FEHÉRBEN JÁRSZ-E❓

https://www.youtube.com/watch?v=5e3Q3tCGvgA

,,💞Eltemettettünk tehát vele együtt... hogy... mi is új életben járjunk" (Róm 6, 4)

A teljes megszentelõdést senki sem tapasztalhatja meg anélkül, hogy ne lett volna "fehér temetése" - a régi élet sírba tétele. 

Ha sohasem voltál ebben a haláltusában, megszentelõdésed csak puszta látomás. 

Kell, hogy legyen "fehér temetésed", olyan halálod, amelybõl csak egy feltámadás van: a Jézus Krisztus életébe. 

Az ilyen életet nem háboríthatja meg semmi: eggyé lett Istennel egyetlen egy cél érdekében, hogy ti. tanúja legyen neki.

Valóban eljutottál-e már utolsó napjaidhoz? 

Érzelmeidben talán már gyakran, de eljutottál a valóságban is? 

Nem mehetsz el izgatottan saját temetésedre, a halott nem izgatott. A halál azt jelenti: megszûntél lenni. 

Egyetértesz-e Istennel abban, hogy az a komoly, törekvõ keresztyén, aki voltál, meghalt? 

Kerülgetjük a temetõt, de visszautasítjuk azt, hogy meghaltunk. 

Nem törekedni kell a halálra, hanem elfogadni, hogy meghaltunk: belemerültünk az Õ halálába (3).

Volt-e már "fehér temetésed", vagy szenteskedve a bolondját járatod a lelkeddel? 

Van-e életednek olyan pontja, amit utolsó napodnak nevezhetsz, amelyre hálásan szoktál visszaemlékezni:

 "Igen, azon a napon volt a fehér temetésem, akkor jutottam egyetértésre Istennel."

"Isten akarata a ti szentté tételetek" (1Tesz 4,3). 

Ha megvalósul benned Isten akarata, olyan természetesen lépsz be a megszentelõdésbe, amennyire az csak lehetséges. Kész vagy-e most átmenni ezen a fehér temetésen? 

Egyetértesz-e Istennel abban, hogy ez az utolsó napod e földi életedben? 

A beleegyezés pillanata tõled függ.

ISTEN ELHÍVOTTJA❣️

"💞Kit küldjek el és ki megy el nékünk? Én pedig mondtam: Itt vagyok én, küldj el engemet" 

(Ézs 6,8)

Isten nem Ézsaiáshoz intézte ezt a hívást; de Ézsaiás meghallotta, amikor Isten így szólt: 

"Ki megy el nekünk?" Isten hívása nemcsak néhány kiválasztott embernek szól, hanem mindenkinek. 

Aszerint hallom vagy nem hallom Isten hívását, hogy milyen a fülem; és hogy mit hallok meg, az szellemi állapotomtól függ. 

"Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak" (Mt 20,16), azaz kevesen bizonyulnak választottaknak, olyan embereknek, akik Jézus Krisztus által kapcsolatba jutottak Istennel. 

Ez nyitotta meg a fülüket és változtatta meg szellemi beállítottságukat, s azóta meghallják ezt a halk kérdést: "Ki megy el nekünk?" 

Nem arról van tehát szó, hogy Isten kiemel egy embert a többi közül azzal, hogy "menj te". 

Ézsaiást sem kényszerítette, de Ézsaiás Isten jelenlétében élt és mihelyt meghallotta a hívást, azonnal rájött, hogy nincs más hátra, mint egyetértve, szabadon ezt mondani: "Itt vagyok, küldj engemet!"

Verd ki a fejedbõl azt az elképzelést, hogy Isten ösztönzésekkel és bizonyítékokkal fog kényszeríteni. 

Nyoma sem volt abban a külsõ erõszaknak, ahogyan az Úr elhívta tanítványait. 

Csendes, állhatatos "kövess engem" szavát olyanoknak mondta, akik mindig teljesen éberek voltak. 

Ha engedjük, hogy a Szent Szellem szemtõl szembe állítson minket Istennel, akkor - Ézsaiáshoz hasonlóan - mi is meghalljuk az Õ csendes, halk szavát és teljes belsõ szabadsággal mi is így válaszolunk rá: "Itt vagyok, küldj engemet!"

https://www.youtube.com/watch?v=zQU-bppx1iI

VOLTÁL-E VALAHA EGYEDÜL ISTENNEL? 2.rész

"💞Mikor pedig egyedül volt, megkérdezték Őt a példázat felől azok, akik a tizenkettővel együtt körülötte voltak" (Mk 4,10)

Az Ő egyedülléte velünk. Amikor Isten magához von minket szenvedés, bánat, kísértés, csalódás, betegség, meghiúsult vonzalom, összetört barátság vagy új barátság által, amikor már teljesen egyedül vagyunk vele, mi pedig - mint a villámsújtottak - egyetlen kérdést sem merünk feltenni neki: akkor kezd Ő magyarázni.

