2025. augusztus 15., péntek

AZ ÚJJÁSZÜLETÉS JELEI❣️

"💞Szükség néktek újonnan születnetek" (Jn 3,7)

Erre a kérdésre: "Mi módon születhetik az ember, ha vén?", így felelhetünk: 
Amikor elég vén ahhoz, hogy meghaljon jogai, erényei, vallása utolsó foszlányának is, egyszóval mindennek, és befogadja azt az életet, ami addig nem volt benne.

Az új élet tudatos bűnbánatban és öntudatlan szentségben mutatkozik meg. 
"De mindazoknak, akik befogadták Őt, hatalmat adott..." (Jn 1,12).

Vajon Jézusról való ismeretem belső, szellemi felfogóképességemből születik-e, vagy csak abból, amit megtanultam, míg másokat hallgattam? 
Van-e valami az életemben, ami összekapcsol az Úr Jézussal, mint az én személyes Megváltómmal? 
Mindennek, ami szellemi életemben történik, az Ő személyes ismeretének kősziklájára kell felépülnie. 

Ha újjászülettem, látom Jézust. "Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" (Jn 3,3). 
Isten országa jelei után kutatok, vagy észreveszem már Isten uralkodását? 
Az újjászületés új erőt ad a látáshoz és általa kezdem felismerni az Isten kormányzását. 

Eddig is Ő kormányzott, de az Ő természetéhez hűen; most hogy elnyertem a természetét, már látom is az Ő kormányzását. "Senki sem cselekszik bűnt, aki Istenből született" (1Jn 3,9). 
Még csak igyekszem arra, hogy ne vétkezzem, vagy meg is szűntem vétkezni? 
Amikor Istentől születtünk, természetfeletti erőt kaptunk arra, hogy ne vétkezzünk. 
A Biblia soha nem kérdezi: kell-e a keresztyénnek vétkeznie? 
Hanem kifejezetten hangsúlyozza: a keresztyénnek nem kell vétkeznie! 

A bennünk levő új élet valóságosan munkálkodik bennünk, hogy ne engedjünk a bűnnek és így nemcsak arra van erőnk, hogy ne tegyük meg, hanem hogy megszűnjünk vétkezni. 
Az 1János 3,9 nem azt állítja, hogy nem tudunk vétkezni, hanem: hogyha engedelmeskedünk Isten bennünk levő életének, akkor nem kell vétkeznünk.


2025. augusztus 14., csütörtök

FENYÍTÉS❣️

"💞Ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha Ő dorgál téged" (Zsid 12,5).

Nagyon könnyű Isten Szellemét megoltani. Akkor is ezt tesszük, amikor megvetjük az Úr fenyítését és elcsüggedünk, ha dorgál.
Ha csak felszínesen tapasztaltuk meg a megszentelődést, akkor az árnyékot valóságnak tartjuk, és amikor Isten Szelleme elkezd dorgálni, azt mondjuk: Ó, ez bizonnyal a Sátán.
 Soha ne oltsd meg a Szellemet és ne vedd semmibe, amikor ezt mondja:
 "Ne légy tovább is vak ezen a ponton; nem ott vagy, ahol gondolod magad! Eddig nem tudtam ezt megmutatni neked, de most kijelentem".

Engedj az Úrnak, mikor fenyít téged. Hadd állítson helyes viszonyba Istennel!

 "Meg ne lankadj, ha Ő dorgál téged!" Még Istennel is perbe szállunk és így beszélünk: 
"Nem tehetek róla; annyit imádkoztam már, mégsem sikerült; most már abbahagyom". 
Gondold meg, mi lenne, ha az élet bármely más területén így beszélnél! 
Kész vagyok-e arra, hogy Isten Szelleme megragadjon erejével és engedem-e, hogy véghezvigye bennem azt a munkát, ami méltó Őhozzá?
A megszentelődés nem az én elképzelésem arról, amit szeretném, ha megtenne nekem Isten. 
A megszentelődés Isten elgondolása arról, amit Ő akar tenni értem: ebbe a szellemi és lelki állapotba visz bele, amikor engedem magam egészen megszentelni bármi áron.


2025. augusztus 13., szerda

A SZELLEMET MEG NE OLTSÁTOK❣️

"💞A Szent Szellemet meg ne oltsátok..." (1Tesz 5,19)

A Szellem szava olyan szelíd, mint a szellő. Olyan szelíd, hogy meg se hallod, ha nem élsz tökéletes közösségben Istennel. 
A Szent Szellem többnyire gyengéden szól ránk és ha nem elég finom a felfogóképességed, 
hogy meghalld a hangját, akkor megoltod és szellemi életed ezáltal kárt szenved.

