ÚJJÁSZÜLETÉS❣️

"💞...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni?

Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. 

De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. 

A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. 

Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. 

Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje. 

Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). 

A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: 

"Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! 

Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. 

Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. 

A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

ELFAJULÁSRA VALÓ HAJLAM❣️

"Azért amint egy ember által jött be a világba a bűn, a bűn által pedig a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivel mindenki vétkezett" (Róm 5,12)

A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága - az, hogy igényt tartok saját magamra - egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26).

A bűnre való hajlam nem az erkölcstelenség vagy a gonosztett, hanem az érvényesülési vágy:

"Én vagyok a magam istene." Ez a hajlam kialakíthat bennünk akár nemes erkölcsösséget, akár becstelen erkölcstelenséget, de csak egy alapon: igénylem az önmagamhoz való jogomat. 

Amikor Urunk előtt ott álltak a gonosz minden erejével megszállt emberek és olyanok is, akik tisztán, erkölcsösen és becsületesen éltek, Ő nem figyelt sem az egyik romlottságára, sem a másik erkölcsösségére, hanem arra nézett, amit mi nem látunk: a természetes hajlamra. 

A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni. Csak Isten nyúlhatott hozzá a váltságban. 

Jézus Krisztus keresztje által Isten megváltotta az emberiséget az öröklött bűnadottság miatti kárhoztatás alól. 

Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé az embert. 

Nem azért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért, mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani, visszautasítom az Ő szabadítását. 

Ettől a pillanattól kezdve a kárhozat bélyegét viselem. 

"Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3,19).

A SZOLGÁLAT VÖLGYÉBEN❣️

"💞Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel" (Mk 9,29)

"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá. 

Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket. 

Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy buzgósággal munkálkodunk érte. 

Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és külsőleg semmi nem történik.

Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva. 

Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne legyen Jézus és közted. Vagy van valami? 

Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta, nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz, hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe. 

Akkor éppen ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben állsz majd Ővele.

Fel kell emelkednünk szárnyakon mint a sas; de tudnunk kell leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van. 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) 

- mondta Pál és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó. Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt mondd: "Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán Istennel." 

El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?

A MEGALÁZTATÁS VÖLGYÉBEN❣️

"💞...ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülve rajtunk" (Mk 9,22).

Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak. 

A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben kell Isten dicsőségére élnünk. 

Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt bizonyul hitünk valódinak.

Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi magaslaton járunk - szívünk természetes önzése miatt van ez. 

De Isten azt akarja, hogy a völgy durvára hasított lejtőjén éljünk a vele való személyes kapcsolatunkból vele összhangban. 

Péter úgy gondolta, pompás dolog lett volna ott maradni a hegyen, de Jézus Krisztus levitte tanítványait a völgybe, arra a helyre, ahol megkapják a látomás magyarázatát.

 "Ha valamit tehetsz..." Le kell jönnünk a megaláztatás völgyébe, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedés. 

Nézz vissza megtapasztalásodra és úgy találod, hogy kételkedtél az Ő hatalmában mindaddig, amíg fel nem ismerted, kicsoda Jézus Krisztus. 

Mikor a hegyen voltál, mindent elhittél, de mi történt, amikor a völgyben a rideg tényekkel kellett szembenézned? 

Talán képes vagy bizonyságot tenni megszentelődésedről, de mi van azzal, ami most megaláztatást jelent neked? 

Amikor legutoljára fenn voltál a hegyen Istennel, megláttad, hogy minden hatalom az Úr Jézusé mennyen és földön. Itt a megaláztatás völgyében mégis kételkedsz?

EMELKEDETT LÉGKÖRBEN❣️

"Jézus... felvitte őket, csupán magukat egy magas hegyre" (Mk 9,2)

Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat.
Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk. 

Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra. 

Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük.

Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé.

 Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat.

Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk. 

A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja. 

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek.

A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé. 

Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek?
Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.

"MENJ EL" A LEMONDÁS ÚTJÁRA❣️

"💞Követlek téged, Uram, valahova mégy" (Lk 9,57).

