A SZOLGÁLAT HELYES IRÁNYVONALA❣️

"💞És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket"(Jn 12,32)

Nagyon kevesen értik meg közülünk is, miért halt meg Jézus Krisztus.
Ha az embereknek csak részvétre van szükségük, akkor Krisztus keresztje üres komédia, semmi szükség nem volt rá.
A világnak nem "egy kis morzsányi szeretetre", hanem orvosi műtétre van szüksége.

Amikor egy szellemi nyomorúságban lévő lélekkel állsz szemtől szemben, emlékezz a kereszten függő Jézus Krisztusra.
Ha az ilyen lélek Istenhez juthat más vonalon is, akkor Jézus Krisztus keresztje szükségtelen.
Ha másként is lehet segítened, talán együttérzéssel vagy megértéssel, akkor Jézus Krisztus árulója vagy.

Saját lelkednek helyes kapcsolatban kell maradnia Istennel, és az áradjon rá másokra, ami tőle jön.
Nem emberi módon kell "adnod", így Istent semmibe veszed.
A mai kor szembeötlő ismertetőjele a barátságos vallásosság. Egyetlen egyet kell tennünk: 

Jézus Krisztust, a Megfeszítettet kell bemutatnunk mindenkor.
Félrevezet minden olyan tanítás, ami nem Jézus keresztjére épül.
Ha maga a szolgáló lélek hisz Jézus Krisztusban és a megváltás valóságában teljesen megbízik, 

meg kell ragadnia az embereket, akikhez beszél.

A keresztyén munkásnak Jézus Krisztushoz való viszonya a maradandó és az mélyül el.
Ettől, egyedül csak ettől függ, hogy Isten felhasználhatja-e az evangélium hirdetésére.
Az Újszövetség szolgájának az az elhívatása, hogy leleplezze a bűnt és felemelje Jézus Krisztust, a Megmentőt; ezért nem is lehet költői szép beszédű, hanem szigorúan, sebészként kell eljárnia.
Isten azért küldött minket, hogy Jézus Krisztust megmutassuk, nem azért, hogy csodaszép előadásokat tartsunk.

Egészen olyan mélyre kell lehatolnunk, amilyen mélyrehatóan Isten vizsgált meg bennünket.
Az Írást metszőkésként kell használnunk, kertelés nélkül mondjuk meg az igazságot, és az Ige tanításait rettenthetetlenül alkalmaznunk kell.

HARCOLJ ISTEN ELÕTT❣️

"💞Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét... imádkozzatok minden időben..." (Ef 6,13.18).

Nemcsak azok ellen a dolgok ellen kell küzdened, amelyek megakadályozzák, hogy Istenhez juss; tusakodnod kell a lelkekért is imádságodban.

De soha ne mondd, hogy Istennel harcolsz, ez nem igaz az Írás szerint. Ha harcolsz Istennel, egész életedre nyomorék leszel.
Amikor Isten közelít hozzád a neked nem kívánatos úton és te megragadod Őt, mint ahogy Jákób harcolt vele, akkor arra kényszeríted, hogy kificamítsa a csípőcsontodat.
Ne sántikálj az Isten útjain, hanem előtte küzdj meg a dolgokkal és felettébb diadalmassá leszel általa.

Csak ez az Isten előtti harc számít az Ő királyságában.
Ha arra kérsz, hogy imádkozzam érted, de én nem vagyok felkészülve Krisztusban, imádságom mit sem használ, de ha beteljesedem Krisztussal, imádságaim győzelemre jutnak.
Csak akkor eredményes az imádság, amikor teljességben történik: "Vegyétek fel az Isten egész fegyverzetét."

Mindig tégy különbséget Isten rendelkezése és megengedő akarata között, azaz gondviselő akarata között.
Parancsai változhatatlanok, megengedő akaratáért pedig harcolnunk kell Őelőtte.

Megengedő akaratával szembeni ellenállásunk engedelmességre jut a parancsaival szemben.
"Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja", azoknak, akik hűségesek maradnak megbízásához, a Jézus Krisztusban kapott elhívásukhoz. Istennek az a célja az Ő megengedő akaratával, hogy gyermekeit a világ előtt bemutassa.

Nem szabad pipogyán viselkednünk és lemondással szólni:
"Ez Isten akarata." Ez nem azt jelenti, hogy Istennel harcban álljunk, hanem Őelőtte a dolgokkal harcoljunk.
Vigyázz, nehogy tunyán ott kuporogj Isten előtt, ahelyett, hogy dicsőséges harcra kelnél, hogy megragadhasd az Ő erejét.

KIPRÓBÁLVA ISTEN ELŐTT💞

"Igyekezzél, hogy mint kipróbált ember állj Isten szolgálatára, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen fejtegeti az igazság beszédét" (2Tim 2,15).

