ő hatalmas Igéje.

Pál egész szívét, értelmét és lelkét betöltötte az az egy, amiért Jézus Krisztus eljött; soha nem vesztette szem elől ezt az egyet. Egyetlen középponti ténnyel kell nekünk is szembe néznünk: Jézus Krisztussal, a Megfeszítettel! "Én választottalak titeket" (Jn 15,16).

Ragaszkodj hitvallásodban a nagyságnak ehhez a jeléhez. Nem mintha te ragadtad volna meg Istent, hanem Ő ragadott meg téged. Itt ebben az iskolában is Ő munkálkodik: hajlít, széttör, átformál, amint éppen jónak látja.

Miért teszi ezt? Nem tudjuk. Csak egyetlen egy célért hogy elmondhassa: ez az én emberem. 

Annyira Isten kezében kell lennünk, hogy általunk másokat is ráállíthasson a Kősziklára éppúgy, mint ahogyan minket is ráhelyezett.
Soha ne határozd el hogy Isten munkatársa leszel, de amikor Isten hívása megszólalt benned, jaj neked, akár jobbra, akár balra fordulsz is el tőle. 

Olyat tesz veled, amit sohasem tett a hívása előtt, olyat, amit nem tesz meg másokkal. 

Engedd, hadd tegye meg!

A SZEMPONT❣️

"💞De hála az Istennek, aki mindig diadalra visz minket a Krisztusban" (2Kor 2,14)

Isten munkatársának olyan szempontból kell néznie a dolgokat, amely nemcsak megközelíti az elérhető legmagasabbat, hanem a legmagasabb is.
Vigyázz, hogy kitartóan Isten szempontjából nézd a dolgokat és ezt érvényesítsd napról napra, 

lépésről lépésre; ne a véges dolgokat tartsd szem előtt. Semmilyen külső erő ne téríthessen el Isten szempontjától! 

Abból a szempontból kell néznünk az életünket, hogy csak egyetlen célból vagyunk itt, 

azért hogy foglyok legyünk Krisztus diadalmenetében.
Nem vagyunk Isten kiállítási tárgyai. Azért vagyunk itt, hogy egy valamit bemutassunk: mindenestül Jézus Krisztus foglyaiként élünk.

Milyen kicsinyesek a többi szempontok: "Egyedül állok Jézusért harcolva"

 - "Krisztus ügyét meg kell védenem és ezt az erődítményt az Ő céljára kell megtartanom".
Pál ennyit mond: "a Győztes menetében vagyok, nem számítanak a nehézségek, 

Ő mindig győzelemre vezet". 

Kialakul-e és győz-e ez a szempont a gyakorlati életünkben?

Pál titkos öröme az volt, hogy Isten megragadta őt; a véreskezűt, a Krisztus ellen lázadót, foglyul ejtette és most már egyedül csak ezért van itt.
Pál öröme az volt, hogy az Úr foglya lehet, nem érdekelte semmi más sem égen, sem földön. 

Szégyenletes, ha a keresztyén ember arról beszél, hogy ő fog győzni.
A Győztesnek olyan teljesen kell győznie felettünk, hogy a győzelem mindig az Övé legyen, mi pedig általa legyünk "felettébb diadalmasok" (Róm 8, 37).

"Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek" (2Kor 2,15), Jézus illata - az Ő indulata - áthat minket és bárhova megyünk, csodálatos felfrissülésére leszünk Istennek, és az embereknek is.

EGYÁLTALÁN SEMMIT❣️

"💓Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden" (2Kor 5,17).

Urunk sohasem táplálja elõítéleteinket, hanem megöli és teljesen szembefordul velük. 

Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi különféle elõítéleteink.

Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné meg azt, amit másokkal meg kell tennie.

 "Isten kénytelen volt nagyon keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim jogosak."
- Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a mi pártunkat fogná, 

Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket. Belsõ nevelésünkhöz tartozik, hogy Isten gondviselése nyíltan szembefordul fenntartásainkkal.
Meg kell figyelnünk, hogyan teszi ezt. Isten nem ügyel arra, amit elébe rakunk. 

Egyetlen egy dolgot kíván Isten tõlünk: a feltétel nélküli odaszánást!

Amikor újjászületünk, a Szent Szellem elkezdi formálni az új teremtést bennünk, és eljön az ideje annak, amikor semmi sincs már bennünk a régibõl. A régi ünnepélyesség eltûnt, a dolgokkal szembeni régi magatartásunk megváltozott és "mindez Istentõl van..." (18. v.).

Hogyan léphetünk be abba az életbe, amelyben nincs kívánság, nincs önzés, nincs érzékenység a bántásokkal szemben, amelyben nem gerjedünk haragra, nem rójuk fel a gonoszt, hanem mindig kedvesek vagyunk?

Egyetlen módon: ha nem hagyunk meg a régi életbõl semmit sem, de egyszerûen és tökéletesen bízunk Istenben.
Olyan bizalom ez, amely már nem Isten áldásait kívánja, hanem Õt magát.

Eljutottunk-e már odáig, hogy Isten visszavonhatja áldásait és mégsem rendül meg a bizalmunk benne?
Amikor meglátjuk, hogy Isten munkálkodik, többé nem törjük a fejünket a dolgokon, mert valóban bízunk a mi mennyei Atyánkban, akit a világi gondolkozás nem ismerhet meg.

A SZENT SZELLEM BIZONYSÁGTÉTELE❣️

"💞Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt..." (Róm 8,16)

Veszélyes Istenhez azzal a csereüzleti lelkülettel közeledni, hogy tegyen bennünk az Ő Szelleme bizonyságot, mielőtt megtettük, amit Ő mondott. "Miért nem jelenti ki magát Isten nekem?" 