Az Ő intései szelíd, halk hangok, olyan csendesek, hogy más senki nem veszi észre őket, csak a szent. Vigyázz, személyes bizonyságtételedben ne tekints hátra és ne mondd:
 "Egyszer - ennyi meg ennyi évvel ezelőtt -megszabadultam".

Ha a világosságban jársz, nincs hátratekintés: az Istennel való közösség csodájában a múlt beletorkollik a jelenbe. De ha elhagyod a világosságot, érzelmi keresztyénné leszel, már csak emlékeidből élsz és bizonyságtételednek kemény, érces lesz a hangja.

Vigyázz, ha most nem akarsz világosságban járni, ne szépítgesd ezt azzal, hogy előhozod szép emlékeidet a múltból, amikor még a világosságban jártál. 
Ha a Szellem megint téged, parancsolj "megállj"-t magadnak, és hozd rendbe a dolgod, vagy továbbra is megszomorítod Őt anélkül, hogy tudnád. Tegyük fel, hogy Isten válságba juttatott és már majdnem túljutottál rajta, de mégsem egészen. 
- Ő újra felidézi a válságot, de most már nem lesz olyan éles, mint először volt.

Nem ismered fel benne olyan könnyen Istent, de sokkal mélyebb lesz a megaláztatásod ha engedetlen leszel. Ha folytonosan megszomorítod a Szent Szellemet, akkor eljön az idő, amikor nem ismétlődhetik már meg a válság; már annyira megszomorítottad a Szent Szellemet, hogy elfordult tőled. 
De ha kiálltad a próbát, akkor énekelve fogod magasztalni Istent.
Ne rokonszenvezz azzal, ami Istent bántja. 
Neki meg kell sebeznie azt, aminek félre kell állnia az útból.


2025. augusztus 12., kedd

NYUGODJ ISTENBEN❣️

"💞Mit féltek, ó kicsinyhitűek?" (Mt 8,26) 


Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne.

Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában.

Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat. "Ó, ti kicsinyhitűek!" Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! "Már megint elbuktunk!"
És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután. Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk.

Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez?
Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki.

2025. augusztus 11., hétfő

MÉG EZT IS MEG KELL TAPASZTALNOD❣️

"És nem látta őt többé" (2Kir 2,12)

Nem baj, ha Illésre bízod magad, addig amíg Isten neked adja. 
De gondold meg, hogy eljön az ideje, amikor Illésnek mennie kell s nem áll többé melletted mint oltalmazód és vezéred, mert Isten nem akarja őt tovább melletted hagyni. 
Azt mondod: "Nem tudok Illés nélkül járni." Isten azt mondja: kell! 
Egyedül Jordánodnál (14. v.). Jordán az elválás képe, ahol nincs már közösséged mással, és senki sem hordozza érted a felelősséget. Most teszed le a vizsgát abból, hogy mit tanultál Illés mellett. 
Újra meg újra együtt voltál Illéssel a Jordánnál, de most egyedül kell odamenned. 

Mit használ, ha azt mondod: nem tudok. Itt az ideje: menned kell! 
Ha meg akarod tudni, hogy Isten valóban az az Isten -e, akinek hited tartja, akkor menj át a Jordánon egyedül. 
Egyedül Jerikódnál (15. v.). Jerikó az a hely, ahol láttad Illésedet nagy dolgokat véghezvinni. 
Amikor te eljutsz Jerikódhoz, nagyon húzódozol a kezdeményezéstől és vonakodsz bízni Istenben. 
Szeretnéd, ha más valaki cselekedne helyetted. 
De ha hű maradsz ahhoz, amit Illéstől tanultál, kapsz jelet arra, hogy Isten veled van.
Egyedül Béthelednél (23. v.). 
Béthelnél ráébredsz arra, hogy minden tudományod csődöt mondott - itt kezdődik el Isten bölcsessége. 
Amikor saját okosságodnak végére jutottál és úgy érzed összeroskadsz: ne tedd ezt! 
Maradj hű Istenhez és Ő úgy viszi diadalra igazságát, hogy életed szentséggé lesz. 
Vidd át a gyakorlatba, amit Illéstől tanultál, használd az ő palástját és imádkozz! 
Határozd el, hogy bízni fogsz Istenben és többé ne kutass Illés után!