Ha valamiben nem tudod magad kifejezni, küzdj, amíg sikerül.
Ha nem teszed, valakit egész életére megszegényítesz vele.
Azon fáradozzál, hogy Istennek valamelyik igazságát fogalmazd meg magadnak, és Isten ezt másnál is felhasználja majd.

Menj át Isten szõlõprésén, amely kisajtolja a szõlõszemeket. 

Minden igyekezettel próbáld kifejezni magad, akkor majd egyszer eljön az idő, és az a kifejezés megerősített borrá lesz valaki másnak, de ha lomhán ezt mondod:

 "Mit törjem magam azon, hogy kifejezzem magam, kölcsönveszem valahonnan, hogy mit mondjak", akkor ez nemcsak hogy neked nem válik hasznodra, de mások sem nyernek belõle.
Próbáld ismételten tisztázni magadban, amit feltétlenül Isten igazságának gondolsz, és Istennek lehetõséget adtál arra, hogy valaki másnak is átadhassa ezt általad.

Váljék szokásoddá, hogy értelmed átgondolja azt, amit elfogadhat. 

Nem a mienk az az állítás, amit nem szenvedés árán teszünk a magunkévá. 

Nem az az író jelenti a legtöbb áldást, aki olyat mond, amit eddig nem tudtál, hanem az, aki szavakba formálja azt az igazságot, ami bensõdben ott vajúdott kifejezõdésre várva.

AZ IGAZI ÉLET❣️

"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek"

(Jn 14,27)

Amikor valami nehéznek látszik, abban a veszélyben forgunk, hogy Istent hibáztatjuk, pedig nekünk nincs igazunk - Istennek mindig igaza van. 

Kiforgattunk valamit, amit nem akarunk elengedni. Mindaddig, amíg a két végletnek akarunk szolgálni: önmagunknak és Istennek, zűrzavarba jutunk.
Egyedül Istenre hagyatkozva kell állást foglalnunk.
Amikor ide eljutunk, mi sem könnyebb, mint szent életet élni.

A nehézségek akkor támadnak, amikor bitoroljuk a Szent Szellem tekintélyét saját céljaink érdekében.
Valahányszor engedelmeskedsz Istennek, az Ő kimondhatatlan békessége mint pecsét tanúskodik róla.
Ez nem természetes béke, hanem Jézus Krisztus békessége.

Ha nem száll rád ez a békesség, várj amíg jön, vagy fedezd fel az okát, miért nem jön. 

Ha külső ösztönzésre, vagy hősieskedésből cselekedtél, Jézus békessége nem tesz benned bizonyságot.
Nincs benned az egyszerűség és a bizalom Isten iránt, mert az egyszerűség szelleme a Szent Szellemtől születik, nem a mi elhatározásainkból.

Minden saját elhatározásom ellenkezik az egyszerűséggel.
Akkor támadnak kérdéseink, amikor abbahagyjuk az engedelmeskedést.
Amikor engedelmeskedem Istennek, a problémák soha nem tolakodnak oda Isten és közém, hanem próbák formájában jönnek, hogy ébren tartsák csodálkozásomat az Isten kijelentései felett.
Az Isten és közém ékelődő összes nehézség engedetlenségből származik. 

Minden olyan kérdés - és ilyen sok van -, amely engedelmességem nyomán támad, csak növeli önfeledt örömömet, mert tudom, hogy Atyám mindenről tud.
Ezért figyelni akarok, hogy lássam, hogyan fogja Atyám kibogozni ezt az ügyet.

MIÉRT IMÁDKOZZUNK❓

"💞...mindig imádkozni kell és meg nem restülni" (Lk 18,1).

Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. 

Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak közömbösségedet erõsíted. 

A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Õ állásfoglalását azok iránt meg nem érted. 

A közbenjárás azt jelenti, "betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek" (Kol 1,24). 

Ezért olyan kevés a közbenjáró. 

A közbenjárás úgy történik, hogy odaállok az illetõ helyére. De soha ne akarjam Isten helyét elfoglalni!

Mint Isten királyi uralmának munkása vigyázz, hogy lépést tarts mindazzal, amit Isten mond neked az õ valóságáról, másként csõdbe kerülsz. 

Ha túl sokat tudsz, többet, mint amennyit Isten kimért neked, akkor nem tudsz imádkozni. 

Az emberek állapota annyira lesújtó, hogy nem tudsz áthatolni rajta az isteni valóságba.

A mi dolgunk az, hogy végérvényesen kapcsolatban maradjunk Istennel mindenre vonatkozólag; mi pedig kibújunk alóla azáltal, hogy túlzottan tevékenykedünk. 

Megtesszük a kimutatható dolgokat, de nem akarunk közbenjárni. A közbenjáró imádság az egyetlen, ami nem csal tõrbe, mert benne teljesen nyitva maradunk Isten felé.