Nem teheti! Nem azért, mert nem akarja, de nem teheti meg, mert te útjában állsz, amíg át nem adod magad neki teljesen. Amint megteszed, Isten bizonyságot tesz önmagáról; nem tehet bizonyságot rólad, de azonnal bizonyságot tesz az Ő saját természetéről benned.

Ha bizonyságot tenne, mielőtt valósággá lenne benned, abból érzelgős meghatódottság születne csak. 

De mihelyt a váltság alapján cselekszel és abbahagyod merész vitatkozásodat, akkor Isten bizonyságát adhatja nekünk. 

Azonnal, amint feladod értelmi meggondolásaidat és érvelésedet, Isten megbizonyítja, amit érted tett; akkor aztán a saját merészségünkön csodálkozunk, amiért ennyi ideig várakoztattuk Őt.
Ha vitássá válik, hogy Isten meg tud-e szabadítani a bűntől, akkor vagy engedd, hogy megszabadítson, vagy mondd meg neki, hogy nem tudja megtenni. 

Ne hivatkozz erre vagy arra a személyre, hanem próbáld ki a Máté 11,28-at: "Jöjjetek énhozzám!"

Menj, ha fáradt vagy és megterhelt; kérj, ha tudod, hogy rossz vagy (Lk 11,13). 

Isten Szelleme bizonyságot tesz Urunk váltságáról, de semmi másról nem tehet bizonyságot, a te értelmed mellett sem tanúskodhat.

Talán a Szellem bizonyságtételének gondoljuk azt az egyszerűséget, ami józan eszünk döntéseit követi, pedig a Szellem csak a saját természetéről és a váltság művéről tesz bizonyságot, de soha nem tanúskodik az okoskodásunk mellett.
Ha megpróbáljuk, hogy okoskodásunkat igazoljuk vele, nem csoda, ha sötétségbe és zűrzavarba kerülünk. Dobd ki magadból mindezt, bízzál meg Istenben és Ő majd bizonyosságot ad!

AMIKOR AZ ÖSZTÖNEINK VEZETNEK❣️

"💞...épüljetek a ti szentséges hitetekben..." (Júd 20)

Urunk nem volt sem ösztönös, sem hidegvérű, hanem csendes; nyugodt erő áradt belőle, amelyből soha nem lett fejvesztettség. Legtöbbünknél a vérmérséklet vonalán fejlődik ki keresztyén életünk és nem Isten vonalán.
Az ösztönösség természeti életünk vonása, de Urunk mindig figyelmen kívül hagyta, mert hátráltatja a tanítvány életének növekedését. Figyeld meg, mennyire óv minket Isten Szelleme az ösztönösségtől. Amikor ösztöneinkben megállít, ostoba öntudatosságunkban azonnal igazolni akarjuk magunkat.
A gyermek lehet ösztönös, ez rendben van, de a felnőtt férfi vagy nő ösztönössége végzetes lehet; az ösztöneire hallgató ember mindig elpuhult és lobbanékony.
A természetes ösztönösséget önfegyelmezéssel készséggé kell átformálnunk, egy magasabb indíttatásnak engedve.
A tanítványság egyedül Isten természetfeletti kegyelmére épül. Könnyű a vízen járni ösztönös merészséggel, de egészen más Jézus Krisztus tanítványaként járni a szárazföldön.
Péter járt a vízen, hogy Jézushoz menjen, de később a földön csak távolról követte Őt.
Egyes válságokban nincs szükségünk Isten kegyelmére.
Az emberi természet és büszke öntudat is elég arra, hogy nagyszerűen megálljunk azokban, de ahhoz már Isten természetfeletti kegyelme szükséges, hogy a nap 24 órájában szentül éljünk, tanítványként járjunk a hétköznapi robotmunkában és közönséges, semmibe vett, figyelemre sem méltatott életünket Jézus tanítványai módjára éljük.
Szinte velünk született az az ösztön, hogy kivételesen nagyszerű dolgokat kell Istenért véghezvinnünk, pedig nem.
A megszokott dolgokban kell rendkívülinek lennünk; a nyomornegyedekben, hitvány emberek között szentnek - és ezt nem lehet öt perc alatt megtanulnunk.

ISTEN AKARATÁT AKAROM-E?

,,💞Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek" (1Tesz 4,3)

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? 

Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által?
Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben?
Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! 

Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett. "Jövök semmit nem hozva!" 

Fogadd el Jézus Krisztust feltétlen hittel, hogy szentségül legyen neked (1Kor 1,30) és akkor az Ő váltságának nagy csodája is valósággá lesz benned. Enyém mindaz, amit Jézus számomra lehetővé tett, Isten szerető ajándékként adja annak alapján, amit értem elvégzett.

 
Nekem, mint megváltott és megszentelt léleknek a magatartása a mélyen alázatos szentség.
Büszke szentség nem is létezik. Ez a szentség a halálos harcot vívó megbánás és a kibeszélhetetlen szégyen és megalázottság érzékelésére épül, de egyben annak a meglátására is, hogy Isten felkínálta nekem szeretetét már akkor, amikor még törődni sem akartam vele.

 
Tökéletesen elvégzett mindent megváltásomért és megszentelődésemért (Róm 5,8)

Csoda-e, ha Pál azt mondja: "Semmi... nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van" (Róm 8,39).

 
A megszentelődés eggyé tesz engem Jézus Krisztussal és benne Istennel és mindezt kizárólag Krisztus fenséges váltsága alapján kaphatom meg.
Soha ne tekintsd a következményt oknak.
A következmény bennem az engedelmesség, a szolgálat, az imádság, a kimondhatatlan hála és imádat azért a csodálatos megszentelődésért, amit a váltság véghez vitt.