 
Figyeld meg, hogyan neveli Jézus Krisztus a tizenkettőt: maguk a tanítványok döbbentek meg, nem a kívülálló tömeg. Folyton kérdezgették, Ő pedig folyton válaszolt; mégis csak akkor értették meg szavait, amikor vették a Szent Szellemet (Jn 14,26).

 
Ha elindultál Istennel: egy dolog világossá lesz előtted - és Isten szándéka, hogy ez az egy feltétlenül megvilágosodjék: az a mód, ahogyan Ő veled foglalkozik. 

Testvéred szomorúsága és nehézségei teljesen érthetetlenek neked. Mindaddig azt képzeljük, 

hogy megértjük a másik embert, amíg Isten meg nem mutat nekünk egy jó adagot saját szívünk pestiséből.

 
Az önfejűségnek és tudatlanságnak nagy területei vannak még bennünk, amelyeket a Szent Szellemnek kell feltárnia. De ez csak akkor történhetik meg, ha egyedül vagyunk Jézus Krisztussal.
Egyedül vagyunk-e vele éppen most?

 
Vagy kicsinyes véleményekkel foglalkozunk, hiábavaló vállalkozásokkal "Isten szolgálatában", 

vagy testi életünkre vonatkozó balga elképzelésekkel?
Jézus Krisztus addig semmit sem tud megmagyarázni, amíg értelmünk lármás kérdései el nem hallgatnak és egyedül nem vagyunk vele.

VOLTÁL-E VALAHA EGYEDÜL ISTENNEL❓

"💞...maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott" (Mk 4,34)

Vele való egyedüllétünk. Jézus Krisztus nem azért von félre minket, hogy egész idõ alatt magyarázzon nekünk. 

Mindent csak akkor tár fel elõttünk, ha már meg tudjuk érteni. 

Mások élete példázat nekünk:  Isten kibetûzteti belőlük a saját lelkünket. 

Lassan halad ez a munka, úgyannyira, hogy Istennek az egész életünk idejére és az örökkévalóságra is szüksége van ahhoz, hogy valakit tervéhez formálhasson. 

Az egyetlen mód arra, hogy Isten felhasználhasson minket az, ha engedjük, hogy saját jellemünk girbe-görbeségein és hasadékain végigvezessen. Elképesztõ, mennyire nem ismerjük magunkat! 

Még ha látjuk, akkor sem ismerjük fel irigységünket, lustaságunkat, büszkeségünket. 

Jézus leleplezi elõttünk: mennyi mindent rejtegetett testünk, mielõtt az Õ kegyelme munkálkodni kezdett bennünk. 

Ki tanulta meg, hogy bátran belenézzen önmagába? Szabaduljunk meg attól az elképzeléstõl, hogy megértjük magunkat, ez az utolsó beképzeltségünk, amit el kell hagynunk. 

Egyedül Isten ismer minket. 

A szellemi élet legnagyobb átka az önhittség. Ha valaha csak felvillant volna elõttünk az, hogy milyenek vagyunk Isten szemében, többé soha nem mondanánk:

 "Ó, milyen méltatlan vagyok", mert tudnánk, hogy még kifejezni is lehetetlen, mennyire azok vagyunk. 

Míg meg nem gyõzõdünk méltatlanságunkról, Isten szorosságban tart mindaddig, amíg egyedül nem maradunk vele. 

Akinek a szívében egy morzsányi büszkeség vagy beképzeltség van, annak Jézus semmit sem tud megmagyarázni. 

Olyan csalódáson vezet át, amelyben megsebzi értelmi gõgünket, leleplezi csalárd szívünket. Megmutatja fegyelmezetlen hajlamainkat - olyan dolgokat, amelyekrõl sohasem gondoltuk volna, hogy Õ azok miatt akar négyszemközt lenni velünk. 

Összejöveteleken sok mindent hallunk, de nem értjük meg addig, amíg Isten félre nem von minket, hogy ezekrõl négyszemközt beszéljen velünk.

MIBE KERÜL ISTEN IRÁNTI ENGEDELMESSÉGEM MÁSOKNAK❓

"💞...megragadtak egy cirénei Simon nevû férfit... és rátették a keresztfát..." (Lk 23,26)

Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenõ! 

Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörûség, azoknak azonban, akik nem szeretik Õt, jó sokba kerül. 

Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: "Ezt nevezed keresztyénségnek?" 

Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát.

Emberi büszkeségünk tiltakozik ez ellen. 

Ezt mondjuk ilyenkor: "Soha senkitõl semmit nem fogadok el." De vagy megteszed, vagy elleneszegülsz Istennek. Nincs jogunk rá, hogy jobb körülményeket igényeljünk magunknak, mint amilyenekben Urunk élt (Lk 8,2-3).

Szellemi életünkben pangás áll be, ha ezt mondjuk: "Mindent magam akarok elviselni." 

Nem vagy rá képes. Úgy bele vagyunk szõve Isten egyetemes terveibe, hogy mihelyt engedelmeskedünk, ezt azonnal megérzik mások is. 

Megmaradunk-e az engedelmességben akkor is, ha Isten azt kívánja, hogy lemondjunk függetlenségünkrõl? 