Nem azért járunk közben, hogy a lelkeket megnyugtassuk. 

Át kell jutniuk az Istennel való élõ közösségbe. Gondolj arra a sok lélekre, akiket Isten az utunkba hozott, mi pedig veszni hagytuk õket. Amikor a megváltás alapján könyörgünk, Isten olyat hoz elõ a lelkekben, amit másként nem teremthetne meg, csak a közbenjáró könyörgés által.

SZEMÉLYISÉG❣️

"💞..hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk" (Jn 17,22)

A személyiség az a sajátos, kiszámíthatatlan valami, amirõl úgy beszélünk, mint ami mindenki mástól megkülönböztet minket. Személyiségünk mindig túlságosan szétágazó ahhoz, hogy át tudjuk fogni. Lehetséges, hogy az a sziget, amit a tengerben látunk, egy mélybe rejtett nagy hegynek a csúcsa. 

A személyiség ilyen sziget, mit sem tudunk a lent rejtõzõ nagy mélységekrõl, ennek következtében nem tudjuk önmagunkat felbecsülni, megismerni. 

Elõször ugyan azt gondoljuk, hogy igen, késõbb azonban ráébredünk, hogy csak egy valaki van, aki megért minket, és ez a Teremtõnk.

A személyiség a szellemi ember jellemzõje, az egyéniség a természeti emberé. 

Urunkat nem lehet az egyéniségre és a függetlenségre jellemzõ megállapításokkal leírnunk. 

Õt csak a személyiség vonásaival nevezhetjük meg: "Én és az Atya egy vagyunk." 

A személyiség bele tud merülni a másikba. Csak akkor találsz rá önmagadra, amikor eggyé válsz egy másik személyiséggel. Amikor a szeretet, vagy Isten Szelleme megragad egy embert, mássá alakul, nem ragaszkodik többé független egyéniségéhez. 

Urunk soha nem használ az egyéniségre vonatkozó kifejezéseket, nem beszél arról, hogy valaki "könyököl", nem beszél elszigetelt helyzetérõl, hanem a személyiségre jellemzõ dolgokról: 

"Hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk." 

Ha teljesen kiszolgáltatod Istennek a magadhoz való jogodat, személyiséged igazi volta tüstént egyezik Istennel. 

Jézus Krisztus felszabadítja a személyiséget, így az egyéniség átváltozik. 

Az átváltoztató erõ a szeretet, személyes odaszentelõdés Jézusnak. 

A szeretet a személyiség túláradása egy másik személyiséggel való közösségben.

HA AZ EGYÉNISÉG BÁTORSÁGÁT VESZTI, A SZEMÉLYISÉG MEGNÕ❣️

,,💞Mózes kiment testvéreihez és látta az ő nehéz munkájukat..." (2Móz 2,11)

Mózes látta népe elnyomatását, biztosra vette, hogy ő az egyetlen, aki megszabadíthatja őket - és saját szellemének igazságos felháborodásában nekilátott, hogy megtorolja az igazságtalanságot. 

Miután Mózes Istenért és a jogosságért síkraszállt, Isten megengedte, hogy teljesen elriadjon attól, amit tesz és hogy ez a legnagyobb csüggedésbe kergesse őt. 

Elküldte a pusztába negyven évre juhokat őrizni.
Ennek az időszaknak a végén Isten megjelent és megmondta Mózesnek, hogy induljon el és vigye ki az Ő népét, és Mózes ezt felelte: "Ki vagyok én, hogy engem küldesz?"

Eleinte Mózes úgy látta, hogy ő a nép szabadítója, de Istennek először rá kellett őt erre nevelnie, kiképeznie.
Igaza volt egyéni látásában, de nem volt erre a munkára való ember addig, amíg meg nem tanult Istennel közösségben lenni. Lehet, hogy van látásunk Istenről és nagyon világosan megértettük, mit kíván Ő.
Bele is kezdünk, de aztán jön valami, ami hasonlít a pusztai negyven évhez, mintha Isten az egész ügyet semmibe venné. Amikor már teljesen elvesztettük a bátorságunkat, akkor jön Isten vissza és megismétli a hívást és mi remegve kérdezzük: "Ó, ki vagyok én?"

Meg kell tanulnunk Istennel megtenni az első nagy lépést:
"A VAGYOK AKI VAGYOK küld téged."
Meg kell tanulnunk, hogy egyéni fáradozásunk Istenért vakmerőség. 

Egyéniségünknek az Istennel való személyes kapcsolat izzó tüzében ki kell égnie (Mt 3,11). 
Mi egyéni szempontból nézzük a dolgokat, van látásunk:
"Ez az, amit Isten akar velem", de lépéseinkkel nem igazodunk Isten lépéseihez.
Ha a csüggedés idejét éled, akkor Ő személyiségedet készül megerősíteni a tűzben.