2025. augusztus 10., vasárnap

A SZENT SZENTSÉGE❣️

"💞Azért akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket, mint hû teremtõnek, jót cselekedvén" (1Pt 4,19)

Ha a szenvedést választom, ez azt jelenti, hogy rossz nyomon járok; de ha Isten akaratát választom akkor is, ha szenvedést jelent, ez már egészen más. 
Az egészséges lelkû szent soha nem választja a szenvedést, hanem Isten akaratát választja, éppúgy mint Jézus tette, akár szenvedést hoz, akár nem. 
Egy szent sem mer beleavatkozni egy másik szent életébe a szenvedés fegyelmezésébe.

Az a szent, aki megelégíti Jézus szívet, a többi szentet éretté és erõssé teszi Isten számára. 
Aki sajnál bennünket, nem tesz jót velünk, sõt akadályoz, mert a részvét erõtlenné tesz. 
Senki nem érti meg a másikat jobban, mint az a szent, aki legközelebb van a Megváltóhoz. 
Ha elfogadjuk egy másik szent részvétét, ennek a hatására azt érezzük: "Isten keményen bánt velem". 
- Ezért mondja Jézus, hogy az önsajnálkozás az ördögtõl van (Mt 16,23)
Óvd Isten tekintélyét! 

Könnyû Isten jellemét befeketíteni, mert Isten soha nem üt vissza, soha nem védi önmagát. 
Õrizkedj attól a gondolattól, mintha Jézusnak szüksége lett volna rá, hogy földi életében sajnálják. 
Õ visszautasította az emberek részvétét, mert nagyon is jól tudta, hogy e földön senki nem értette meg, mire törekedett. 
Egyedül Atyjától fogadott el együttérzést és az ég angyalaitól (Lk 15,10).

Figyeld meg, hogy a világ ítélete szerint Isten milyen kimondhatatlanul pazarlóan bánik szentjeivel. 
A leghaszontalanabb helyekre küldi választottait. 
Mi így szólunk: "Isten azért tart itt, mert hasznos vagyok". 
Isten odateszi szentjeit, ahol Õt dicsõíthetik és mi egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy hol van ez a hely.


2025. augusztus 9., szombat

AZ ATYA MEGHALLGATJA AZ IMÁT❣️

"Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem" (Jn 11,41)

Amikor Isten Fia imádkozik, csak egyetlen egynek van tudatában, és ez az egy az Ő Atyja. 
Isten mindig meghallja Fia imádságait, és ha Isten Fia kiformálódott bennem, az Atya mindig meghallja az én imádságaimat is. 

Tehát egyedül arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. 
"A ti testetek a Szent Szellem temploma", tehát Isten Fiának Betleheme. 
Adok-e erre lehetőséget Isten Fiának bennem? 

Vajon Isten Fiának őszintén egyszerű élete éppúgy munkálkodik-e bennem, mint tette, mikor itt járt a földön? Amikor engem, mint közönséges emberi lényt az élet eseményei érintenek, megszólal-e akkor a bensőmben Isten örök Fiának imádsága Atyjához? 
"Azon a napon az én nevemben kértek majd..." (Jn 16,26). 

Melyik napon? Azon a napon, amikor eljött a Szent Szellem és engem valóságosan eggyé tett az én Urammal. Teljesen megelégedetten élheti-e benned életét az Úr Jézus Krisztus vagy szellemi gőgbe öltöztél? 

Ne engedd soha, hogy józan eszed előre tolakodjék és háttérbe szorítsa Isten Fiát! 
Isten ajándékba adta az embernek a józan észt, de ez nem Isten Fiának az ajándéka. 
Az Ő ajándéka az, hogy fel tudd fogni a természetfeletti dolgokat. 

Ne ültesd trónra az emberi észt! 
A Fiú jelenti ki az Atyát, a józan ész sohasem fogja felismerni az Atyát és nem is akarja. 
Az emberi értelem nem tiszteli az Atyát, hacsak Isten Fiának belső élete át nem formálta már. 
Gondoskodjunk róla, hogy ez a halandó test maradjon tökéletes alárendeltségben vele szemben és hogy 
Ő munkálkodjék percről percre rajta keresztül. 
Emberileg olyan függő viszonyban vagyunk-e Jézus Krisztussal, hogy élete "láthatóvá válhat a mi halandó testünkben"? (2Kor 4,10)