Hajlandók vagyunk-e átmenni ezen a megaláztatáson, vagy pedig hátat fordítva a másik irányt választjuk: "Nem akarom, hogy mások szenvedjenek miattam." 

Ha ezt az utat választjuk, engedetlenek leszünk Isten iránt. 

Ez ugyan azonnal könnyít helyzetünkön - de megszomorítjuk vele az Urat. 

Ha azonban engedünk Istennek, Õ maga fog gondoskodni azokról, akiknek viselniük kell engedelmességünk következményeit. - Engedelmeskedjünk, és bízzuk a következményeket Õreá.

Vigyázz, ne akard elõírni Istennek, hogy minek szabad történnie, ha engedelmeskedsz neki!

MEGNYÍLT SZEMEK❣️

"💞Hogy megnyisd szemeiket... hogy bûneik bocsánatát vegyék és osztályrészt azok között, akik megszenteltettek a bennem való hit által" (Csel 26,18)

Az egész Újszövetségben ez a vers foglalja össze a legnagyszerûbben Jézus Krisztus tanítványának missziói munkáját.
A kegyelem elsõ, fejedelmi mûvét ezek a szavak foglalják össze: "hogy bûneik bocsánatát vegyék". Amikor valakinek nincsenek személyes megtapasztalásai, ez majdnem mindig azért van, mert még sohasem kapott semmit. 

Hogy valaki megszabadult-e, annak egyetlen jele az, hogy kapott valamit Jézus Krisztustól. Nekünk, Isten szolgáinak, az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét: hadd forduljanak a sötétség helyett a világosság felé. 

De ez még nem szabadítás, csak megtérés: a felébredt ember fárasztó keresése. 

Talán nem elhamarkodott állítás azt mondanom, hogy a névleges keresztyének nagy többsége ide tartozik: szemeik megnyíltak már, de még nem kaptak semmit. 

A megtérés még nem újjászületés. Mai igehirdetõink elhanyagolják ezt a tényt. 

Aki újjászületett, az tudja, hogy ez nem a saját elhatározásából történt, hanem azért, mert kapott valamit ajándékképpen a Mindenható Istentõl. Az emberek ígéreteket tesznek, fogadalmakat írnak alá, elhatározzák, hogy kitartanak a végsõkig, de mindez még nem a megváltott állapot. 

A megváltás azt jelenti, hogy eljutottunk odáig, hogy kaphatunk valamit Istentõl Jézus Krisztus teljhatalma által: mégpedig bûneink bocsánatát.

Ez után következik a kegyelem második hatalmas mûve: "hogy a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek". 

A megszentelõdésben az újjáteremtett lélek önként átadja a magához való jogát Jézus Krisztusnak és teljesen azonosítja magát Isten törõdésével mások iránt.

IMÁDKOZVA VIZSGÁLD MAGAD❣️

"💞A ti egész valótok, mind szellemetek, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül õriztessék meg..." (1Tesz 5,23) 

"A ti egész valótok..." 

A Szent Szellem titokzatos munkája személyiségünknek azokban a rejtett rétegeiben folyik, amikhez mi nem férünk hozzá.

 A 139. zsoltár írója így könyörög: "Te vagy a kora reggelnek és késõ éjszakának Istene, a hegycsúcsoknak és a tengereknek Istene. De Uram! 

Az én lelkemnek messzibb távlatai vannak, mint a kora reggelnek, mélyebb homálya, mint az éjszakának, nagyobb magaslatai, mint a hegycsúcsoknak és feneketlenebb mélységei mint a tengernek. 

Te, aki mindazoknak Istene vagy, légy az én Istenem!  

Én nem érem el lelkem mélységeit és magasságait. 

Cselekvéseimnek vannak olyan indítóokai, amelyeket nem tudok kinyomozni, vannak álmaim, amelyekrõl nem tudom, honnan jönnek. Vizsgálj meg engem, Istenem!"

Hisszük-e, hogy Isten mélyebbre hatol bensõnkbe, mint mi magunk? 

"Jézus Krisztusnak... a vére megtisztít minket mindenegyes bûntõl" (1Jn 1,7)

Ha ez a megtisztítás csak tudatos megtapasztalásunkig terjed, akkor Isten legyen hozzánk irgalmas! 

A bûnben élõ ember annyira eltompulhat, hogy már nincs bûntudata.
A bûntõl való megtisztulásnak át kell járnia szellemünk mélységeit és magasságait, ha meg akarunk maradni a világosságban, amint Isten is a világosságban van, és akkor ugyanaz a Szent Szellem táplálja majd szellemi életünket, aki Jézus Krisztus életét is táplálta. 

Csak akkor õriztetik meg egész valónk, mind szellemünk, mind lelkünk, mind testünk szeplõtlen tisztaságban és Isten szeme elõtti feddhetetlenségben Jézus Krisztus visszajöveteléig, ha áthatolt rajtunk Isten az Õ Szent Szellemének csodálatba ejtõ szentségével.
Sohasem pihentethetjük meg elménket eléggé Istennek ezeken a hatalmas, mozdíthatatlan igazságain.

https://www.youtube.com/watch?v=6glYYvx-OqQ