A SZENVEDÉS TÜZÉBEN MAGUNKRA TALÁLUNK❣️

"És mit mondjak? Atyám ments meg engem ettől az órától!
De hiszen ezért jutottam erre az órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet" (Jn 12,27-28).

Ha szent vagyok, nem azt kell kérnem, hogy kerüljem el a szenvedéseket és a nehézségeket, hanem azt, hogy a szenvedés tüzében megőrizhessem magam úgy, ahogy Isten teremtett.
Urunk megtalálta önmagát a szenvedések tüzében. 

Megmenekült, de nem attól az órától, hanem abból az órából. 

Nem kellene szenvedésnek lennie - mondjuk. De a szenvedés van és magunkra kell találnunk annak tüzében. 

Ha igyekszünk a szenvedést kikerülni és nem akarunk számolni vele, akkor balgák vagyunk.
A szenvedés az élet egyik legnagyobb valósága, mit ér, ha azt mondjuk, hogy nem kellene lennie. 

Van bűn, szenvedés és nyomorúság és nem mondhatjuk, hogy Isten tévedett, amikor megengedte, hogy legyenek.
A szenvedés kiégeti a felszínesség jó részét, de nem mindig teszi jobbá az embert. 

Vagy visszaad magamnak a szenvedés, vagy megsemmisít.
A siker a fejedbe száll, benne nem találod meg magadat, de az egyhangúságban sem, mert akkor meg zúgolódsz, és elégedetlen vagy. 

Csak a szenvedésben találsz rá önmagadra. 

Más kérdés, hogy miért van ez így, de így van, ezt igazolja a Szentírás és az emberi tapasztalat is. 

Meglátszik az emberen, ha átment a szenvedés tüzén és benne magára talált.
A szenvedéseid idején az ilyen emberhez azzal a biztos tudattal mehetsz, hogy van ideje a számodra.
De aki nem ment át ezen az iskolán, az könnyen gőgössé válik és nincs ideje a számodra.
Ha a szenvedés tüzében magadra találsz, Isten kenyérré tesz mások számára.