 
Urunk magatartása ezzel az emberrel szemben szigorúan visszautasító volt, mert Ő tudta, mi volt az emberben. Mi ezt mondtuk volna: "El ne szalasszuk ezt a jó alkalmat, hogy megnyerjük ezt az embert! Micsoda elképzelés volt, ilyen jeges fuvallattal megfagyasztani, visszariasztani őt!"

 Uradat nem kell soha mentegetned. Az Ő szavai addig sebeznek és sértenek minket, amíg már semmi bántani vagy sebeznivaló nincs bennünk. Jézus Krisztus nem kímél semmit - bármi legyen is az -, ami végül is tönkre tenné az Isten szolgálatában álló embert. Urunk feleleteit nem a pillanatnyi ötletek, hanem az emberismeret irányítja. Ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja az Úrnak valamelyik szavát, ami neked fáj, akkor biztos lehetsz abban, hogy van valami benned, amit Ő halálra akar sebezni. 

Az 58. vers szavai kiverik fejünkből azt a gondolatot, mintha az Úrnak kedvtelésből lehetne szolgálni. Ilyen szigorú visszautasítás után nem marad más, mint az Úr, én magam és a szétzúzott reménység. "Jöjjön csak, aminek jönnie kell, vezércsillagod a velem való kapcsolat legyen. 

Nekem pedig nincs hova lehajtanom a fejemet." 

Az 59. vers. Ez az ember sem Jézust nem akarta cserben hagyni, sem az Atyját megbántani. 

A rokonaink iránti lágyszívű ragaszkodást választjuk a Jézus Krisztus iránti hűség helyett. Jézus utoljára jön számításba. Ha a hűség vonalán ilyen válságba jutsz, minden áron engedelmeskedj Jézus Krisztusnak! 

A 61. vers. Az olyan ember, aki ezt mondja: "Igen Uram, de...", az mindig nagy buzgalommal készülődik, de soha nem indul útnak. 

Ennek még van egy-két kikötése. Jézus Krisztus határozott hívása nem ad helyet búcsúzkodásoknak, mert ahogyan mi mondunk búcsút, az inkább pogány szokás, nem keresztyén. 

Amikor eljut hozzád Isten hívása, azonnal kezdj el "menni", és soha ne állj meg!

FEDDHETETLEN MAGATARTÁS❣️

"💞Ha... megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened"(Mt 5,23)

Amikor az oltárhoz mégy és ott eszedbe jut, hogy testvérednek van valami panasza ellened - tehát nem akkor, ha beteges érzékenységedben előkotorsz valamit.

 "Ha megemlékezel arról", azaz ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja, "akkor menj el és békülj meg testvéreddel és azután jöjj és hozd fel ajándékodat".

Soha ne állj ellent bensődben Isten Szent Szelleme finom indításának, amikor lelkiismereted legmélyéig nevel téged. "Békülj meg először testvéreddel."

Az Úr útmutatása nagyon egyszerű: először békülj meg. 

Menj vissza azon az úton, amin jöttél, térj rá arra az útra, amelyre figyelmeztetést kaptál az oltárnál és amelyről meggyőződtél, hogy az a helyes út.

Legyen benned az a belső magatartás és lelki nyugalom, amely a megbékülést olyan egyszerűvé teszi, mint amilyen a lélegzés.
Jézus nem is említi a másik személyt, azt mondja: te menj! Itt nincs szó a te jogaidról. 

A szentre jellemző, hogy le tud mondani jogairól és engedelmeskedik az Úr Jézusnak.

"És most jöjj és vidd el a te ajándékodat."
A folyamat pontosan le van írva. Először a magad odaáldozásának hősies szelleme, majd hirtelen megállít a Szent Szellem gyengéd intése és megállít a meggyőződésed is.
Azután az engedelmesség Isten Igéje iránt, feddhetetlen magatartás az iránt, akivel szemben nem volt igazad.
Végül az akadályt félretéve felviszed Istennek az ajándékodat egyszerű, vidám szívvel.