"Nála maradtak azon a napon." Körülbelül ennyi az egész, amire legtöbben eljutottunk; aztán felriadunk az adott körülményekre, felébred önzésünk és máris odavan a Jézusban maradás! Pedig nincs az életben olyan állapot, amikor nem maradhatnánk Jézusban.
"Te Simon vagy, téged Kéfásnak fognak hívni..." (43).
Isten csak azon a helyen írja fel az új nevet életünkre, ahol kiirthatta belőlünk az önzést, büszkeséget és önelégültséget. Némelyikünkön az új név csak itt-ott pettyekben látható, mint valami szellemi himlő, hellyel-közzel, pedig látszólag rendben vagyunk. Amikor felöltjük legjobb szellemi magatartásunkat, azt gondolhatná valaki, hogy a szentségnek ki tudja, milyen magas fokára jutottunk már el.
Csak meg ne nézzen, ha már nem vagyunk abban a hangulatban. A tanítvány olyan ember, akit egészen befed az új név; az önzés, a gőg és önelégültség teljesen ki van irtva belőle. A büszkeség önmagunk istenítése, és ma nem a farizeusok, hanem a publikánusok módján van meg.
Ha azt mondod: "Ó, én nem vagyok szent", ez elfogadható az emberi gőgnek, de öntudatlanul is káromlod vele Istent.
Szó szerint azt jelenti: visszautasítom, hogy Isten szentté tegyen. "Túlságosan gyenge és reménytelen vagyok; kívül esem a váltság hatáskörén."
Az emberek előtti megalázkodás öntudatlan istenkáromlás. Miért nem vagy szent? Vagy azért, mert nem akarsz szent lenni, vagy mert nem hiszed, hogy Isten azzá tehet.
Azt mondod, az lenne a legjobb, ha Isten - miután megváltott - egyenesen a mennybe vinne. De hiszen éppen ezt akarja!
"Hozzá megyünk és nála otthonunk lesz" (Jn 14,23).
Ne legyenek kikötéseid, legyen Jézus mindeneddé, és Ő hazavisz téged magával, nemcsak egy napra, hanem örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése