Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk?
A "megszentelődés" szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte.
A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira.
Engedjük-e, hogy Isten mindazt véghez vigye az életünkben, amire kiválasztott? És ha munkáját elvégezte, odaszánjuk-e magunkat is úgy, ahogyan Jézus tette?
"Én őérettük odaszentelem magam" (Jn 17,19).
Valójában sokan azért nem tapasztalták még meg a megszentelődést, mert még nem jöttek rá, mit is jelent a megszentelődés Isten álláspontja szerint. A megszentelődés annyira eggyé tesz Jézussal, hogy ugyanaz a lelkület vezérel minket is, mint ami Őt irányította.
Felkészültünk-e arra, hogy ez mibe kerül? Ára mindaz, ami bennünk nem Istentől való.
Készen vagyunk-e arra, hogy Pál apostol eme könyörgésének szárnyai minket is felemeljenek? Készek vagyunk-e ezt mondani: "Uram, tégy engem olyan szentté, amilyenné csak a kegyelemből megváltott bűnöst teheted."
Az Úr Jézus imádkozott azért, hogy mi is úgy legyünk egyek vele, amint Ő egy az Atyával.
A Szent Szellem egyetlen ismertetőjele az emberben a Jézus Krisztushoz való családi hasonlóság, és hogy megszabadultunk mindattól, ami nem hasonlít Őhozzá.
Készek vagyunk-e önmagunkat félreállítani, hogy a Szent Szellem munkálkodhassék bennünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése